Orvosi Hetilap, 1976. január (117. évfolyam, 1-4. szám)

1976-01-04 / 1. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK

— a széklet bacteriológiai sana­­tiógia céljából feleslegesnek látszik. Nem mindig könnyű dönteni arról, hogy alkalmazzunk-e chemotherá­­piás gyógyszert acut salmonellosis­­ban, de tudjuk, hogy a betegség spontán gyógyulásra hajlamos és nem ritkán a symptomatikus kezelés is elegendő; súlyos, septikus esetek­ben pedig amúgy is alkalmazzuk. Ha a chemotherápiás kúra után a széklet változatlanul bacterioló­­giailag pozitív, felesleges a további chemotherápiás kezelés (feltéve, hogy a gyulladás lezajlott). Az ilyen betegeket tájékoztatják a higiénés teendőkről, bejelentik az eü. ható­ságoknak és elbocsátják őket. Komoly gondot jelentenek az élelmiszerekkel foglalkozó csira­ürítők — még akkor is, ha 3—4 hó­nap múlva várható a spontán csi­ramentességük. Felvetődik a kér­dés, nem kellene-e nagyobb adagú és tovább tartó chemotherápiás kú­rával megrövidíteni a csiraürítések idejét. Ez a kérdés megoldatlan, de az ilyen irányú prospectív tanul­mány folyamatban van. Barna Kornél dr. Szemészet A retinopathia diabetica klini­kai és fluorescein-angiographiás képe. J. H. Greite (Augenklinik der Universität München): Inter­nist 1974, 15, 511—517. A cukorbetegek száma a civili­zált országokban egyre nő. A be­­tegség szövődményei között, a be­teg számára a szemen észlelhető elváltozások — mint a retino­pathia (rp. d.), cataracta, neuritis n. optici, sec. glaucoma —, jelen­tik a legsúlyosabb terhet. A köz­lemény a rp. d. diagnosztikájának és pathomechanismusának kérdé­sét a fluorescein angiographia (i. V. adott Na fluorescein segítségé­vel nyert szemfenéki angiogram) eredményei alapján tárgyalja. A szemfenéki folyamat stádiumai­nak összefoglalása után kitér a szemlélet prognosztikai értékére, a várható élettartam és a szemfe­néki kép öszefüggéseire. A bevezető rész történeti össze­foglalása végén a szerző újabb statisztikai adatokat idéz a diabe­­tes-tartam és a rp. d. gyakorisá­gának összefüggéséről. Babel és Pilliet 1958-ban 83%-ban határoz­ták meg a rp. d. gyakoriságát 20 éves diabetes-tartam mellett. A rá­táik egybehangzóak Lundbaek és Kornerup 15 éves betegségtartam­­ra vonatkozó, 1955-ös közlésével. Colwell (1966) statisztikai adatai a jól beállítható kórképek jobb prognosisát bizonyítják a rp. d. szempontjából. A szemfenéki elváltozások korai felfedezésének és a kórfolyamat dinamikus ábrázolásának új ered­ményei a fluorescein angiographiá­­nak köszönhetők. Az eljárás se­gítségével a microangiopathia első jelei, a szemfenéki aneurysmák hamarabb ismerhetők fel és na­gyobb szám­ban észlelhetők, mint a szemtükrözés egy színes fény­képfelvétel segítségével. Az angiogrammon a capillarisok kóros elváltozása, az érfal-per­­meabilitás fokozódása, a shunt­­képződés, a kezdődő érproliferatio jól láthatóan kirajzolódik, a vér­zések, ischaemiás területek negatív árnyéka — főleg a teljes telődés szakaszában —, pontosan megha­tározható. A rp. d. lezajlását, a különböző jellegzetes elváltozáso­kat a szerző 6 fluorescein ar.gio­­graphiás felvételsorozaton mu­tatja be. A retinopathia proliferans ki­alakulását tárgyalva a szerző idézi Root és mtsai 1967-es közlését, melyben a pubertás előtt kezdődő diabetesben 20 év után 28,7%-ban találtak retinopathia proliferanst. A rp. d. stádiumainak jelölésé­re a közlemény Lévin 1971-es be­osztását javasolja, mely a fluores­cein angiographia eredményeit fi­gyelembe veszi, s a gyakorlatban jól alkalmazható. A kérdéssel foglalkozók számára értékes adatokat tartalmaz a köz­lés zárófejezte, mely a rp. d. prognosztikai jelentőségét tár­gyalja. A látásromlásra vonatko­zóan Caird és másainak statiszti­káit idézi: a rp. d.-ban szenvedők közül 5 év után 14% veszíti el a látását. Ugyanez az arány retino­pathia proliferans esetében 40— 67% között van. A retinopathia proliferans ki­alakulása az élettartam szempont­jából is rossz prognosist jelent. A várható élettartam a látás elvesz­tése után Berkow adatai szerint 5—8 év. Az enyhébb rp. d.-ban szenvedők mortalitása is kétszere­se a negatív szemfenéki leletesek­­nek. A halálokok között Root és m társai beteganyagán az uraemia 44,5%, a coronaria-betegség 37,4%­­ban szerepelt. Brooser Gábor dr. and Baragwanath Hospital, Johan­nesburg, South Africa). Ophthal­­mologica, 1973, 167, 373—382. A szerző 3 év alatt 370 traumás hyphaema kezelése során nyert ta­pasztalatairól számol be. Kezdet­ben a konzervatív kezelésen kívül csak a csarnok sóoldattal való öb­lítését végezték, majd a ki nem mosható vérlepény oldására uroki­­ncset (5000 E 2 ml deszta vízben) használtak. Utóbbit 3 perc múlva kimosták, majd szükség esetén többször is megismételték a csar­nokba fecskendezését, sőt 24—28 órára a csarnokban is hagyták. Semmiféle káros következményt nem észleltek. Az eredményeket a vér felszívódásával, a társuló szö­vődmények előfordulásával és a végső látásélességgel mérték. A vér sebészi eltávolítása, szükség esetén urokinase alkalmazásával nem csu­pán a vér gyorsabb eltávolítását je­lenti a csarnokból, de a szövődmé­nyek (comea véres beivódása, emelkedett szemfeszülés, traumás iritis) számát is csökkenti. A végső látásélességben lényeges különbség nincs, az lényegében az egyéb sé­rülések (üvegtesti vérzés, traumás cataracta, retina vagy chorioidea szakadás stb.) súlyosságától függ. A szerző konzervatív kezelést 48 órán túl csak akkor javasol, ha kifejezett javulás mutatkozik. Vogt Ferenc dr. Congenitalis vér előfordulása a lencsében. Madroszkiewicz, M. (ul. Lobrowska 4, Krakkó): Ophthal­­mologica, 1974, 168, 462—464. Egy 10 éves fiú bal szemében hátsó kérgi cataracta mellett egy vércsíkot is találtak a lencsében. A vér traumás eredetét kizárták. Mivel persistens art­­hyaloideát is találtak, a lencsében levő vért emb­ryonális eredetűnek tartják. A be­teg dionin és C-vitamin kezelést kapott. A vér fokozatosan felszívó­dott, de még 15 éves korában is látható volt a nyoma egy keskeny barnás elszíneződés formájában.­Az irodalomban eddig hasonló eset nem fordult elő. Vogt Ferenc dr. Urokinase szerepe a traumás hyphaema kezelésében. Rakusin, W. (Department of Ophthalmology, University of the Witwatersrand A retinoblastoma modern keze­lése. Tan, K. E. W. P., Möller, J. H. (Kon. Ned. Gasthuis v. Ooglijders, F. C. Dondersstraat 65, Utrecht, Hollandia): Ophthalmologica. 1973, 167, 408—412. A szerzők áttekintik azokat a the­­rapiás lehetőségeket, amelyek a re­tinoblastoma miatt korábban vak­ságra ítélt betegeknek használható, sőt normális látást biztosíthatnak. Hátránya valamennyi eljárásnak van. A tumor nagy sugárérzékeny­sége jó radiotherapiás lehetőségek­kel kecsegtet. Cataracta, glaukoma és comnealis laesiók az elülső seg­ment elkerülésével, az üvegtesti vérzések és későbbi osteo- vagy rhabdomyosarcomák a sugáradag 3500 r-re való csökkentésével jó­részt elkerülhetők. Dermatitis és a koponyacsont növekedésének elma­radása is ritka a megavolt thera­pia , cobalt—60 és linear accelerator alkalmazása óta. Radioactiv izotó­pok locális alkalmazása kis tumo­roknál vált be leginkább. A cytosta­­ticumok az egész szervezet ellen­állóképességét csökkentik és hatá­sosságuk kétséges. Emiatt csak a legsúlyosabb, generalizált esetek­ben javasolják a szerzők. Megem­lítik, hogy vincrestin alkalmazása után csontvelő áttétes betegük tü­netmentessé vált. Diathermia a da­ganatot ellátó erek roncsolásával hat, tehát ép területet is roncsolni kell. Ez lerombolhat természetes védőgátakat, üvegtesti tractiót, ma­cula degeneratiót okozhat. Emiatt

Next