Orvosi Hetilap, 1980. július (121. évfolyam, 27-30. szám)

1980-07-06 / 27. szám - Juszt Lajos: A gyógyító munka anyagi megalapozásáról

1. táblázat Fekvőbeteg intézményi ágyszám 48 283 51 249 69 718 83 754 92 972 (szülőotthon nélkül) A fejlesztésre rendkívül nagy szükség is volt, hi­szen az infrastruktúra egészét illetően Magyarország 1960-ban 29 ország infrastrukturális sorrendjét össze­állítva, a 20. helyen állt, elsődlegesen intézményháló­zataink elmaradása miatt. Az általános sorrenden be­lül a közlekedést tekintve 22., a hírközlést tekintve a a 23., lakásellátottságban a 24., egészségügyi ellátását illetően a 20., oktatási-kulturális ellátottságot tekintve a 17. helyen álltunk (2). Visszatérve az egészségügy fejlődésére, 1960- ban két szorosan összefüggő tényező jelentkezett, amely erőteljes gyorsulást eredményezett az egész­ségügy fejlődésében. Egyrészt magas szintű politi­kai határozat született az egészségügy fejlesztésé­re vonatkozólag, másrészt megkezdődött a mező­­gazdaság szocialista átszervezése, amely új tömeges igényként jelentkezett az egészségügyi szolgálta­tással szemben. E két, egymással kölcsönhatásban levő tényező eredményeképpen, viszonylag egyen­letes növekedés indult meg az egészségügyi hálózat kiépítésében. A beruházások és szervezések ered­ményeképpen növekedett a fekvőbetegintézeti ágyak száma (3). (1. táblázat). Az ellátás színvonalának növekedését az egész­ségügyi dolgozók számának nagyarányú növekedé­se is jelzi (2. táblázat). A fejlődés nagyságrendje főbb adatai tekinte­tében elismerésre méltó, mégis az 1979. évi politi­kai határozatra is támaszkodva megállapítható, hogy a lemaradás a társadalom általános fejlődésé­től nem szűnt meg, hiszen az ipar, a mezőgazdaság gyors fejlődése mellett a lakosság életkörülményei­ben is olyan változások következtek be, amelyek üteme meghaladta az egészségügyéét. Így a relatív lemaradás ténye változatlanul fennáll. III. Sok évtized megszokása, a probléma kellő is­meretének hiánya miatt nagy az ellenállás még ma is az egészségügyön belül a gazdasági kérdésekkel szemben. Sokszor hallott, megfogalmazott nézet az, hogy a beteg gyógyítása nem függhet, s nem is mérhető gazdasági alapon, s ez igaz is. A ráfordí­tás-eredmény (Cost-Benefit) tartama egész más az egészségügyben, mint sok más ágazatban. Ez még akkor is igaz, ha egy-egy konkrét ügy kapcsán köz­vetlen és lemérhető a ráfordítás eredménye (1. vé­dőoltások). Összességében azonban az ágazati ráfordítás eredményeként a lakosság egészségi állapotának alakulását kell tekinteni. Nem véletlenül használtam az alakulás szót a ja­---------- vulás helyett, hiszen elért nagyszerű eredményeink­be-1616­tegségek és betegségcsoportok felszámolásában igazak. Mégis, a lakosság egészségi állapotára rendkívül sok külső negatív tényező is hat, így nemegyszer, nem egy területen az egészségügyi ellátás csak részben tudja ellensúlyozni az életkörülmények (pl. a technikai, ké­miai folyamatok hatása) és az életmódban rejlő ked­vezőtlen befolyásoló tényezőket (alkohol, dohányzás, mozgásszegénység, stb.) (4). A mérhetőség tehát sok te­kintetben bizonytalan, s ez megnehezíti a gazdaság­tannal foglalkozó szakemberek helyzetét. Melyek tekinthetők véleményem szerint az egészségügy ágazati gazdaságtana főbb elemeinek: 1. Alapvető kérdés a szükségletek és lehetősé­gek reális szembesítése. A szükségletek fogalmát meglehetősen széleskörűen kell értelmezni, még akkor is, ha tudatosan elválasztjuk a szükséglet- és igény definíciót. Kiindulási pontként a társadalmi, politikai követelményeket kell tekintenünk. Azt, hogy a társadalomnak melyek azok a legfontosabb, hozzáteszem, nemegyszer legfájdalmasabb jelzései, amely az egészségügy színvonalának tükrében je­lentkeznek. Ezért fontos eleme a szükségletek fel­mérésének a minél pontosabb morbiditási-morta­litási mutatók. Nyilvánvaló azonban, hogy orvosnak és köz­gazdásznak a szükséglet felmérésében, a tényhely­zetet mutató megbetegedési és halálozási statiszti­kák mellett, az előretekintés érdekében legalább ilyen fontos szerepe van a megelőzés tervezésében. A lehetőségek felmérésénél a társadalom anya­gi teherbíró képességét figyelembe véve, az egész­ségügyre fordítható szellemi és anyagi eszközök felmérése az elsődleges. Ez azonban önmagában is változó tényező. Az elmúlt évtizedek tényleges rá­fordítási adatai azt mutatják, hogy a nemzeti jöve­delem növekedésének ütemváltozását az egészség­­ügyi kiadások növekedési indexei csak egy-két éves eltolódással követik. Fontos, hogy a lehetőségek számbavételénél a tudomány és technika fejlődése is fontos részt kap­jon. Ugyanakkor nem lehet reális az a felmérés, amely nem veszi figyelembe a hazai és szocialista ipar technikai, termelési feltételeit, mint hátteret, kiegészítve természetesen az egyéb importlehető­ségekkel. A szükséglet és lehetőség reális felmérése je­lenti a kapcsolatot a közgazdaságtanhoz az ország adott fejlettségéhez és várható fejlődési üteméhez társadalmi és gazdasági téren egyaránt. Ez alapoz­za meg tervező munkánkat. 2. Az ágazati gazdaságtan második fontos ele­me, amely azonban elválaszthatatlan az orvos­szakmai koncepciótól, a fejlesztés rangsorolása. Nyilvánvaló dolog, hogy egyetlen ország sem ké-2. táblázat 1948 1950 1960 1970 1978 Év Összes eü. dolgozó Ebből dolgozó orvos,* fogorvos eü. szak­dolgozó 1960. 96 597 15 097 44 690 1970. 146 052 20 877 73 567 1978. 195 500 25 444 103 889 * EüM orvosnyilvántartása

Next