Orvosi Hetilap, 1970. november (111. évfolyam, 44-48. szám)

1970-11-01 / 44. szám - Mosolygó Dénes dr. - Balog János dr.: Az országos intézetek feladatai a gyógyító-megelőző ellátás szakirányításában és fejlesztésében

% 2584 1. Helyzetfelmérés — információszerzés A társadalom mozgásával kapcsolatos minden tevékenység szervezése, irányítása, különösen pedig tudatos tervezése elengedhetetlenné teszi a legfon­tosabb adatok megismerését. Ha a lakosság egész­ségügyi ellátásának szervezéséről, irányításáról és nem utolsósorban folyamatos végzéséről van szó, akkor a következő adatokra, adatcsoportokra van feltétlenül szükségünk: 1.1. Fontosabb demográfiai mutatók Közismert a kor, a nem és a foglalkozás szoros kapcsolata bizonyos betegségekkel és általában az egészségi állapottal. Országos szinten nyilvánvalóan teljes morbiditásban kell gondolkoznunk, tehát a teljes lakosságra és minden kórformára vonatko­zóan kell adatokat gyűjtenünk. Az egyes országos intézetek viszonylatában a kör — az intézet profil­jának megfelelően — beszűkülhet. A demográfiai adatok közül feltétlenül szükség van az ún. „álló-népesség” adataira: a lakosság szá­ma, továbbá kor, nem és foglalkozás szerinti meg­oszlása egy adott időpontban. Szükség van továbbá a legfontosabb ún. népmozgalmi adatokra: az élve­­születés, a halálozás, a csecsemőhalandóság, a kör, a nem és a foglalkozás dinamikus, időbeli alakulá­sának adataira. Mindkét adatcsoportnak más a je­lentősége a távlati tervezésben. Az „álló-népesség” adatai szolgáltatják a kiindulási alapot, a népmoz­galom adataiból pedig következtetni lehet a lakos­ság népesedési viszonyainak várható alakulására, sőt azokból becslések is készíthetők. 1. 2. A lakosság egészségi állapota Világszerte köztudott, hogy a lakosság körében előadódó megbetegedéseknek csak egy részét isme­ri az egészségügyi hálózat. A megbetegedésről két úton szerezhetünk tudomást: egyrészt a betegek pa­naszaikkal felkeresik a különböző egészségügyi in­tézményeket, másrészt — az egyes országok fejlett­ségi fokától és lehetőségeitől függően — a lakosság, kisebb vagy nagyobb részét maga az egészségügyi hálózat keresi fel, rendeli vizsgálatra (iskolaorvosi vizsgálatok, munkaalkalmassági vizsgálatok, ernyő­szűrés stb.). Jelenlegi adottságaink mellett a meg­betegedések nem kis hányada rejtve marad, mert sok beteg — hanyagság, tudatlanság, félelem stb. miatt — nem jelentkezik önként vizsgálatra, a szű­rővizsgálatok száma és fajtái pedig még távolról sem elégségesek az egész lakosság egészségi állapo­tának teljes megismeréséhez. A lakosság egészségi állapotának megismerésé­hez mindenekelőtt a már rendelkezésre álló, de or­szágosan még nem vagy nem kellően feldolgozott anyagot kell összegyűjteni. Csak a továbbiakban le­het, a hálózat aktivitásának a fokozása, a szűrővizs­gálatok rendszerének kiterjesztése útján, ezen túl­menő új adatgyűjtésre is gondolni. A lakosság mor­biditásának ismeretében az egyes országos intéze­tek között az eltérés jelentős. Vannak betegségek és betegségcsoportok, amelyekről már igen részletes, hosszú évekre visszatekintő adatsorok állnak ren­delkezésre. Ilyenek pl. a tuberkulózis és a nemi be­tegségek. E területeken — az érdekelt hálózatok két évtizedes munkája eredményeképpen — az újonnan megbetegedetteken kívül aligha van ismeretlen be­teg. A többi betegségre vonatkozó adattárunk vi­szont nagyon szűkös, inkább csak a halálozás és a 15 éve gyűjtött kórházi morbiditási, valamint a táp­pénzes és a rokkantsági adatok alapján következ­tethetünk — nagy hibalehetőséggel — a tényleges megbetegedési helyzetre. Ezeket az adatokat azok az országos intézetek is beszerezhetik, amelyek ed­dig nem tették. A tényleges morbiditás megközelí­téséhez segítséget nyújthat továbbá a Dorogon, Bal­mazújvárosban és Balassagyarmaton egy éven át gyűjtött morbiditási és betegforgalmi adatok elem­zése. A későbbiekben minden országos intézet fel­adatává kell tenni a súlyosságuk vagy gyakori elő­fordulásuk miatt jelentős kórformák teljes epide­miológiai feltárását, az aktuális betegállomány meg­ismerését. Értékelniük kell továbbá az évenkénti új esetek előfordulásának gyakoriságát, a morbiditási helyzet tendenciáját és — nem utolsósorban — fel kell tárniuk a morbiditási helyzetet alakító és befo­lyásoló tényezőket, vizsgálva egyben befolyásolásuk lehetőségeit. 1. 3. Az egészségügyi ellátás iránti szükséglet vizsgálata A népesedési és a megbetegedési adatok isme­retében felbecsülhetők a jelenlegi és a várható szükségletek. Megemlítendő, hogy az egészségügyi ellátás szükséges kapacitásának­ meghatározásánál két tényezőből kell kiindulni: az egyik a szükséglet, a másik az igény. Szükséglet alatt a lakosság való­ságos ellátási szükségletét értjük, amely részben az ismert, részben a rejtett morbiditásból adódik. A szükséglet tehát objektív tényező, függetlenül at­tól, hogy mekkora hányadát ismerjük. A másik té­nyező az igény, amely természetesen elsősorban a szükségletből fakad, de amelyet jelentősen befolyá­sol a lakosság szubjektív magatartása, az egyes em­berek viselkedése. Az igény — az emberek magatartásától füg­gően — két irányban tér el a szükséglettől. Az egyik magatartásformára az a jellemző, hogy a be­teg akkor sem jelenik meg az orvosnál, amikor kel­lene, és így betegsége rejtve marad. A másik eset­ben viszont akkor is jelentkezik valamely egészség­­ügyi intézményben, amikor egészségi állapota azt nem indokolja, és ezzel az egészségügyi hálózatot feleslegesen terheli. (Zárójelben megjegyezzük, hogy a felesleges terhelés nem kizárólagosan a la­kosság magatartásából adódik, nem egyszer okozza szervezési hiba — egyenetlen terhelés, nem kielé­gítő orvos—beteg kapcsolat stb. —, továbbá az el­látás párhuzamosságaiból is fakadhat.) Napjainkban a betegellátás jellege zömében spontán, bizonyos fokig anarchikus. Főleg a betegek igénye szabja meg a betegforgalom alakulását. Az egészségügyi ellátás fejlesztésének egyik alapvető célkitűzése az, hogy a betegellátás mind közelebb kerüljön az objektív szükséglethez.

Next