Orvosi Hetilap, 1980. július (121. évfolyam, 27-30. szám)
1980-07-06 / 27. szám - Juszt Lajos: A gyógyító munka anyagi megalapozásáról
1. táblázat Fekvőbeteg intézményi ágyszám 48 283 51 249 69 718 83 754 92 972 (szülőotthon nélkül) A fejlesztésre rendkívül nagy szükség is volt, hiszen az infrastruktúra egészét illetően Magyarország 1960-ban 29 ország infrastrukturális sorrendjét összeállítva, a 20. helyen állt, elsődlegesen intézményhálózataink elmaradása miatt. Az általános sorrenden belül a közlekedést tekintve 22., a hírközlést tekintve a a 23., lakásellátottságban a 24., egészségügyi ellátását illetően a 20., oktatási-kulturális ellátottságot tekintve a 17. helyen álltunk (2). Visszatérve az egészségügy fejlődésére, 1960- ban két szorosan összefüggő tényező jelentkezett, amely erőteljes gyorsulást eredményezett az egészségügy fejlődésében. Egyrészt magas szintű politikai határozat született az egészségügy fejlesztésére vonatkozólag, másrészt megkezdődött a mezőgazdaság szocialista átszervezése, amely új tömeges igényként jelentkezett az egészségügyi szolgáltatással szemben. E két, egymással kölcsönhatásban levő tényező eredményeképpen, viszonylag egyenletes növekedés indult meg az egészségügyi hálózat kiépítésében. A beruházások és szervezések eredményeképpen növekedett a fekvőbetegintézeti ágyak száma (3). (1. táblázat). Az ellátás színvonalának növekedését az egészségügyi dolgozók számának nagyarányú növekedése is jelzi (2. táblázat). A fejlődés nagyságrendje főbb adatai tekintetében elismerésre méltó, mégis az 1979. évi politikai határozatra is támaszkodva megállapítható, hogy a lemaradás a társadalom általános fejlődésétől nem szűnt meg, hiszen az ipar, a mezőgazdaság gyors fejlődése mellett a lakosság életkörülményeiben is olyan változások következtek be, amelyek üteme meghaladta az egészségügyéét. Így a relatív lemaradás ténye változatlanul fennáll. III. Sok évtized megszokása, a probléma kellő ismeretének hiánya miatt nagy az ellenállás még ma is az egészségügyön belül a gazdasági kérdésekkel szemben. Sokszor hallott, megfogalmazott nézet az, hogy a beteg gyógyítása nem függhet, s nem is mérhető gazdasági alapon, s ez igaz is. A ráfordítás-eredmény (Cost-Benefit) tartama egész más az egészségügyben, mint sok más ágazatban. Ez még akkor is igaz, ha egy-egy konkrét ügy kapcsán közvetlen és lemérhető a ráfordítás eredménye (1. védőoltások). Összességében azonban az ágazati ráfordítás eredményeként a lakosság egészségi állapotának alakulását kell tekinteni. Nem véletlenül használtam az alakulás szót a ja---------- vulás helyett, hiszen elért nagyszerű eredményeinkbe-1616tegségek és betegségcsoportok felszámolásában igazak. Mégis, a lakosság egészségi állapotára rendkívül sok külső negatív tényező is hat, így nemegyszer, nem egy területen az egészségügyi ellátás csak részben tudja ellensúlyozni az életkörülmények (pl. a technikai, kémiai folyamatok hatása) és az életmódban rejlő kedvezőtlen befolyásoló tényezőket (alkohol, dohányzás, mozgásszegénység, stb.) (4). A mérhetőség tehát sok tekintetben bizonytalan, s ez megnehezíti a gazdaságtannal foglalkozó szakemberek helyzetét. Melyek tekinthetők véleményem szerint az egészségügy ágazati gazdaságtana főbb elemeinek: 1. Alapvető kérdés a szükségletek és lehetőségek reális szembesítése. A szükségletek fogalmát meglehetősen széleskörűen kell értelmezni, még akkor is, ha tudatosan elválasztjuk a szükséglet- és igény definíciót. Kiindulási pontként a társadalmi, politikai követelményeket kell tekintenünk. Azt, hogy a társadalomnak melyek azok a legfontosabb, hozzáteszem, nemegyszer legfájdalmasabb jelzései, amely az egészségügy színvonalának tükrében jelentkeznek. Ezért fontos eleme a szükségletek felmérésének a minél pontosabb morbiditási-mortalitási mutatók. Nyilvánvaló azonban, hogy orvosnak és közgazdásznak a szükséglet felmérésében, a tényhelyzetet mutató megbetegedési és halálozási statisztikák mellett, az előretekintés érdekében legalább ilyen fontos szerepe van a megelőzés tervezésében. A lehetőségek felmérésénél a társadalom anyagi teherbíró képességét figyelembe véve, az egészségügyre fordítható szellemi és anyagi eszközök felmérése az elsődleges. Ez azonban önmagában is változó tényező. Az elmúlt évtizedek tényleges ráfordítási adatai azt mutatják, hogy a nemzeti jövedelem növekedésének ütemváltozását az egészségügyi kiadások növekedési indexei csak egy-két éves eltolódással követik. Fontos, hogy a lehetőségek számbavételénél a tudomány és technika fejlődése is fontos részt kapjon. Ugyanakkor nem lehet reális az a felmérés, amely nem veszi figyelembe a hazai és szocialista ipar technikai, termelési feltételeit, mint hátteret, kiegészítve természetesen az egyéb importlehetőségekkel. A szükséglet és lehetőség reális felmérése jelenti a kapcsolatot a közgazdaságtanhoz az ország adott fejlettségéhez és várható fejlődési üteméhez társadalmi és gazdasági téren egyaránt. Ez alapozza meg tervező munkánkat. 2. Az ágazati gazdaságtan második fontos eleme, amely azonban elválaszthatatlan az orvosszakmai koncepciótól, a fejlesztés rangsorolása. Nyilvánvaló dolog, hogy egyetlen ország sem ké-2. táblázat 1948 1950 1960 1970 1978 Év Összes eü. dolgozó Ebből dolgozó orvos,* fogorvos eü. szakdolgozó 1960. 96 597 15 097 44 690 1970. 146 052 20 877 73 567 1978. 195 500 25 444 103 889 * EüM orvosnyilvántartása