Orvosi Hetilap, 1975. június (116. évfolyam, 22-26. szám)

1975-06-29 / 26. szám - HORUS - Tauszk Ferenc (1865-1915)

Tauszk Ferenc (1865-1915) A tudományos munkát ösztönző-jutalmazó legelső orvosi díjat a redaktor Markusovszky ajánlotta fel 1860-ban, a legelső kitüntetettje Korányi Frigyes. E nemes, jó példát tisztes személyek rangos díj­alapjai követték. Sorrendben kilencedik a Tauszk Ferenc-alapítvány; először 1921-ben került kiosz­tásra. Elég az illusztris jutalmazottakból felsorolni, hogy nívószintje magyarázat nélkül is szembetűnő legyen: Bálint Rezső, Kelen Béla, id. Jancsó Mik­lós, Mansfeld Géza, Winternitz Arnold, Neuber Ede, Szent-Györgyi Albert, Rusznyák István, Rat­­kóczy Nándor. E névsor magában indokolja a név­adóval való megismerkedést. Tauszk Ferenc Budapesten született 1865-ben, gyermekkorát, legfogékonyabb éveit a rohamosan fejlődő főváros pezsgő szellemi légkörében élte. Az orvoskarra 1883-ban iratkozott, diplomát a magyar orvostörténet legeredményesebb évfolyamának tag­jaként szerzett. Az 1888/89-ben végzettek legkü­­lönbjeit mindig öröm újra idézni: Schaffer Károly, Korányi Sándor, Tangl Ferenc, Kenyeres Balázs, Tóth István, Kossa Gyula és természetesen Tauszk Ferenc. E rendkívüli konstellációból szerencsés volt az indulása, mindjárt a Korányi Frigyes vezetése alatt álló I. sz. Belklinikára került. A MTA III. osztályá­nak 1889. november 18-i ülésén Hőgyes Endre r. tag két alig végzett orvos: Korányi Sándor és Tauszk Ferenc „Kísérleti adatok a­­ Jackson-féle epilepsziára vonatkozólag” c. figyelemre méltó elő­adását jelentette be. A fiatal szerzők házinyulakon végzett kísérleteikben vegyi ingerekkel és indukált árammal keresték az ún. epileptogén zónát, ill. vél­ték megtalálni a trigeminus területén. Az epilep­szia mechanizmusában a köztiagy szerepét hangsú­lyozták. Korányi Sándor ekkorra már megjárta Charcot és Goltz, Tauszk Berlinben Dubois Rey­­mond intézetét, mindkettőjük mögött „tekintélyes” neurofiziológus múlt állott. Az ígéretesen induló együttműködést megzavarta egy szűklátókörű ren­delet, amely Korányi Sándort (protekciós előnyök­től tartva) apja intézetéből máshová tanácsolta. Tauszk Ferenc új munkatársa Vas Bernát. Az Or­vosi Hetilap 1890-es évfolyamában a rubidium am­­móniumbromid antiepileptikus és analeptikus ha­tását közölték, az 1891. évi sorozatban az egyes újabb antipiretikumok (Antipyrin, phenacetin) szívre gyakorolt hatását vizsgálták. A Stannius-fé­­le békaszív kísérlettel nagyon szép cardiogramm ábrákon konstatálták az említett gyógyszereknek kisebb töménységben nagyobb görbéket adó, na­gyobb töménységben bénító hatását. A fenti ha­tást szerintük nem direkt a szívizomra, hanem a vegetatív idegrendszeren keresztül fejtik ki. Tauszk a kilencvenes évek elején már az I. Bel­klinika második tanársegéde. A berlini X. nemzet­közi orvoskongresszus belgyógyászati ülésszakáról az Orvosi Hetilapnak már ő írta a tudósítást. A megbízatás jelentőségéről fogalmat adhat, hogy a 528 fogászatról Iszlay József, a közegészségügyről Schuschny Henrik számolt be. Alig három éve or­vos, amikor megbízást kap „A gyógyászat kézi­könyve” c. kompendium összeállítására. A tizen­három fejezetre osztott százhúsz oldalas könyv a betegségeket alfabetikus sorrendben tárgyalja, aránylag bőséges receptúrával. A belgyógyászati részt maga Tauszk, a többi fejezetet kiváló szerző­társak írták, így pl. az ideggyógyászatot Schaffer Károly, a mérgezési, kozmetikai és balneológiai fe­jezetet a másik volt évfolyamtárs, Kossa Gyula. Tauszk tanársegéd 1894-ben újabb nemzetközi orvoskongresszusról, ezúttal Rómából küldte tudó­sításait. Ezen a latin profilú belgyógyász kongresz­­szuson magyar részről Jendrassik Jenő tartott elő­adást „A reflexek általános localisatiójáról”. A re­flexeket három csoportba osztotta: I. A mélyrefle­xek (ide tartoznak a spinalis, a vasomotoros és pu­pillareflexek), II. A bőrreflexek, III. A külön cent­rummal bíró reflexek (hányás, köhögés stb.). A be­számoló szerint Jendrassik előadása nagy feltűnést keltett. A szorgos tollú Tauszkot 1895-ben éles táma­dás érte. Névtelenül a „Lic itur ad astra?” c. röp­­iratban szakmai plagizálással vádolták. Pontról pontra kimutatja a válaszában, hogy nem plagizál, hanem citál Rosenbach, Strümpell és a többi ki­válóságok műveiből, csakhogy a szöveg között, mert a kompendiumhoz nem szokás forrásmunka jegy­zéket csatolni. 1896-ban a belgyógyászat magántanára lett, 1897-től a jobb parti szegényház kórházának ren­delő orvosa, 1900-tól a San Marco hercegné alapí­totta Izgalom-kórház igazgató főorvosa. A nyugati orvoskongresszusok után a kilencszázas években a Balkánra tett tanulmányi kirándulást. Konstanti­nápoly orvosi viszonyairól az 1902. évi Hetilapban írt. A Kemál Atatürk előtti korszak mindig izgat­ta az európaiak fantáziáját, amit a törökök titok­zatossága méginkább fokozott. Tauszknak szeren­cséje volt, Bálint Imre magyar követségi megbí­zott összeköttetései révén sikerült bejutnia a zárt kapuk mögé, így pl. a női kórházba, ahol lehangoló elhagyatottságot, középkori viszonyokat talált. El­lentétben az Aja Szófia közelébeni, kiváló német orvosok vezetése alatt működő modern katonakór­házzal. Meglátogatta az üvöltő dervisek szektáját, akik szerinte szinte ellensúlyozták a karantén jár­ványgátló szerepét. Bukarestben különösen Babes intézete tett rá mély benyomást. Tauszk életének fő fejezetét a „Tíz év a tüdő­vész elleni küzdelemből” c. könyv tartalmazza. Mint ismert, a tbc elleni küzdelem első szervezete a „Sanatorium-Egyesület” 1898-ban alakult meg Korányi Frigyes hervadhatatlan érdeméből. Korá­nyi zseniális organizációs képességével tette azt az egész magyar társadalom ügyévé. A szervezet fel­kért elnöke Batthyány Lajos gróf, az igazgatósági tagok között a pénzemberektől kezdve (Lánczy Leó, Kornfeld Zsigmond) a szociálisabb gondolkodású földesurakig (Apponyi Sándor gróf, Teleky Sándor gróf), kiváló orvosok (Müller Kálmán, Kétly Ká­roly, Liebermann Leó) és a nagy író, Mikszáth Kál­mán, foglalkoztak vele. Az egészségügyi bizottság tagjai: Müller, Kétly és Liebermann mellett Bókay János, Fodor József, Korányi Sándor és Tauffer

Next