Orvosi Hetilap, 1977. szeptember (118. évfolyam, 36-39. szám)

1977-09-18 / 38. szám - HORUS - Szállási Árpád: Hamvasztás körüli viták a századfordulón

% 2292 zott, lesoványodott, csalódottsága kétségbeesett re­ménytelenséggé vált, szorongásai egyre súlyosbod­tak, végül már az egyedülléttől is félt. Az utolsó nap estéjén reményevesztetten, testben, lélekben összeomolva vonult vissza kis szobájának magá­nyába és azon az éjjelen, 1945. március 31-én szí­ven lőtte magát. A kitzbüheli városi hatóság te­­mettette el. Így végződött a nagy szellemi értékek­ben gazdag magyar tudós földi pályafutása, aki még sok alkotással gazdagíthatta volna szaktudo­mányunkat­ Pap Zoltán dr. A HALOTTÉGETÉSRŐL. IRTA Dr. CSERNOCH JÁNOS. Hamvasztás körüli viták a századfordulón Századfordulónk mínusz—plusz tíz esztendővel a világtörténelem egyik legnagyobb korfordulója. Szellemi téren mindenképpen. Fizikában gondol­junk például a Planck-féle kvantumelméletre, az Einstein-féle speciális relativitáselméletre, vagy az óriási horderejű radioaktivitás felfedezésére. Az orvostudományban az immunterápia, a röntgen­diagnosztika és a fő vércsoportok felfedezése a nagy irányjelző mérföldkövek, de mindenki szinte hasonlókat sorolhatna a maga szakmájából. Vagy vegyük a művészeteket. A színes fényképezés anakronisztikussá tette a festészetbeli természethű ábrázolást, a konzervatív akadémikus nem tudta többé megakadályozni az újfajta látásmód, az im­presszionizmus diadalát. Az építészetben uralko­dott a legkétesebb érték: a szecesszió. A szobrá­szatban Rodin hatalmas életműve folytathatatlan­ná tette a klasszicizmust, a tehetséges modernek visszatértek a primitív formákhoz (vigyázzunk, a franciában ez a jelző itt nem pejoratív jellegű!), s­ a legősibb kultúrák egyszerű, tömören kifejező fi­guráiból merítettek ihletet a megújhodáshoz. Ilyen pezsgő-forrongó szellemi életben ki gon­dolná, hogy a holtak (hamvasztása) körül is mily heves viták parázslottak fel? A liberalizmus és a konzervativizmus párharca bolygatta a temetők csendjét, borzolta a könnyen befolyásolható kedé­lyeket. Pro és kontra minden valaki hallatni akar­ta a hangját. Mivel a liberalizmus legfőbb szószó­lói orvosok voltak, érdemes idézni a sajtópolémiák legjellemzőbbjeiből. A vita azóta egyértelműen el­dőlt. Koraiak voltak a konzervatívak kétségei, nem lett kötelező a „hullapirománia”, ki-ki szabad aka­rata szerint választhatja meg hozzátartozóinak (avagy végrendeletileg magának) a végtisztesség módját. A hullaégetés történetének ismertetéséhez ter­mészetesen a görög és a latin szerzők a legfonto­sabb forrásaink. Trója ostrománál Achillész leg­jobb harcostársa, Patroklosz elesett, s a sebezhe­­tetlen hős holt barátját máglyán hamvasztotta el, ez volt a katonákhoz méltó temetés. Periklész aranykorában különösen a pestisben elpusztulta­kat csak elégetni lehetett. Hellén íróknál elföldelés nemigen említtetik. A rómaiaknál már mindket­tőre törvény volt, de csak a városokon kívül. Ver- CBZTBK001L ■887.­ gilius is egy hamvasztást ír le az Aeneis VI. feje­zetében, s a megmaradt „pernyés csontokat” ur­nákba helyezték. Az volt az alapelv, hogy miként az ércből az aranyat a tűz, úgy „olvasztja” ki a láng a testből a lelket. Kivételt képeztek a villám­sújtottak, náluk ezt az elemi csapás végezte el. Ami a biblia népét illeti, Saul király hősi halált halt fiait megtiszteltetésül elégették, míg az er­kölcstelen életet éltek hulláját csak elföldelték. Külön érdekes az egyiptomiak eljárása, amit Flórián Károly dr. az Eperjesen 1903-ban kiadott könyvében (A halotthamvasztásról) addig nem hangsúlyozott szempontból világított meg. Szerinte a Nílus-völgyi ősbirodalomban (persze itt nem a fáraók hatalmasan hivalkodó piramisaira és a szakszerű balzsamozásukra gondol) a hamvasztás két okból nem honosodhatott meg. Egyrészt a for­ró levegőn a száraz homokban a hulla hamar mu­­mifikálódott, másrészt nem rendelkeztek a mág­lyákhoz szükséges megfelelő tüzelőanyaggal. Vul­gáris, de logikus és egyáltalán nem hihetetlen ma­gyarázat. Szerinte „mióta Egiptomba bevonultak az elföldelés szokásaival élő arabok, azóta az egy­kor virágzó, egészséges Egiptom a pusztító járvány állandó tanyája”. Ázsiában a halottak eltemetését a keselyűkre bízták, Tibetben pedig a megszárított hullákat porrá őrölve a szántóföldekre szórták szét. Visszatérve a római birodalomra, a keresztény­ség térhódításával lassan az elföldelés vált szigorú

Next