Orvosi Hetilap, 1976. február (117. évfolyam, 5-9. szám)
1976-02-29 / 9. szám - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK
A többi 4 csecsemő koraszülött volt, s a vérzés később lépett fel, átlagban a negyedik életnapon. Említést érdemel, hogy közvetlenül a masszív tüdővérzés előtt egyetlen csecsemő sem volt a hypoxia mélypontján, de többnek a bázis deficitje 10 mEq/1, vagy még több volt. Néhány újszülött kifejezetten retineálta a CO2-t. Amint a tüdővérzés első jelei mutatkoztak, jól mérhető lett az acidosis és rosszabbodott az alveolaris oxigenizáció is. A vérzéssel egyidőben esett a haematokrit (20—30% körül) és felfedezhető volt a disseminált intravascularis coagulatio is. A tüdővérzés két jellegzetes időpontban jelentkezett: az egyik csoportban néhány órával a megszületést követően, igen súlyos intra - partalis asphyxia közepette, a másik csoportban jóval később, 39— 149 órával a születés után. A resuscitatióhoz hozzátartozott az intravénás alkali kezelés, a friss vértranszfúzió és az intermittáló pozitív nyomású lélegeztetés; utóbbit átlagban a vérzést követő 40. óráig folytatták. Az a 4 csecsemő, aki túlélte a tüdővérzést, végül is állandó pozitív nyomást kapott, hogy így adaptálják az intermittáló pozitív nyomás folyamatos megszűnéséhez. A leglényegesebb tapasztalatuk az volt, hogy az intermittáló pozitív nyomásra a tüdővérzés hamarosan — mintegy 15 percen belül — megszűnt, bár ezt követően még napok múlva is mutatkozott némi véres szivárgás a légutakból. Eleddig nem találtak hatásos kezelési módot a masszív tüdővérzés ellen. Tulajdonképpen ez indította a vizsgálókat arra, hogy az intermittáló pozitív nyomású lélegeztetéssel is kísérletezzenek, miután az más eredetű tüdő-oedemában megelőzően már hatásosnak mutatkozott. Feltételezték, hogy az újszülött vérzéses tüdő-oedemájában is érvényesül majd a hatása. Valóban az eredmény nem is maradt el: javult az oxigenizáció, csökkent az acidosis és egyéb kóros tünetek is mérséklődtek. Végeredményben a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy masszív tüdővérzésben az intermittáló pozitív nyomású lélegeztetés eredménnyel alkalmazható. A jó hatás azonban csak akkor várható, ha az egyéb jellegű kiegészítő kezelés sem marad el: pH korrekció, anaemia és hypovolaemia kezelése, inravénás alkali és friss vér transzfúzió. Kiss Szabó Antal díjainkban is, amelyet az orvosok (akik gyakrabban érintkeznek ilyen betegekkel) fokozott számú megbetegedése támogatni látszik. New York államban 13 évre viszszamenőleg Hodgkin-kórban elhalálozott betegek átvizsgálása során kitűnt, hogy az orvosok száma jelentékenyen nagyobb volt. Annak a feltételezésnek vizsgálatára, hogy az orvosok a magasabb életszínvonalon élő néprétegek közé tartoznak és talán ezzel az életszínvonallal lenne kapcsolatos valamilyen netiológiai faktor, külön vizsgálták négy „gazdag” körzet betegeit. 1960-tól 1972-ig New York államban tizenhárom orvos halt meg Hodgkin-kórban, ami 6,9/100 000 évi rátának felel meg. Az összehasonlító számadatok az átlagnépességre vonatkoztatva (3,83), a „gazdag” körzetekre vonatkoztatva (4,08) és a fogorvosokra vonatkoztatva (1,0) valóban szignifikánsan alacsonyabbak voltak. Az érintett orvosok átlagéletkora 48,8 év. Epidemiológiai szempontból érdekes, hogy a földrajzi megoszlás egyenletes volt, „fertőző gócot” nem lehetett kimutatni. Az eddigi feltételezést, mely szerint a zsidó rasszt a kórkép fokozottabb mértékben érinti, a vizsgálatok alkalmával nem sikerült alátámasztani. ifj. Bugyi István dr. koribb malignus lágyrész-tumor. Mint embryonális tumor gyakran jelentkezik csecsemőben és kisgyermekkorban. A szerzők 6 éves életkor alatt 36 esetet gyűjtöttek össze az irodalomban. Vannak vele született formále is. A tumor localisatiója típusos (itt a gyermekkori és felnőttkori elhelyezkedést együttesen adják meg): 50 % fej-nyak, 20 % urogenitalis, 15% végtagokon, 10% retroperitonealis. A folyamat kiterjedését illetően 3 stádiumot szoktak megkülönböztetni: 1) lokalizált forma, radikálisan eltávolítható. 2) Környező nyirokcsomók, vagy szervek már érintettek; itt a radikalitás már csak egyes esetekben lehetséges. 3) Generalizált forma, vagy távoli metastasisok. A diagnosis csak a szövettani kép alapján állítható fel. Differenciál diagnosztikailag klinikai szempontból a haematoma, abscessus, hernia, fibroma, cysta, haemangioma, teratoma, lymphoma jön szóba. Radiológiailag a leukaemiás infiltratio, neuroblastoma, fibrosarcoma, teratoma, bullosus cystitis, ureterokele, Ewing-sarcoma, osteogen sarcoma ad hasonló képet. Végül histológiailag a fibroma, teratoma, fibrosarcoma, Wilms-tumor, neuroblastoma, Leydig-sejtes tumor, Ewing-sarcoma és a lymphosarcoma jelent differenciál diagnosztikai problémát. A therapiás eljárások fontossági sorrendben: 1) Gyors és radikális sebészeti beavatkozás. 2) Sugártherapia, min. 5000 R. 3) Cytostaticumok adása. 4) A fenti három kombinációja. Világirodalmi túlélés 0—74 % között van (2—5 éves időszakra vonatkoztatva) . A szerzők sebészi, radiotherápiás és cytostatikus kombinációt alkalmaztak az elmúlt 20 évben. Ezen időszakban 19 esetet kezeltek. A közlemény megírásakor ezen betegek közül 6 gyermek élt (2,5—8 éves túlélés). A szerzők a kombinált kezelés előnyeit és szükségességét hangsúlyozzák. Pintér András dr. Onkológia Hodgkin-kór: az orvosok nagyobb számú megbetegedése alátámasztaná az infectiós theoriát? Vianna, N. J. és mtsai: The Lancet, 1974, II., 131—133. A Hodgkin-kór fertőzőképessége epidemiológiai viták témája nap Rhabdomyosarcoma a gyermekkorban Gutjahr, P. és mtsai (Kinderklinik d. Univ. Mainz): Mschr. Kinderheilk. 1974. 122. 805. Ritka tumor, azonban a felismert esetek száma az elmúlt 10 évben nőtt. Ennek magyarázata valószínűleg a histologiai diagnosis javulásában keresendő. Szövettanilag 4 típust szoktak megkülönböztetni: a) embryonalis, b) alveolaris, c) botryoidalis, d) polymorph. A rhabdomyosarcoma a leggya A gyermekkori rákot túlélők gyermekei. Li, F. P., Jaffe, N. (Epid. Branch, Nat. Cancer Inst., NIH, Bethesda, Maryland): Lancet, 1974, 11. 707. A gyermekkori rákot túlélők gyermekeinek vizsgálata a tumorok esetleges örökletessége és a tumor therápia genetikai ártalmasságának vizsgálata miatt fontos. 46 ilyen személy (17 férfi és 29 nő) 107 terhességét értékelték. A szülészeti események megoszlása a következő volt: 92 élveszületés (86%), 12 spontán vetélés (11%), 3 művi vetélése (3%). A 92 élveszülött közül 2 halt meg csecsemőkorban, mind a kettő koraszületés miatt. A nemi arány a szokásos volt. 1 gyermeken észleltek Hirschsprung megbetegedést és 13-ban minor anomáliákat. Daganatos megbetegedés egyetlen utódban sem jelentkezett. Az örökletes hatások tehát nem lehetnek jelentése^' Czeizel Endre dr. Rosszindulatú csontdaganatok a gyermekkorban. Coccia, P. F. és mtsai (Univ. of Minnesota Med. School, Minneapolis), Minnesota Med. 1974, 57, 549. Az elmúlt 10 évben a Wilms-tumor, a lymphoblastos leukaemia, rhabdomyosarcoma kezelésében jelentős eredményeket értek el, azonban a malignus csonttumoros betegek túlélése alig javult. Korai diagnosis nagyon ritka. Az első tünetnél, a csontfájdalomnál, mind a szülő, mind az orvos inkább hajlandó traumára, rheumás lázra, „növekedési fájdalomra”, vagy infectióra gondolni, mint malignus csont-tumorra. Nagy statisztikai adatok szerint az osteogen sarcoma-