Orvosi Hetilap, 1977. szeptember (118. évfolyam, 36-39. szám)

1977-09-18 / 38. szám - HORUS - Pap Zoltán: Emlékezés Benedek Lászlóra

% 2290 Emlékezés Benedek Lászlóra Belényesen született 1887. szeptember 5-én. Egye­temi tanulmányait Kolozsvárott végezte, itt kezdte meg klinikai pályafutását is a Lechner Károly professzor vezetése alatt levő ideg- és elmegyó­gyászati klinikán. Az első világháborúban katona volt, több kitüntetést is szerzett. Tudományos munkája alapján már ,1917-ben egyetemi magán­tanár lett. 1921. október 1-én egyetemi ny. r. ta­nárrá nevezték ki a debreceni egyetem ideg- és elmegyógyászati klinikájának tanszékére. Szaktudománya terén elért eredményeinek el­ismeréseként számos tudományos egyesületben töl­tött be vezető szerepet. Másodelnöke volt a Ma­gyar Elmeorvosok Társaságának, elnöke a Magyar Pszichológiai Társaságnak és társszerkesztője a Magyar Pszichológiai Szemlének, a Verein für Deutscher Nervenärzte és a bécsi Verein für Psy­chiatrie u. Neurologie tiszteletbeli tagja, a Perma­nent Committee of International Federation of Eugenic Organisation magyarországi képviselője. Az 1935—36. tanévben a debreceni egyetem rektora volt. 1936-ban kinevezték a budapesti egyetem orvosi karán Schaffer Károly távozása folytán megüresedett ideg- és elmegyógyászati kli­nikájára ny. r. tanárrá. Benedek professzor tudományos tevékenysége kiterjedt az ideg- és elmegyógyászat, az orvosi lé­lektan, a társadalompszichológia, az igazságügyi elmeorvosi véleményezés területére. Ezekről a kér­désekről nagyon sok előadást tartott hazai és kül­földi nemzetközi értekezleteken. Körülbelül 350 közleménye jelent meg magyarul, németül, ango­lul, franciául különböző folyóiratokban. Több mo­nográfiát írt magyarul és németül. Hazánkban el­sőként alkalmazta a Wagner Jauregg-féle malá­­riás lázas kezelést paralysis progressiva gyógyítá­sára. Az eredményekről 1924-ben számolt be Bu­dapesten az országos ideg- és elmegyógyászati ér­tekezleten, majd később egy bővebb tanulmány­ban. A további évek során többféle lázkeltő mód­szerrel kísérletezett a paralysis progressiva gyó­gyítására. Így a spirochaeta recurrentis és a ja­­páni patkányharapási láz, a sodoku spirochaetái­­nak átoltásával. Az eredményről több közlemény­ben számolt be. Foglalkozott az öröklődő ideg- és elmebajok gyakoriságának és társadalmi veszé­lyességének kérdésével. Ekkor érlelődött meg ben­ne a cselekvő eugenika gondolata. Erről magyarul és németül több közleményt írt. 1931. május 30-án a magyar elmeorvosok országos értekezletén euge­netikai törvényjavaslatot terjesztett elő az öröklés­biológiai intézet felállítására és az örökléstan kö­telező egyetemi oktatására vonatkozólag. Ugyancsak elsőként alkalmazta hazánkban a Sakel-féle insulinshiok kezelést schizophreniás be­tegeken. Eközben figyelték meg, hogy a betegek egy részénél az insulin coma megszűnése közben sajátszerű tér- és időbeli szemléleti zavarok, a testvázkép (Körperschema) megváltozásának él­ményei jelentkeznek, amelyekről a betegek szem­léletes elevenséggel számoltak be. Ezekről a meg­figyelésekről magyar és német nyelven monográ­fiának beillő terjedelemben számolt be. Érthető, hogy ez a minden tudományos kér­dés iránt érdeklődő elme az agydaganatok felis­merésének, helymeghatározásának tanulmányozá­sára is ugyanolyan ötletekben gazdag igyekezettel vetette rá magát, mint amilyennel a pszichopato­lógia és a lélektan felé fordult. A liquor-diagnosz­­tikában nagy segítségére volt az a kitűnő seroló­­giai laboratórium, amit a korán elhunyt Thurzó Jenő egyetemi rk. tanár és Kulcsár Ferenc egye­temi m. tanár, a későbbi szegedi egyetemi pro­fesszor fejlesztett ki. A pneumoencephalographia rendszeresen alkalmazott diagnosztikai módszer volt a klinikán, úgyszintén a thorotrastos angio­­graphia is. Benedek professzor eredeti ötlete volt: a pneumoencephalographia egyesítése cerebralis angiographiával és röntgen filmfelvételen való rögzítésével. A levegővel feltöltött agykamrák tá­gassága, alakja, helyzete és az artériák angiogra­­phiás képe együttesen sokkal szemléletesebb, tér­­belileg viszonyíthatóbb tájékozódást tett lehetővé az agyvelő alakjának, a térszűkítő daganat helyé­nek, nagyságának meghatározására. Erről az új­szerű diagnosztikai módszerről 1936-ban számolt be a Zeitschr. f. d. g. Neurologie und Psychiatrie­­ban és angolul: On the arterio-encephalography címmel a The Antiseptic (Madras, India) 1936. évi 9. számában. Hasonló eredeti elgondolása volt a koponya­­kopogtatási módszer kidolgozása. A lényege az, hogy az agyban növekvő daganat azon a helyen, ahol térszűkítő hatása áttevődik a koponya belső felületére, tompult kopogtatási hangot okoz. En­nek részben az is oka, hogy a daganatosan elvál­tozott agyállomány másképpen veszi át a kopog­tatással keltett rezgéshullámokat, mint az ép agy­velő. A vizsgálat céljára óramű szerkezettel ellá­tott diagnosztikai készüléket tervezett és csinálta­tott, amivel a kopogtatás erejét, szaporaságát tet­szés szerint lehetett szabályozni. A készülék tarto­zéka volt egy elektromos hangfelvevő, amit a ko­ponya különböző pontjaira kellett helyezni és egy hangerősítő, ami a kopogtatási hang jellegének, mélységének, magasságának változását az előadó­teremben a hallgatók számára is érzékelhetővé tette. Talán mindezeknél eredetibb, nagyobb jelen­tőségű elgondolása volt a háromdimenziós rönt­genkép készítése az agyvelőről. Az ötlet tőle szár­mazott, de az éppenséggel nem könnyű technikai megoldás Rencz Antal dr. röntgenológus érdeme. Nagyszerűen dolgozta ki a térhatású röntgenfel­vételek készítésének módját, a filmfelvételek ér­tékeléséhez pedig egy nagyméretű sztereoszkópot szerkesztett. Az ily módon készített háromdimen­ziós, térhatású kép látványa valóban elbűvölő volt. Az agy­velő felszíne domborúan jelent meg a ké­pen, az agykamrák alakja, tágassága, a koponya alapjának csontszerkezete valószerűen, térbeli, mélységi vetületben ábrázolódott ki. Különösen akkor, ha az agykamrákat előzetesen levegővel töltötték fel. A csontszerkezet megváltozása, a sel­la turcica, az egész koponyaalap roncsolódása, a

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék