Orvosi Hetilap, 1978. április (119. évfolyam, 14-18. szám)
1978-04-02 / 14. szám - Endrőczi Elemér: A harmincharmadik évfordulóra
1* A harmincharmadik évfordulóra A magyar nemzet történelmében rendkívüli jelentőségű évforduló alkalmából őszinte hálánkat kell kifejezni a szovjet fegyveres erőknek és a magyar munkásosztály pártjának, amikor a háború által romba döntött ország újjáépítését azonnal megkezdve, a rendkívül nehéz politikai és gazdasági helyzetben a közegészségügyi ellátásunk elemi feltételeinek megteremtését tette lehetővé. A háború végén alig 7000 orvos dolgozott, a kórházi ágyak 40%-a nem működött és életmentő gyógyszerek hiányoztak. A párt már az 1944. októberi deklarátumban kiemelten fontosnak tartotta az egészségügyi ellátás állami támogatását, a dolgozók betegségi, baleseti, munkanélküliségi és aggkori biztosítását, a csecsemő- és gyermekgondozók létesítését. Az 1944. decemberi ideiglenes országgyűlés már intézkedési javaslatokat fogadott el és 1945 első napjaiban a népjóléti miniszter rendeletei segítik elő az egészségügyi ellátásunk gyorsabb helyreállítását. 1949-ben az új országgyűlés elfogadta a Magyar Népköztársaság Alkotmányát, a szocialista társadalmi rendünk történelmi dokumentumát, amely magában foglalta a szocialista egészségügyi ellátás legfontosabb ismérveit és célkitűzéseit. 1950-ben létrejött az egészségügy legfőbb irányító szerve, az Egészségügyi Minisztérium, és az első ötéves terv célkitűzései között már jelentős hálózatfejlesztés is szerepel. Rendkívül nagy utat tett meg az egészségügyünk az első 5-6 évben: nemcsak helyreállították az intézményhálózatot, hanem már a hároméves tervidőszak végén jelentősen bővült a kórházi ágyak száma, a párt politikájának eredményeként megindult az üzemorvosi hálózat kiépítése, a tbc-gondozók száma gyarapodott és a bölcsődék száma 5—6-szorosára emelkedett. A felszabadulást követő nehéz politikai és gazdasági években a párt politikája figyelemmel kísérte az egészségügy fejlődésének minden szektorát. 1945-ben az orvostudományi fakultásokra ötször annyian iratkoztak be, mint 1938-ban. Alig pár évvel később, 1948-ban jelentős oktatási reform korszerűsítette az orvosképzésünket, amelyet 1950-ben és 1954-ben további reformok követtek. A polgári demokratikus kereteket túllépve a szocialista szemléletű szakemberek képzésére lehetett fordítani a figyelmet. Ennek érdekében megkezdődött a marxizmus—leninizmus oktatása. De a po-Orvosi Hetilap 1978. 119. évfolyam, 14. szám fizikai tudatformálás mellett jelentős súlyt kapott a magasabb színvonalú szakmai oktatás: a hatodik tanévben a klinikai alapszakmák gyakorlati oktatása került előtérbe, több olyan tantárgy bevezetésére került sor, amelyek lehetővé tették a magas elméleti felkészültséget (biológia, biokémia oktatása egyes egyetemeken korábban nem volt), továbbá sor került az egészségügyi szervezéstudomány oktatására is. Kiemelkedő fontosságúnak kell tartani, hogy 1951-ben az orvosi fakultások az egészségügyi miniszter által felügyelt orvostudományi egyetemekké alakultak. Ezen átszervezés teremtette meg az alapjait annak, hogy jelenleg Magyarországon az orvosképzés, szakorvosképzés és -továbbképzés egy összefüggő, felügyeleti szempontból egységes rendszert képez. Ha ehhez hozzávesszük azt a körülményt, hogy a középfokú és főiskolai egészségügyi szakemberképzés szintén egységes felügyelet alatt szerveződött és kapcsolódik az egészségügyi ellátás szükségleteinek kielégítéséhez, akkor helyes azon általánosítás, hogy egészségügyi oktatási és iskolai rendszerről beszélünk. A Szovjetunió orvosképzésétől mind tartalmi, mind szervezési vonatkozásban sokat tanultunk. 1950-ben az orvosképzési reform alapvető célkitűzése volt, hogy az orvosképzés szorosan kövesse a szocialista egészségügyi ellátás igényeit. A betegségcentrikus szemlélet helyett a megelőző ellátás kerül előtérbe és az orvostársadalom mindinkább megismeri és magáévá teszi a megelőző-gyógyító ellátás fogalmát. A gyógyító-megelőző hálózat szervezeti felépítésében a szovjet orvostudomány és egészségügy tapasztalatai rendkívül nagy segítséget jelentettek. Szovjet segítséggel 1949-ben megindult a szervezett hazai vérellátás, létrejött az Országos Vérellátó Szolgálat Központja és a transzfúziós állomások kiterjedt hálózata, majd az Országos Traumatológiai Intézet, az Országos Onkológiai Intézet, az Országos Munkaegészségügyi Intézet... Az országos intézetek nemcsak egy-egy gyógyító-megelőző ellátási forma szakmai irányítói és szervezői lettek, hanem a hálózatfejlesztés révén a hazai szocialista egészségügyi ellátás szervezésitudományos és oktatási bázisai is. A szovjet—magyar egészségügyi kapcsolatokban kiemelkedő szerepet játszott V. B. Petrovszkij akadémikusnak, a Szovjetunió jelenlegi egészségügyi miniszterének és P. I. Szaposkov professzornak magyarországi tartózkodása, akik szervezési és szakmai tapasztalataikkal nagymértékben elősegítették a gyógyítómegelőző hálózat központi intézményeinek létrehozását és a hálózat fejlődését. Az orvosképzés reformjai szorosan kapcsolódtak az egészségügyben jelentkező új, a szocialista 819