Orvosi Hetilap, 1973. szeptember (114. évfolyam, 35-39. szám)
1973-09-02 / 35. szám - Bornemisza György: Fejlődés a szövethiányok pótlása terén az elmúlt negyedszázadban
él 2086 jobb módszer, csakhogy ez nem mindig alkalmazható. Ekkor kerül sor más egyedekből nyert, többnyire konzervált szövetek átültetésére, vagy alloplastikus anyaggal történő szövetpótlásra. 2. Ha az egyes szövethiányok pótlását át akarjuk tekinteni, röviden a következőket kell kiemelnünk. A) Borhiányok vonatkozásában mai ismereteink szerint tartós eredményt csak az autolog transplantatio nyújt, az egypetéjű ikrekről történő átültetés kivételével, de ideiglenes eredményt más módon is elérhetünk s ennek felismerése az utóbbi negyedszázad vívmánya. Súlyos égési sérülteknél, ahol az élet megmentése az elsőrendű feladat s csak ezután gondolhatunk a különböző plasztikai megoldásokra, átmeneti lehetőségként más egyedekből származó bőr átültetésére is sor kerülhet. Az így átültetett bőr azonban lényegében csupán „biológiai kötésnek” számít, mert tartósan nem marad meg, de alatta a hámosodás megindul, a beteg fehérjevesztesége csökken, átvészeli a súlyos sérülést s időt nyer ahhoz, hogy plasztikai beavatkozásokkal a hiányokat idővel pótolják. Egy ideig élő „bőrdonorokat” használtak fel e célra, de a gyakorlat bizonyította, hogy az emberi tetemből nyert konzervált bőrdarabok adott esetben ugyancsak jó szolgálatot tehetnek. E téren hazánkban is jó eredmények születtek. B) A csonthiányok pótlásának gondolatával már hosszú évszázadok óta foglalkozik az emberiség, de az utóbbi negyedszázad e téren is újdonságot hozott. Az autolog transplantatio kétségtelen sikeressége mellett egyre többen bizonyították a konzervált csontszövettel való pótlás gyakorlati eredményességét. Bedacht és mtsai (3) igen figyelemre méltó sikereket értek el a fajidegen kollagén implantátumokkal is a csontpótlás terén. Az ilyen jellegű készítmények fokozatosan felszívódnak s helyüket újonnan képződött csontszövet tölti ki. Intézetünkben (6) lyophilizálással konzervált csontszövet átültetésével értünk el eredményt, de alloplasticus anyaggal, így műgyantaforgáccsal is jó eredményekről számolhattunk be (30). Ez utóbbi kérdésről az auto-alloplasticus szövetpótlási eljárásoknál szólok részletesebben. C) A porcátültetés gyakorlati hasznossága is kétségtelen, főleg a plasztikai, helyreállító sebészetben. Kifogástalan eredményt korábban csak az autolog transplantatiótól láttak; más egyedekből nyert porcszövet lebomlásának, ill. átépülésének ritmusa változó. Éppen ezért igen figyelemre méltó Pap és Krompecher (43) megfigyelése, akik igazolták, hogy az 5 mm-nél nem vastagabb csonttal átültetett porcszövet eredményesen használható fel az ízületi sebészetben. D) Az érhiányok pótlása ugyancsak régi problémája az orvostudománynak. Itt különbséget kell tennünk az artériák és vénák pótlása között. Míg az előbbi gyakoribb, de viszonylag könynyebben megoldható kérdés, az utóbbi ritkábban előforduló, de nehezebben megoldható probléma. E téren is történt előrelépés az elmúlt negyedszázad során s az érsebészet gyors fejlődése ki is használta mind külföldön, mind hazánkban a konkrét kutatási eredményeket. Mintegy két évtizeddel ezelőtt még úgy gondoltuk, hogy az emberi tetemből nyert konzervált érdarabok átültetésének nagy jövője van, de a késői eredmények nem fedték az elképzeléseket. Kiderült, hogy ilyen érkonzervek falában idővel degeneratív elváltozások jönnek létre, calcificatio, hyalinisatio keletkezik s ezek eredményeként a beültetett érdarabon néha aneurysma-szerű tágulat vagy éppen ruptura is keletkezett. Maradt tehát mint gyakorlati megoldás az autolog transplantatio vagy az alloplasticus anyagokkal való érpótlás. A nagyszámú kísérletes és klinikai tapasztalat alapján az a nézet alakult ki, hogy az aorta és nagy ágainak pótlása műanyag ér-prothesissel, a további fontos artériák pótlása autolog venatransplantatumokkal történjék. E célra az ép (tehát nem varixos) v. saphena magna bizonyult jónak, természetesen csak a mélyvénás rendszer zavartalan működése esetében. Az artériákba átültetett vénás transplantátumok idővel „arterialisálódnak”, tehát a funkció hatására szöveti struktúrájukban átalakulnak, bizonyítva ezzel is azt, hogy a transplantátumok sorsára milyen nagy hatása van a funkciónak. Autolog vénadarabok átültetésére kerülhet sor a szívsebészetben is, amikor pl. az elzáródott coronaria ág keringésének kiesését olyan módon hidaljuk át, hogy az aortából az elzáródás alá vezetjük a vért s így jut a distalis szakasz keringéshez. A vénás foltplasztika lehetőségéről már korábban szóltam. E) A fascia átültetésének ugyancsak nagy jelentősége van. Legtöbbször, ha erre mód van, autolog átültetés történik s az anyagot a fascia lazából nyerik, de a konzervált, fajazonos anyag is eredménnyel hasznosítható, mint erről a lyophilizálással tartósított fasciával elért sikereink kapcsán számoltunk be (9). Fasciával természetesen nemcsak ugyanilyen szövetet pótoltak, legtöbbször nem ilyen vonatkozásban van ilyen anyagra szükség, hanem más módon. Rectum prolapsus esetében már hosszú évek óta használják a fasciát, facialis bénulás korrigálására szintén, de főleg sérvműtétek kapcsán kerül felhasználásra a fascia átültetése s újabban szívbillentyű pótlásánál is felhasználjuk ezt az anyagot. F) Inpótlást legtöbbször autolog ínnal végeznek s a m. palmaris longus hosszú, vékony ina igen alkalmas erre a célra, de a lábhátról nyert valamelyik kisebb jelentőségű extensor ín is számításba jöhet. Lyophilizálással konzervált ínnai intézetünkben is elég jó tapasztalatokat nyertünk (8) s a kollagénrost-nyalábokra hasított inat felhasználtuk varróanyagnak is. Inat pótoltak már csőszerűvé képzett fasciával, érdarabbal vagy műanyaggal is. Úgy tűnik, hogy a konzerválási eljárások további tökéletesítése, különösen a sugaras eljárások tökéletesítése még tovább javíthatja az eddigi eredményeket. G) Az idegátültetés főleg autológ formában történik, haladás az utóbbi időben a műtéti technika fejlődése, a ragasztóanyagok bevezetése eredményezett további sikereket. Az eredmények megítélésében eltérőek a nézetek, de az általános