Orvosi Hetilap, 1980. június (121. évfolyam, 22-26. szám)
1980-06-29 / 26. szám - HORUS - Hun Nándor: 50 éve hunyt el id. Jancsó Miklós a régi kolozsvári magyar egyetem utolsó, és az új szegedi egyetem első belgyógyász professzora
becsülése ellenére sohasem tudja elfelejteni szülőföldjét. Klasszikus példája annak, hogy még azonos nyelvű és társadalmi közegben is milyen nehéz — főleg már ebben a korban — az áttelepülés, az „identitás” elvesztése. A hátrahagyott kolozsvári egyetemen id. Jancsó utódai még évtizedek múlva is melegen emlékeznek tanítómesterükre. Valóban id. Jancsó Miklós támogatásának és rábeszélésének köszönhette Iuliu Hațieganu, hogy a klinikáján maradt, mint tanársegéd és nem ment el a görögkeleti érsekség orvosának, ami klinikai pályafutásának végét jelentette volna. Jancsó Miklós helyesen ismerte fel Iuliu Hatieganu rendkívüli képességeit és nagyobb feladatokra tartotta alkalmasnak. Az élet ezen előrelátását valóban igazolta. Román utóda 40 éven át volt az ország legjobb belgyógyász klinikusa és lebilincselő hatású oktatója. Ugyancsak I. Goia, a diagnosztika professzora az újonnan létesült román egyetemen szintén hálásan emlékezett meg mindig id. Jancsó Miklósról. Magas korában is elismerte, hogy a háború alatt Erdélyben, amikor egy hadirokkantak számára berendezett tüdőszanatórium vezetésével bízták meg, és ott őt ártatlanul meggyanúsították, sőt internálni akarták, akkor Jancsó Miklós erélyes beavatkozása mentette meg ettől a meghurcoltatástól. Jancsó Miklós 1921-ben érkezik Szegedre fiával és Purjesz Bélával. És alighogy jó másfél évtizede sikerült végre Kolozsváron a régi Karolina kórházból az új klinikára átköltöznie, most Szegeden ismét elölről kellett kezdenie tanszéke és klinikája szervezését a fémipari iskola részére készült, de hadikórháznak használt Kálvária téri épületben. Ekkor már fia, ifj. Jancsó Miklós is medikus és rendkívüli képességeivel kitűnik kortársai közül. (Életművének ismertetése meghaladja mostani feladatunkat.) 1928-ban, 60. születésnapján munkatársai emlékkönyvet adnak ki (Purjesz Béla, Kováts Ferenc, Armentano, Baráth stb.). Ez is bizonyítja, hogy milyen intenzív munka kezdődött el Szegeden. Mindezek ellenére mindinkább magába zárkózottá, ironikussá válik. Legendák keringenek csípős megjegyzéseiről. Egykori tanítványa, Kováts Ferenc professzor is megírja ezeket visszaemlékezéseiben. Hosszú ideig tartó szenvedés után, 1930 júliusában, 62 évesen hal meg. Betegségét leplezte, nem operáltatta meg magát, de még betegen is irányította az új klinika berendezését, azonban oda beköltözni már nem tudott. Az Orvosi Hetilapban Vidakovits Kamilló sebész professzor búcsúztatja meleg, rövid nekrológban. Kolozsváron az ottani Orvosi Szemlében Jakobi József, a Zsidókórház akkori igazgató főorvosa, részletesen és az igazi barát hangján megemlékezik életútjáról és kolozsvári kapcsolatairól. Id. Jancsó Miklós azt szerette volna, ha a Purjesz-iskola folytonossága nem szakad meg, ezért Purjesz Bélát javasolta utódjául, de az csak a diagnosztikai tanszéket kapta meg. A klinika vezetésével sorrendben a Korányi-iskola nagy tanítványait bízták meg: Rusznyák Istvánt, Hetényi Gézát, majd Julesz Miklóst. (1940—44 közt a kolozsvári magyar klinikára id. Jancsó egykori hall- 1586 gatája, de szintén a Korányi-iskola kiemelkedő egyénisége, Haynal Imre került.) Velük egy új és nagy korszak kezdődött el Szegeden. Id. Jancsó Miklós életútján, személyes tragikumán túl, magán viseli mindazokat a sikereket, eredményeket és kollektív megpróbáltatásokat, melyek az erdélyi értelmiséget jellemezték. Tudományos munkássága Id. Jancsó Miklós tudományos munkásságára szintén ráillenek, kora medicinája mellett, az erdélyi szellem jegyei, melyek mindig a lakosságot érintő nagy kérdések vizsgálatát és azok gyakorlati megoldását szorgalmazták. Ezeket általában az aktuális morbiditás problémái határozzák meg, így válik a tudós „közéletűvé” és a feladat „szolgálattá”, vállalva ezzel sokszor a provincializmus következményeit is. Ennek a szemléletnek egyik hagyományos fóruma a Mikó Imre alapította Erdélyi Múzeum Egyesület, melynek működésében id. Jancsó Miklós tevékenyen részt vett. Ebben az időben különben is a klinikai tanszéket vezető tanártól jobban megkövetelték, hogy a kutatás mellett alapvető két feladatával: az oktatással és a betegek gyógyításával rendszeresen és intenzíven foglalkozzék. Ezért nem lehet életművét csupán tudományos munkássága szempontjából megítélni, elhanyagolva didaktikus és gyógyító tevékenységét. Ennek ellenére összesen 52 közleménye jelent meg. Ezek közül az akkori viszonyoknak megfelelően 39 magyar, 11 német, 2 francia és 1 angol nyelven. A magyar publikációk közül 13 az Orvosi Hetilapban (így ez a megemlékezés tiszteletre méltó szerző elődünkről is szól) és 13 Kolozsvárott látot napvilágot. Olyan társszerzőkkel dolgozott, mint Buday Kálmán, Elfer Aladár és Marschalkó Tamás. (Csak megjegyezzük, hogy jellemzően az idők változásaira, kimagasló fiának 72 közleménye már ekképpen oszlott meg: 42 volt német, 18 angol és csak 12 magyar). Id. Jancsó Miklós publikációi elsősorban 4 kérdés köré csoportosultak, éspedig a malária, a tuberkulózis, a febris recurrens és a typhus abdominalis, de ezen kívül foglalkozott a syphilissel és a trichinosissal is. Láthatjuk, hogy érdeklődésének előterében a fertőző betegségek állottak, ami megfelelt Erdély elsődleges egészségügyi szükségleteinek nemcsak akkor, de a II. világháborút követő másfél évtizedben is, amiről e sorok írója hosszú erdélyi működése alatt megbizonyosodhatott, így az id. Jancsó által kutatott kérdések távozását követően sem veszítették el időszerűségüket Erdélyben. Hogy ebből a sajátos erdélyi világból milyen nehezen tudott beilleszkedni új környezetébe, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Szegeden — több éven át — már csak 3 közleménye jelent meg, éspedig: 1926-ban a maláriáról a neurolitesz kezelésével kapcsolatosan, a pellagráról és fiával közösen (1928) az angioneurotikus tünccsoportokról. 1. Maláriakutatásait — rovartani érdeklődése mellett — az 1894-es kolozsvári járvány, tehát a társadalmi szükséglet serkentette. 24 publikációja és a MTA támogatásával 1906-ban megjelent