Orvosi Hetilap, 1977. október (118. évfolyam, 40-44. szám)

1977-10-02 / 40. szám - Buda Béla: Ellentmondások korunk medicinájában - és ezek tükröződése az orvos személyiségében

Különösen az utóbbi fél évszázad volt igen je­lentős ebben a tekintetben. Ennek az időszaknak az eredményeit már nem is szabad egyszerűen az orvostudomány javára írni. Ebben már igen lénye­ges szerepet játszott az a világméretű jelenség, amelyet tudományos-technikai forradalomnak ne­vezünk. A különböző tudományágak között — elő­rehaladó elkülönülések ellenére — megszaporodtak a kapcsolatok, és a medicina egyike lett azoknak a tudományterületeknek, amelyek szinte minden más diszciplínából merítettek és felhasználták az újabb eredményeket. A különböző tudományok egymás­­rahatásából és a határterületek önállósodásából eredően a medicina haladása felgyorsult, és elju­tottunk az emberi test szerkezetének, működésé­nek és kórtanának különlegesen mély ismeretéig. Mind a kutatások, mind pedig a gyakorlati alkal­mazások terén a fejlődés napjainkban is nagy ütemben folytatódik. Rendkívüli és nagymértékben felgyorsult fej­lődés ment végbe tehát! Ennek következtében a társadalom egészségügyi helyzete rohamosan ja­vult. A medicina felé mind szélesebb körű érdek­lődés fordult. Korunk embere büszke a korszerű orvostudományra, figyelemmel kíséri annak vív­mányait, nagyra értékeli a gyógyítás és a megelő­zés újabb eredményeit. Az orvosi pálya és az orvos személye immár jónéhány évtizede a közvélemény érdeklődésének homlokterébe került, mint ezt — többek között — az orvosregények és az orvosi tárgyú filmek tartós divata is jelzi. Az emberek mind többet tudnak az egészséges életfunkciókról és a betegségekről, mind nagyobb a lakosság egész­ségügyi kulturáltsága. Az orvostudomány progressziója mellett azon­ban zavaró ellentmondások sora is létrejött. Ezek bonyolítják az orvosok és a társadalom relációját egyfelől, az orvosok munkáját és pályájukhoz való viszonyát másfelől. Nézzünk néhányat az ellentmondások közül! Ellentmondás például az, hogy nőtt a távolság a gyógyítás és a betegellátás lehetőségei és aktuá­lis valósága között. Különbségek mindig voltak az orvoslás színvonala tekintetében szegények és gaz­dagok, falusiak és városlakók, elmaradott és civi­lizált országban élők között. Ma azonban ezek a különbségek sokkal nagyobbak és szüntelenül nő­nek. Folyton szélesebb lesz a szakadék a lehető legjobb orvosi ellátás és az általában szokásos kö­zött (13, 15, 18). Nemcsak nőnek a különbségek, feltűnőbbek is lesznek, noha az egészségügy általános nívója is mindig magasabb. A feltűnőbb jelleg annak kö­szönhető, hogy mindinkább nő a társadalom igé­nyessége az egészségüggyel szemben. A modern ember individualizálódott, fokozottabban képviseli saját érdekeit, racionálisan szemléli életét és egész­ségét, nem nyújt vigaszt számára a vallás, és ki­szakadt vagy kiszakadóban van olyan természetes közösségeiből is, amelyekben a szokások és a ha­gyományok segítették egyéni bajainak elviselésé­ben. Személyes szabadsága mellett talán legfonto­sabb értéke az egészsége lett (19), és ezt mind erő- 2380 s teljesebben próbálja védeni. Mind több egészség­ügyi ismeret birtokában van — ehhez nemcsak a tömegkommunikációs eszközök hírtartalmai, ha­nem az egészségügy nevelő információi is hozzáse­gítették —, és ezek megkönnyítik számára az egészségüggyel szembeni igényeinek megfogalma­zását, öntudatosabban is állhat ki igényei mellett, hiszen az egészségügyi ellátásban való részesedés mindinkább jogként jelenik meg —, az egészség­­ügyi ellátás kiterjedésének, mondhatjuk, „demok­ratizálódásának” folyamata keretében (5, 6, 12, 36). A fokozódó igényesség — amely önmagában érthető és helyénvaló jelenség — élezi ki és he­lyezi reflektorfénybe az ellátás szükségszerű kü­lönbségeit. Azért szükségszerűek a színvonalbeli különbségek, mert a legmodernebb diagnosztikus és therápiás eljárások egy ideig csak a medicina fejlődésének élvonalában alkalmazhatók, és általá­nossá válásuknak mindig differenciális menete van, mindig vannak szűk keresztmetszetek és átmeneti­leg hiányosan ellátott területek. Ha a medicina fejlődése különösen gyorssá válik, a legkorszerűbb és az általában hozzáférhető szint között a távol­ság nő. Ez pedig mindinkább elégedetlenség és fe­szültség forrása lesz, hiszen a hátrányos helyzetet egyre kevésbé fogadják el az emberek. A különbségekből eredő ellentmondások az­után több vetületben bontakoznak ki. A magas szintű és korszerű ellátásért, annak könnyebb vagy szélesebb körű elérhetőségéért megindulhat társa­dalmi méretű küzdelem. Ennek viszonylag szelíd formája, ha az egészségüggyel vagy az orvosokkal való elégedetlenségnek nyilvánosan hangot adnak (6, 12). Határozottabb mód, ha az orvosokkal szem­beni bizalmatlanság tevőleges kifejezést nyer, pl. abban, hogy mind többen változtatnak kezelőor­vost és kezdeményeznek konzíliumokat, vagy pró­bálják ellenőriztetni más orvosokkal a kapott ke­zelést (21). Kemény és kellemetlen dolog, ha bíró­sági eljárás során kérik számon az esetükben el­várható diagnosztikai és therápiás maximumot. Ma még nem is tudjuk felmérni ennek a küzde­lemnek a távlatait, de sok jel mutat arra, hogy e téren valamiféle folyamat van előrehaladóban, amelynek még az elején vagyunk, de máris meg­figyelhetők olyan megnyilvánulásai, mint az or­vosváltoztatás növekvő gyakorisága (21), elsősor­ban a fejlett tőkés országokban, továbbá az orvo­sok és az egészségügyi intézmények elleni kártérí­tési perek rendkívüli megszaporodása — különö­sen az Egyesült Államokban —, és az ilyen perek­kel szembeni biztosítás árának (az ún. malpractice insurance-nek) dramatikus emelkedése (9). Számí­tani lehet rá, hogy ez a folyamat világszerte előre­halad, és zavaró méreteket ölthet. Az orvos és a társadalom, illetve az orvos és a beteg viszonya így feszültté válhat.­­ ­ Mindez szerencsére nálunk még alig jelentkezik, egy néhány évvel ezelőtti felmérés adatai szerint a be­tegek többsége elégedett az orvosokkal és a kezeléssel, noha minden negyedik család rendszeresen fordul ma­gánorvoshoz, és igen tetemes „parasolventiát” ad a betegbiztosításból eredően neki járó orvosi munkáért is (35).

Next