Orvosi Hetilap, 1976. szeptember (117. évfolyam, 36-39. szám)

1976-09-26 / 39. szám - KÖSZÖNTÉS - Knoll József: Issekutz Béla akadémikus 90 éves

Issekutz Béla akadémikus 90 éves Jó egészségben, szellemi frisseségben betöltötte 90. évét Issekutz Béla akadémikus, a farmakológiai tudományok nesztora. A kerek születésnap ez esetben a magyar tu­domány egyik legeredményesebb és nagy népgaz­dasági jelentőségű ágának, a gyógyszerkutatásnak is ünnepe, hiszen Issekutz Béla neve elválasztha­tatlan attól a folyamattól, mely a szerény kezde­tektől a mai nemzetközi rangú gyógyszerkutatás és az arra épülő, fejlett gyógyszeripar kialakulásá­hoz vezetett hazánkban. Aligha lehetne szebben és meghatóbban össze­foglalni életének, munkájának lényegét mint sa­ját szavaival, melyeket 90. születésnapja alkalmá­ból mondott egy újságírónak: „... kutató voltam, akinek az a feladat jutott, hogy megszervezze a gyógyszerkutatást az or­szágban. Az én eredményem az, hogy gyógy­szerkutatás folyik, szinte minden tanszéken, minden gyárban, intézetben tanítványaim, vagy az ő tanítványaik vannak. Ez az én éle­tem eredménye, hogy a magyar gyógyszeripar ott áll, ahol áll. Ami tőlem tellett: megtettem, és azt hiszem, a legjobban tettem meg, ahogy csak tudtam”. Életpályájának állomásai, a sebesség, ahogyan a ranglétrán előrehalad, az ő esetében eredményes munkásságának jó mutatója. 28 évesen a kolozs­vári egyetem magántanára. Ekkor kerül kapcso­latba a Chinoinnal, hogy azután a sok évtizedes töretlen együttműködése ezzel a gyárral, gyógy­szerek sorának megszületéséhez vezessen. 31 éves, amikor a máig is gyógyszerként használatos nov­­atropint, első originális vegyületét publikálja. 33 éves, amikor 1919-ben Károlyi Mihály kormánya professzorrá nevezi ki. Csak fél évig működik Ko­lozsvárott, majd Szegeden folytatja munkáját. Az ott életre hívott új orvosi egyetemen szervezi meg a Gyógyszertan tanszéket. Szerény keretek között folytatja kutatásait és részt vesz a tudományos közéletben. 42 éves, amikor az egyetem rektora lesz. Bár a Horthy-Magyarország különösképpen nem kedvez a kutatásnak, néhány kiváló egyéni­ség utat tör magának. Így nő fel Szegeden Issekutz professzor atyai támogatásával egyik legkedvesebb tanítványa, Jancsó Miklós és kerül fiatalon a ma­gyar kutatás élvonalába. Bár nagy nevelő egyéni­sége a szegedi években is kitűnik, csak a II. világ­háború utáni esztendők objektíve kedvező új fel­tételei között válik ez nyilvánvalóvá. 51 éves, amikor 1937-ben elfogadja a Pázmány Péter Tudományegyetem meghívását. Előbb a Gyógyszerismereti tanszéken tanít, majd 1939-ben átveszi Vámossy Zoltántól az Orvoskar nagy múl­tú, 1766-ban alapított, Gyógyszertan tanszék veze­tését. Elődei 1872-től Balogh Kálmán, Bókay Ár­pád és Vámossy Zoltán tekintélyes tudósok és köz­életi személyiségek voltak, mindnyájan a Magyar Tudományos Akadémia tagjai. Nem töri meg a hagyományt, a tanszék átvételének évében az Akadémia levelező tagjává választja. A háborús évek takaréklángra állítják a kutatást, de 1948— 49-ben olyan intenzitással indul meg a munka, amilyenre a múltban nem volt példa. Az új Ma­gyarország újjászületett Akadémiája addig elkép­zelhetetlen bőkezűséggel serkenti és támogatja a kutatást. Ezekben az években tömegesen áramlanak lel­kes fiatalok, főleg orvostanhallgatók az Issekutz­­intézetbe, ahol a vezető megértése, bölcsessége sza­bad utat nyit előttük. Ezekben az években indul útjára az a gárda, melyből azután annyi sok ma­gyar és külföldi farmakológiai kutatóhely vezetője került ki. Ma szinte valamennyi egyetemi farma­kológiai tanszéken és egyéb gyógyszertani kutató­helyen Issekutz tanítványai, illetve tanítványainak tanítványai vannak vezető posztokon. A nemzetközi kutatásban is mindenfelé talál­kozhatunk olyanokkal, akik intézetében kapták az első lökést és máig is emléket őriznek az ott töl­tött évek lelkes, tudományt szerető hangulatából. Kedves mondása „tanítványaim feje fölött soha nem nyugszik le a Nap”, a jogos megelégedés ér­zésének kifejezése. Az ötvenes évek eleje sok sze­mélyes, tudományos siker tanúja. Ekkor érnek meg a gyógyszertani hatás és kémiai szerkezet ösz­­szefüggéseire vonatkozó elgondolásainak gyakor­lati eredményei. 1952-ben kapja meg a Kossuth­­díjat, ugyanebben az évben választja az Akadé­mia rendes tagjává. Mi tanítványai mindennapi munkánkban szin­te öntudatlanul hasznosítjuk azokat az alapvető élményeket, amelyeket legfogékonyabb éveinkben intézetében átéltünk. Belénk nevelődött a teóriák alapvető fontosságának, az új megismerését kata­lizáló jelentőségének elismerése mellett, az egzakt tudományos módszerek fontosságának, a kísérletes tények, a konkrét adatok elsőbbségének tudata, a tudományos igazság alázatos tisztelete. Intézetében megértettük a megbízhatóság különös jelentőségét a gyógyszerkutatásban. Ő tanított meg minket ar­ra, hogy „nem baj, ha a tudománynak gyakorlati haszna is van”. Elméleti munkánkban sem felejt­jük el, hogy a gyógyszerkutatásnak gyakorlati cél­ja az ember egészségének legteljesebb szolgálata. Mély tisztelettel, sok szeretettel és őszinte ra­gaszkodással köszöntjük a 90 éves Issekutz akadé­mikust, örülve annak, hogy körünkben van és ma is hozzájárul bölcs észrevételeivel, jelenlétével a hazai gyógyszerkutatás gondjainak megoldásához. Knoll József dr.1 2383 Orvosi Hetilap 1976. 117. évfolyam, 39. szám

Next