Orvosi Hetilap, 1978. január (119. évfolyam, 1-5. szám)
1978-01-01 / 1. szám - A 30. évforduló küszöbén
A 30. évforduló küszöbén Az elmúlt év június 4-én volt 120 esztendeje, hogy az Orvosi Hetilap 1. száma megjelent és hazánk orvostanában a természettudományi gondolkodás alapján álló orvostudomány korszakát megnyitotta; ez év március 15-én lesz 30 esztendeje, hogy a hazai sajtó e legősibb élő folyóirata a felszabadulás után újraindult. Harminc esztendő! A világmindenség, a tudomány fejlődésének folyamatában, az emberöltők végtelen sorában mindössze röpke pillanat! De mégis, ez az emberöltő, amely a századforduló és azt követő évtizedek orvosainak ábrándjait valóra váltotta. Orvos-generációk nőttek fel e három évtized alatt, érlelték tovább megújult ismeretekkel, szélesebb horizonttal elődeik eredményeit;következett be az a soha nem látott és remélt ütemű fejlődés, amely a maga teljességében bontakoztatta ki a korszerű medicinát, a ma orvostanát. E küzdelmekkel és nehézségekkel terhes harminc esztendő kezdeti éveiben kellett a szerkesztőségnek az Orvosi Hetilap minden életfeltételét újjászerveznie; új közegben, az átalakuló társadalom körülményei között kellett eleget tennie feladatának, az orvostudomány és egészségügy fejlődésének és haladásának aktív részesévé válnia. Az újrakezdést rendkívül megnehezítette, hogy az újraindult Hetilapnak nem volt szerkesztő bizottsága, nem voltak sem belső, sem külső munkatársai, hogy viszonylag igen rövid idő alatt kellett kéziratokra szert tennie. Ugyanakkor megkönnyítette az orvosok élénkülő szakmai érdeklődése, humanista szemléletének folytonossága, a széles olvasótábor segítőkészsége, odaadása és bizalma. Később a Hetilap toborzó tevékenysége nyomán alakult ki a külső munkatársaknak az a kis köre, amelyből a mai ezret meghaladó lektori gárda létrejött. A feladatok a munka természetéből, a fejlődés és korunk igényeiből fakadóan megváltoztak: kezdetben kézirathiánnyal küzdöttünk, később azonban csak nagy nehézségek árán tudtuk biztosítani az egyensúlyt a növekvő közlési igény és a publikációs lehetőségek között. Nem volt könnyű megküzdeni az ismeretek bőségének zavarával és a már-már túlzó specializálódás korában az orvostan egyetemességének jegyében, a medicina teljes keresztmetszetéről folyamatosan tájékoztatni az olvasót. Az orvosi folyóiratok művészete — hasonlóan a nem orvosi, szakmai folyóiratokéhoz — abban áll, hogy helyes kritikával eredményesen irányítja a figyelmet az újra, a maradandóra, segít a szakmai közvélemény alakításában, őrzi és megbecsüli az értékes hagyományokat, iránymutatásával megkísérli helyére tenni a gazdagodó ismeretek feltörekvő új jelenségeit. Körültekintő válogatásunkkal mindig arra törekedtünk, hogy a közlemények áradatában a lehetőség határain belül — mert nagyon nehéz a ma viszonyai között szerkeszteni — az értékest az értéktelentől elválasszuk, a selejtes kéziratokat a tudománytól távol tartsuk. Hisszük, és ezt kezdettől fogva nem szűnünk meg hirdetni, hogy a technika dehumanizáló túlzásai, a ..közölj, vagy pusztulj el” szemlélet szellemében születő dolgozatáradat árnyékában sem meddő utópia az öncélúságtól mentes orvosi irodalom. A ma orvostana beláthatatlan perspektíva. De a fejlődés tendenciái mellett meg kell látni az azzal mindig együttjáró veszélyeket is. A haladás elbűvölő magaslatai láttán könnyedén értékét vesztettként kezeljük a klasszikus medicinának valójában értékálló hagyatékát, amely legjobb eszközünk lehetne, a haladáshoz óhatatlanul tapadó veszélyek elhárításában. Egyre inkább és mind nagyobb felelősséget jelent őrködni az orvosi szaknyelv tisztaságán, elősegíteni egészséges fejlődését, megvédeni az idegen szavak erőszakos és felesleges behatolásától; a többnyire pusztán kényelemszeretetből, elvtelenül átvett kifejezések szennyezik, elszürkítik, torzítják a magyar orvosi szaknyelvet. Az alapok, amelyeken építünk, tudjuk: szilárdak. Újjáélesztettük és ápoljuk Markusovszky Lajos, az Orvosi Hetilap alapítójának kora széles körű és messzetekintő egészségügyi szervezőjének és baráti körének szellemi örökségét, nyomdokaikon járunk, tanításaikat követjük a társadalmi, a tudományos változásoknak és igényeknek megfelelően, orvosetikailag és szakmailag pedig mindazokat példaképül fogadjuk el, akik az orvostanban útmutatást adtak és akikben az intellektuális képességek az erkölcsiekkel szorosan ötvöződtek. Az újraindulás 4. évtizedének küszöbén nem tűzünk ki új célokat, hanem eddigi eredményeinket kívánjuk tovább fejleszteni. Lapunk továbbra is arra törekszik, hogy az elméleti és klinikai orvostudomány fóruma maradjon, de ezen belül nagyobb teret szándékozunk biztosítani a klinikai orvostudomány és gyakorlati orvostan közleményeinek. Ez utóbbit úgy kívánjuk megvalósítani, hogy az elmélet és gyakorlat egységének követelménye a legcsekélyebb mértékben sem szenvedjen csorbát. Ezért nyitottunk a rövid experimentális, metodikai és műtéttechnikai cikkek számára is rovatot, kifejezésre juttatva szerkesztési vezérelvünket, az orvostan egyetemességét. Tudatában vagyunk annak, hogy ami az orvosirodalmárnak közlési lehetőség, az az olvasó számára tájékoztató ismeret. Ezért tekintjük a szerző elsőrendű kötelességének olyan közérthetőségre törekedni, ami az új ismeretek befogadását az olvasó számára megkönnyíti. Ugyanakkor az olvasó sem feledkezhet meg arról, hogy korunkban teljesen új orvosi tudományágak keletkeztek, melyeknek megértése éppen úgy türelmet és szívós munkát igényel, mint annak idején az orvostan alapjainak elsajátítása. Ezeknek az új ismereteknek elsajátítását nem várhatjuk egyetlen közlemény elolvasásától, a közlemények sorával kell megbirkóznunk, amíg az új tudományágak ismereteit a megismerés folyamatában a magunkénak mondhatjuk. Szívesen adunk helyet — mint tettük eddig is ГО