Orvosi Hetilap, 1977. július (118. évfolyam, 27-31. szám)

1977-07-03 / 27. szám - KÖNYVISMERTETÉS

vált példáival, gyakorlati megvaló­sulásával, amilyen a Current Con­tents, az Index Medicus, MEDLARS stb. — A befejező, 6. fejezet ismer­teti a kiképzés és továbbképzés le­hetőségeit az NSZK-ban, a tudomá­nyos és orvosi-egészségügyi adat­­feldolgozás területén, felsorolja az idevágó folyóiratokat, internacioná­­lis szervezeteket A testes kötet gondos, színvona­las munka, a legrangosabb kézi­könyvekhez hasonlítható. Azok szá­mára, akik az elmúlt 2 évtizedben figyelemmel kísérték a témakör egészére terjedő információ-árada­tot, a könyv legfeljebb az ismeretek rendszerezésében nyújt segítséget. Szándékával, enciklopédikus igé­nyű megvalósításával, kivitelezésé­nek erényeivel ugyanakkor méltó módon képviseli szerkesztőit és ki­adóját, a Schattauer Verlag-ot. Walsa Róbert dr. Günter Ammon (hrsg.): Analyti­sche Gruppendynamik, 1976. Hoff­mann und Campe, Hamburg, 333 oldal. Günter Ammon, a korszerű di­namikus pszichiátria egyik ismert képviselője, Nyugat-Berlinben mű­ködő pszichoanalitikus már számos könyv kiadásával bizonyította, hogy mestere az ún. „reader”-mű­­fajnak, amely a pszichológiai és pszichiátriai irodalomban az utóbbi másfél évtizedben egyre népsze­rűbb lett. A „reader” (szó szerinti fordításban: olvasókönyv) sajátsá­gos szemelvénygyűjtemény, amely egy-egy kérdést, szakmai problémát eredeti forrásmunkákból vett sze­melvényekkel mutat be. A szemel­vények kiválogatása, egy nagyobb bevezető tanulmány, valamint a szemelvények közötti összekötőszö­vegek és esetleges lábjegyzetes ma­gyarázatok segítségével a szerkesztő — ha feladatát jól látja el — téma­körét egységes koncepció alá ren­dezheti, és nagyban elősegítheti az olvasónak a tárgyra vonatkozó is­meretek integrálását. A „reader” műfajának elterjedését még az a gyakorlati körülmény is serkentet­te, hogy szemelvénygyűjtemény el­végzi az olvasó helyett az irodalom összegyűjtését, és ez nem kis dolog, hiszen egy-egy témáról nagyon sok cikk és könyv jelenik meg, és ezek a szakemberek többsége számára közvetlenül nem hozzáférhetők. Günter Ammon már több kitűnő szemelvénygyűjteményt adott ki a csoportpszichotherápia és a cso­portdinamika témaköréből, ezekben a pszichoanalitikus csoportmódsze­rek legfontosabb elméleti és gya­korlati kérdéseit dolgozta fel. A legújabb, az analitikus csoportdina­mikával foglalkozó kötetben Am­mon a szociálpsz­ichológiai cso­portkutatás és az analitikus cso­portpszichotherápia különbségeit és összefüggéseit világítja meg. A probléma a csoportos pszicho­­therápia elmélete és gyakorlata szempontjából nagyon jelentős. A szociálpszichológiai csoportkutatás és az analitikus csoporttherápia fej­lődése egymástól elkülönülten ment végbe, sokáig nem volt semmi kap­csolat közöttük, és csak a hatvanas évektől kezdve foglalkoztatja a szakembereket a kétféle irányzat viszonyának kérdése. A csoportku­tatás a második világháborút köve­tő években lendült fel, Kurt Lewwwin munkássága fejtett ki rá nagy ha­tást. Lewintől származik a csoport­dinamika kifejezés is, amely nap­jainkban e csoportkutatási irányzat elnevezésévé vált. Már Lewin is el­kezdte, de tanítványai tették az­után ismertté a csoportkutatásból eredő szabályszerűségek gyakorlati alkalmazását. Ez azt jelentette, hogy az emberek befolyásolásának és megváltoztatásának különböző ágazataiban elkezdték a csoport­­módszerek felhasználását. Az ilyen gyakorlati alkalmazásokra is vo­natkozik a csoportdinamika elneve­zés. A legismertebb alkalmazási te­rület a vezetőképzés (az ún. tré­ning-csoportok) és a nem-therápiás célú személyiségfejlesztés (önisme­­retfokozás, az emberi környezet iránti fokozottabb érzékenység ki­alakítása, stb.). A személyiségfej­lesztés különböző céljait szolgálják az ún. „encounter’-csoportok (az angol szó eredetileg találkozást je­lent, és ezzel azt fejezi ki, hogy a csoportban az emberek különleges társasélményekhez jutnak, mintegy találkoznak egymással). A csoportdinamika alkalmazási formáiban azonban mégis megnyil­vánulnak a pszichotherápia egyes hatótényezői, ezért a csoport­dina­mika és a csoporttherápia közötti kapcsolatok kérdése nagyon érde­kes a therapeuták számára. Ez a kérdés gyakran úgy is felvetődik, hogy a csoportpszichotherápia va­lószínűleg operál a csoportdinamika erőivel, valamiképpen tehát a cso­portdinamika a csoportpszichothe­­rápiában benne foglaltatik, azonban vannak hatásspecifikumai is. A kitűnő bevezető tanulmányban az azonosságok és különbségek szemléletes elemzését olvashatjuk. A különbségek sokrétűek, egyrészt a csoportmunka célkitűzéseiből kö­vetkeznek, másrészt a vezetési mód­szerekből. A csoportpszichotherápia céljának Ammon a személyiség mélyrehatóbb változtatását tartja, mint a csoportdinamikában szoká­sos. Míg a csoportdinamika az inter­perszonális viselkedés fejlesztését, adaptabilitásának fokozását tűzi ki célul, addig a csoportpszichotherá­pia megmerevedett pszichikus szer­kezeteket akar megváltoztatni, ennek érdekében nagyobb fokú reg­ressziót kell elérnie a csoportban, fel kell használni az indulatáttétel erőit, elő kell segíteni az én pótló­lagos fejlődését nachholende Ich- Entwicklung), és a csoportmunkába be kell vonni a csoporttagok múltját is, nem elegendő csupán a csoport­viselkedés jelenének (az ún. „itt és mo­st”-nak) tanulmányozása. Am­mon szerint a csoport pszichotherá­pia is felhasználhatja a csoportdi­namikát, ezt azonban a fogalom egy sajátos értelmezésében teszi, pszichoanalitikus értelmezésében, és ennek vetületében a csoportpszi­chotherápia alapját képező csoport­dinamika lényegében analitikus csoportdinamika. Ezt az analitikus csoportdinami­kát, ezt a sajátos felfogást mutatják be a szemelvények, nagyobb rész­ben amerikai munkákból valók, ki­sebb részben német nyelvű írások, ezek többsége Ammon iskolájának művei. Freud és Lewin egy-egy ta­­tanumánya nyitja meg a sort, majd Ammon három érdekes írása követ­kezik, amely az én csoportbeli fej­lődésének három vetületét mutatja be. Ezek után a könyv egy nagy, alcímmel elválasztott részében kü­lönböző szemelvények azt fejtege­tik, hogyan jelenik meg a csoport­dinamika a legkülönbözőbb cso­portformákban, és hogyan járul hozzá a csoportok sajátos fejlődésé­hez. Szó van a tanulócsoportoktól az ún. intézményi vagy nagycso­portokig, és a gyermekcsoportokig sokféle csoortformáról. A sze­melvények tárgyalják az indulat­áttétel, a közös fantáziák és az ag­resszió kérdéseit, megvilágítják, ho­gyan jelentkezik az ellenállás a nem-therápiás csoportmunkában, és elemzik egy új, különönös csoport­forma, a vezető nélküli csoport in­dikációit és tanulságait. A kötet további szemelvényei el­mélyítik a csoportdinamika anali­tikus értelmezését, és így számos olyan csoportdinamikai jelenség reinterpretációját végzik el, ame­lyet eredetileg tanuláselméleti vagy szociálpszichológiai elméletek alap­ján írtak le. Érdekes tanulmányt olvashatunk Ammon és munkacso­portja vizsgálatairól pszichiátriai intézmények belső csoportdinami­kájára vonatkozóan, és igen figye­lemre méltó a Bálint-csoportok elemzése a csoportdinamika szem­pontjából (Winkelmann). A könyvet a pszichoanalitikus csoportdinamika helyzetéről és perspektíváiról szóló függelék zár­ja, ebben a német viszonyok kriti­kus áttekintését végzi el Ammon egyik tanítványa, Klaus Semmler. Ammon szemelvénygyűjteményét széles olvasótábor hasznosíthatja. Érdekes és fontos ismeretanyagot ad a klinikai pszichológusok és a csoportkutatással foglalkozó szo­ciálpszichológusok számára is, a csoportpszichotherapeuták számára pedig a könyv mondanivalója szin­te nélkülözhetetlen, és számos, eddig le nem zárható kérdés tisz­tázását veszi előre. Legfőbb érde­me, hogy a csoporteljárások sok­féle változata között lehetségessé teszi a különbségtételt, és az olvasó így könnyebben tájékozódhat a sokféle iskola és elnevezési mód zűrzavarában. Különösen ajánlható a könyv mint első olvasmány azok­nak, akik a csoportmunkával most kezdenek foglalkozni. Buda Béla dr.­ 1631

Next