Orvosi Hetilap, 1977. október (118. évfolyam, 40-44. szám)
1977-10-02 / 40. szám - Buda Béla: Ellentmondások korunk medicinájában - és ezek tükröződése az orvos személyiségében
Különösen az utóbbi fél évszázad volt igen jelentős ebben a tekintetben. Ennek az időszaknak az eredményeit már nem is szabad egyszerűen az orvostudomány javára írni. Ebben már igen lényeges szerepet játszott az a világméretű jelenség, amelyet tudományos-technikai forradalomnak nevezünk. A különböző tudományágak között — előrehaladó elkülönülések ellenére — megszaporodtak a kapcsolatok, és a medicina egyike lett azoknak a tudományterületeknek, amelyek szinte minden más diszciplínából merítettek és felhasználták az újabb eredményeket. A különböző tudományok egymásrahatásából és a határterületek önállósodásából eredően a medicina haladása felgyorsult, és eljutottunk az emberi test szerkezetének, működésének és kórtanának különlegesen mély ismeretéig. Mind a kutatások, mind pedig a gyakorlati alkalmazások terén a fejlődés napjainkban is nagy ütemben folytatódik. Rendkívüli és nagymértékben felgyorsult fejlődés ment végbe tehát! Ennek következtében a társadalom egészségügyi helyzete rohamosan javult. A medicina felé mind szélesebb körű érdeklődés fordult. Korunk embere büszke a korszerű orvostudományra, figyelemmel kíséri annak vívmányait, nagyra értékeli a gyógyítás és a megelőzés újabb eredményeit. Az orvosi pálya és az orvos személye immár jónéhány évtizede a közvélemény érdeklődésének homlokterébe került, mint ezt — többek között — az orvosregények és az orvosi tárgyú filmek tartós divata is jelzi. Az emberek mind többet tudnak az egészséges életfunkciókról és a betegségekről, mind nagyobb a lakosság egészségügyi kulturáltsága. Az orvostudomány progressziója mellett azonban zavaró ellentmondások sora is létrejött. Ezek bonyolítják az orvosok és a társadalom relációját egyfelől, az orvosok munkáját és pályájukhoz való viszonyát másfelől. Nézzünk néhányat az ellentmondások közül! Ellentmondás például az, hogy nőtt a távolság a gyógyítás és a betegellátás lehetőségei és aktuális valósága között. Különbségek mindig voltak az orvoslás színvonala tekintetében szegények és gazdagok, falusiak és városlakók, elmaradott és civilizált országban élők között. Ma azonban ezek a különbségek sokkal nagyobbak és szüntelenül nőnek. Folyton szélesebb lesz a szakadék a lehető legjobb orvosi ellátás és az általában szokásos között (13, 15, 18). Nemcsak nőnek a különbségek, feltűnőbbek is lesznek, noha az egészségügy általános nívója is mindig magasabb. A feltűnőbb jelleg annak köszönhető, hogy mindinkább nő a társadalom igényessége az egészségüggyel szemben. A modern ember individualizálódott, fokozottabban képviseli saját érdekeit, racionálisan szemléli életét és egészségét, nem nyújt vigaszt számára a vallás, és kiszakadt vagy kiszakadóban van olyan természetes közösségeiből is, amelyekben a szokások és a hagyományok segítették egyéni bajainak elviselésében. Személyes szabadsága mellett talán legfontosabb értéke az egészsége lett (19), és ezt mind erő- 2380 s teljesebben próbálja védeni. Mind több egészségügyi ismeret birtokában van — ehhez nemcsak a tömegkommunikációs eszközök hírtartalmai, hanem az egészségügy nevelő információi is hozzásegítették —, és ezek megkönnyítik számára az egészségüggyel szembeni igényeinek megfogalmazását, öntudatosabban is állhat ki igényei mellett, hiszen az egészségügyi ellátásban való részesedés mindinkább jogként jelenik meg —, az egészségügyi ellátás kiterjedésének, mondhatjuk, „demokratizálódásának” folyamata keretében (5, 6, 12, 36). A fokozódó igényesség — amely önmagában érthető és helyénvaló jelenség — élezi ki és helyezi reflektorfénybe az ellátás szükségszerű különbségeit. Azért szükségszerűek a színvonalbeli különbségek, mert a legmodernebb diagnosztikus és therápiás eljárások egy ideig csak a medicina fejlődésének élvonalában alkalmazhatók, és általánossá válásuknak mindig differenciális menete van, mindig vannak szűk keresztmetszetek és átmenetileg hiányosan ellátott területek. Ha a medicina fejlődése különösen gyorssá válik, a legkorszerűbb és az általában hozzáférhető szint között a távolság nő. Ez pedig mindinkább elégedetlenség és feszültség forrása lesz, hiszen a hátrányos helyzetet egyre kevésbé fogadják el az emberek. A különbségekből eredő ellentmondások azután több vetületben bontakoznak ki. A magas szintű és korszerű ellátásért, annak könnyebb vagy szélesebb körű elérhetőségéért megindulhat társadalmi méretű küzdelem. Ennek viszonylag szelíd formája, ha az egészségüggyel vagy az orvosokkal való elégedetlenségnek nyilvánosan hangot adnak (6, 12). Határozottabb mód, ha az orvosokkal szembeni bizalmatlanság tevőleges kifejezést nyer, pl. abban, hogy mind többen változtatnak kezelőorvost és kezdeményeznek konzíliumokat, vagy próbálják ellenőriztetni más orvosokkal a kapott kezelést (21). Kemény és kellemetlen dolog, ha bírósági eljárás során kérik számon az esetükben elvárható diagnosztikai és therápiás maximumot. Ma még nem is tudjuk felmérni ennek a küzdelemnek a távlatait, de sok jel mutat arra, hogy e téren valamiféle folyamat van előrehaladóban, amelynek még az elején vagyunk, de máris megfigyelhetők olyan megnyilvánulásai, mint az orvosváltoztatás növekvő gyakorisága (21), elsősorban a fejlett tőkés országokban, továbbá az orvosok és az egészségügyi intézmények elleni kártérítési perek rendkívüli megszaporodása — különösen az Egyesült Államokban —, és az ilyen perekkel szembeni biztosítás árának (az ún. malpractice insurance-nek) dramatikus emelkedése (9). Számítani lehet rá, hogy ez a folyamat világszerte előrehalad, és zavaró méreteket ölthet. Az orvos és a társadalom, illetve az orvos és a beteg viszonya így feszültté válhat. Mindez szerencsére nálunk még alig jelentkezik, egy néhány évvel ezelőtti felmérés adatai szerint a betegek többsége elégedett az orvosokkal és a kezeléssel, noha minden negyedik család rendszeresen fordul magánorvoshoz, és igen tetemes „parasolventiát” ad a betegbiztosításból eredően neki járó orvosi munkáért is (35).