Orvosi Hetilap, 1975. szeptember (116. évfolyam, 36-39. szám)
1975-09-07 / 36. szám - Varró Vince - Maurer Mária - Pach Éva - Szöllősi Géza: A colitis ulcerosáról - 14 évvel később
A 2104 gastroenterológiai orientációjú belklinikáján 1950— 67. között 229 c. u.-s beteget kezelt, ami az ágylétszám és a vonzásterület nagyságát tekintetbe véve kb. megfelel a szegedi gyakoriságnak. Legutóbb Mexicóban (1974) volt alkalmunk erről a témáról az egyik vezető gastroenterológiai centrum munkatársaival értekezni és megállapíthattuk, hogy a határos Egyesült Államoktól eltérően Mexicóban a c. u., méginkább annak súlyos formája az alig észlelt gastroenterológiai kórképek közé tartozik. Általános vélemény szerint a c. u. valamivel gyakoribb nőkön. Az arányt 1,5 : 1-nek tartják (38: 17); saját anyagunkban ez az arány a két nem között közel azonos volt (1,1 : 1). Az irodalomban megemlítik, hogy a betegség első manifesztációja általában 20—30 év között jelentkezik, s egyesek szerint az 50. év körül egy másik gyakorisági csúcs figyelhető meg. Ezért felmerült a lehetősége két különböző pathogenesisű kórforma létezésének vagy annak, hogy a praedisponáló tényezők manifesztációjának e két életkorban lennének kedvezőbb lehetőségei (4). Saját anyagunkban a c. u. első jelentkezésének időpontját ábrán tüntettük fel. Látható, hogy két csúcsú görbét anyagunkban nem észleltünk. A betegség jelentkezése kétségtelenül a 20—30 éves korcsoportban a leggyakoribb, és a kor előrehaladásával fokozatosan csökken. Ha a 40 évet tekintjük caesurának, azt mondhatjuk, hogy ez előtt jelentkeztek a tünetek 126 betegünkben, ez után 71- ben. Az idős korban kezdődő c. u.-t általában ritkaságnak tartják. 60 év felett kezdődött a betegség betegeink 7%-ában. Toghill és Benton (34) 12%-os gyakoriságot észlelt angliai beteganyagában. Elsőfokú rokonság körében 20—30-szoros (12, 18), ezek leszármazottaiban 5—10-szeres gyakoriságot találtak a kontroll populációval szemben (18, 37). Saját anyagunk e kérdés felmérésére nem volt alkalmas. A diagnózis és a differenciáldiagnózis problémái Minden betegünkben székürítéssel kapcsolatos panaszok álltak előtérben: véres hasmenés 121 betegben, véres (nem hasmenéses) széklet 71 betegben. Kizárólag tenesmusról, hasi görcsről, véres széklet nélkül 5 beteg számolt be. A rectoscopos képet illetően korábbi leírásunkhoz nincs lényeges hozzátenni valónk. A colonoscopia elterjedése — elsősorban a proximális lokalizációjú formák felismerésében — jelentős előrehaladást ígér. Nemcsak a nyálkahártyakép egyértelmű megítélése, a polypoid növekedések természetének tisztázása válik e módszer segítségével lehetővé, de széria-biopsiák révén a morfológiailag hasonló kórképektől való elkülönítés is szilárdabb alapot nyerhet. Nem hallgatható el, hogy a colonoscopia elvégzésének — különösen súlyos esetekben — technikai nehézségei lehetnek: az erős vérzés a megítélés objektivitását, a colon nagyfokú érzékenysége az eszköz felvezetését akadályozhatja. Toxicus megacolon a colonoscopia abszolút kontraindikációját jelenti, így a colonoscopia igazán értékes munkaterülete a középsúlyos progrediáló forma, melyben a laesio kiterjedésének megállapítása, ismételt vizsgálatokkal a progresszió mérvének megítélése és az esetleg megjelenő carcinomák felismerése válhat lehetővé. A röntgenvizsgálat értékes adatot szolgáltat a betegség kiterjedéséről, súlyosságáról. Korábban utaltunk már a fekélyek kimutatásának radiológiai nehézségeire. Betegeink 22,8%-ában tüntették csak fel az irrigoscopiás leletben, hogy egyértelműen fekély jeleit látták a képeken. Korábbi véleményünktől eltérően az utolsó évtizedben a c. u.-nak nem az idült dysenteriától, hanem elsősorban a granulomás colitistől (Morbus Crohn) való elkülönítése okozta számunkra a legnagyobb gondot. A granulomás colitis elnevezés — melyet elsősorban az angolszászok használnak — nem tartozik a legszerencsésebbek közé, hiszen tudjuk, hogy a colonra lokalizált Crohn-betegségben nem mindig mutathatók ki granulomák, másrészt nem minden granulomás colitis Crohn-betegség. A kontinentális szerzők inkább segmentalis vagy regionális colitisről írnak, de mint tapasztalhattuk, nem minden segmentalis colitis Crohn eredetű (pl. ischaemiás colitis), másrészt a pathológiás elváltozás a colon jelentős területére összefüggően is kiterjedhet. Ezért annak ellenére, hogy nem vagyunk hívei az eponymás diagnózisok burjánzásának, úgy gondoljuk, akkor értünk leginkább egyet, ha colonra lokalizált Crohn-betegségről vagy egyszerűen colon- Crohnról beszélünk. Az elkülönítés szempontjait a 4. táblázaton tüntettük fel. Ezek a kritériumok az esetek többségében segítséget nyújtanak a c. u. és a colon- Crohn elkülönítésében. Vannak azonban betegek, akikben a két betegség elkülönítése, azt lehet mondani, lehetetlen. Előfordul, hogy a szövettani anyagban, mely a felszínes nyálkahártyából történő kicsípésből származik, nem találunk granulomákat, a folyamat nem terjed rá a terminalis ileumra, a betegség epidemiológiai, demográfiai és psychosomatikus jellegzetességei hasonlítanak c. u.hoz, előrehaladott formában a colon destructio radiológiai képének értékelése is bizonytalanná válik, végül a c. u. szövődményeinek nagy része előfordulhat colon-Crohnban is. Néha a patológusnak még a colon resecatum szövettani vizsgálata alapján is nehéz lehet az egyértelmű állásfoglalás. Így ábra. Colitis ulcerosások kormegoszlása a betegség első manifesztációjának időpontja szerint