Orvosi Hetilap, 1975. június (116. évfolyam, 22-26. szám)
1975-06-29 / 26. szám - HORUS - Tauszk Ferenc (1865-1915)
Tauszk Ferenc (1865-1915) A tudományos munkát ösztönző-jutalmazó legelső orvosi díjat a redaktor Markusovszky ajánlotta fel 1860-ban, a legelső kitüntetettje Korányi Frigyes. E nemes, jó példát tisztes személyek rangos díjalapjai követték. Sorrendben kilencedik a Tauszk Ferenc-alapítvány; először 1921-ben került kiosztásra. Elég az illusztris jutalmazottakból felsorolni, hogy nívószintje magyarázat nélkül is szembetűnő legyen: Bálint Rezső, Kelen Béla, id. Jancsó Miklós, Mansfeld Géza, Winternitz Arnold, Neuber Ede, Szent-Györgyi Albert, Rusznyák István, Ratkóczy Nándor. E névsor magában indokolja a névadóval való megismerkedést. Tauszk Ferenc Budapesten született 1865-ben, gyermekkorát, legfogékonyabb éveit a rohamosan fejlődő főváros pezsgő szellemi légkörében élte. Az orvoskarra 1883-ban iratkozott, diplomát a magyar orvostörténet legeredményesebb évfolyamának tagjaként szerzett. Az 1888/89-ben végzettek legkülönbjeit mindig öröm újra idézni: Schaffer Károly, Korányi Sándor, Tangl Ferenc, Kenyeres Balázs, Tóth István, Kossa Gyula és természetesen Tauszk Ferenc. E rendkívüli konstellációból szerencsés volt az indulása, mindjárt a Korányi Frigyes vezetése alatt álló I. sz. Belklinikára került. A MTA III. osztályának 1889. november 18-i ülésén Hőgyes Endre r. tag két alig végzett orvos: Korányi Sándor és Tauszk Ferenc „Kísérleti adatok a Jackson-féle epilepsziára vonatkozólag” c. figyelemre méltó előadását jelentette be. A fiatal szerzők házinyulakon végzett kísérleteikben vegyi ingerekkel és indukált árammal keresték az ún. epileptogén zónát, ill. vélték megtalálni a trigeminus területén. Az epilepszia mechanizmusában a köztiagy szerepét hangsúlyozták. Korányi Sándor ekkorra már megjárta Charcot és Goltz, Tauszk Berlinben Dubois Reymond intézetét, mindkettőjük mögött „tekintélyes” neurofiziológus múlt állott. Az ígéretesen induló együttműködést megzavarta egy szűklátókörű rendelet, amely Korányi Sándort (protekciós előnyöktől tartva) apja intézetéből máshová tanácsolta. Tauszk Ferenc új munkatársa Vas Bernát. Az Orvosi Hetilap 1890-es évfolyamában a rubidium ammóniumbromid antiepileptikus és analeptikus hatását közölték, az 1891. évi sorozatban az egyes újabb antipiretikumok (Antipyrin, phenacetin) szívre gyakorolt hatását vizsgálták. A Stannius-féle békaszív kísérlettel nagyon szép cardiogramm ábrákon konstatálták az említett gyógyszereknek kisebb töménységben nagyobb görbéket adó, nagyobb töménységben bénító hatását. A fenti hatást szerintük nem direkt a szívizomra, hanem a vegetatív idegrendszeren keresztül fejtik ki. Tauszk a kilencvenes évek elején már az I. Belklinika második tanársegéde. A berlini X. nemzetközi orvoskongresszus belgyógyászati ülésszakáról az Orvosi Hetilapnak már ő írta a tudósítást. A megbízatás jelentőségéről fogalmat adhat, hogy a 528 fogászatról Iszlay József, a közegészségügyről Schuschny Henrik számolt be. Alig három éve orvos, amikor megbízást kap „A gyógyászat kézikönyve” c. kompendium összeállítására. A tizenhárom fejezetre osztott százhúsz oldalas könyv a betegségeket alfabetikus sorrendben tárgyalja, aránylag bőséges receptúrával. A belgyógyászati részt maga Tauszk, a többi fejezetet kiváló szerzőtársak írták, így pl. az ideggyógyászatot Schaffer Károly, a mérgezési, kozmetikai és balneológiai fejezetet a másik volt évfolyamtárs, Kossa Gyula. Tauszk tanársegéd 1894-ben újabb nemzetközi orvoskongresszusról, ezúttal Rómából küldte tudósításait. Ezen a latin profilú belgyógyász kongreszszuson magyar részről Jendrassik Jenő tartott előadást „A reflexek általános localisatiójáról”. A reflexeket három csoportba osztotta: I. A mélyreflexek (ide tartoznak a spinalis, a vasomotoros és pupillareflexek), II. A bőrreflexek, III. A külön centrummal bíró reflexek (hányás, köhögés stb.). A beszámoló szerint Jendrassik előadása nagy feltűnést keltett. A szorgos tollú Tauszkot 1895-ben éles támadás érte. Névtelenül a „Lic itur ad astra?” c. röpiratban szakmai plagizálással vádolták. Pontról pontra kimutatja a válaszában, hogy nem plagizál, hanem citál Rosenbach, Strümpell és a többi kiválóságok műveiből, csakhogy a szöveg között, mert a kompendiumhoz nem szokás forrásmunka jegyzéket csatolni. 1896-ban a belgyógyászat magántanára lett, 1897-től a jobb parti szegényház kórházának rendelő orvosa, 1900-tól a San Marco hercegné alapította Izgalom-kórház igazgató főorvosa. A nyugati orvoskongresszusok után a kilencszázas években a Balkánra tett tanulmányi kirándulást. Konstantinápoly orvosi viszonyairól az 1902. évi Hetilapban írt. A Kemál Atatürk előtti korszak mindig izgatta az európaiak fantáziáját, amit a törökök titokzatossága méginkább fokozott. Tauszknak szerencséje volt, Bálint Imre magyar követségi megbízott összeköttetései révén sikerült bejutnia a zárt kapuk mögé, így pl. a női kórházba, ahol lehangoló elhagyatottságot, középkori viszonyokat talált. Ellentétben az Aja Szófia közelébeni, kiváló német orvosok vezetése alatt működő modern katonakórházzal. Meglátogatta az üvöltő dervisek szektáját, akik szerinte szinte ellensúlyozták a karantén járványgátló szerepét. Bukarestben különösen Babes intézete tett rá mély benyomást. Tauszk életének fő fejezetét a „Tíz év a tüdővész elleni küzdelemből” c. könyv tartalmazza. Mint ismert, a tbc elleni küzdelem első szervezete a „Sanatorium-Egyesület” 1898-ban alakult meg Korányi Frigyes hervadhatatlan érdeméből. Korányi zseniális organizációs képességével tette azt az egész magyar társadalom ügyévé. A szervezet felkért elnöke Batthyány Lajos gróf, az igazgatósági tagok között a pénzemberektől kezdve (Lánczy Leó, Kornfeld Zsigmond) a szociálisabb gondolkodású földesurakig (Apponyi Sándor gróf, Teleky Sándor gróf), kiváló orvosok (Müller Kálmán, Kétly Károly, Liebermann Leó) és a nagy író, Mikszáth Kálmán, foglalkoztak vele. Az egészségügyi bizottság tagjai: Müller, Kétly és Liebermann mellett Bókay János, Fodor József, Korányi Sándor és Tauffer