Orvosi Hetilap, 1982. november (123. évfolyam, 45-48. szám)
1982-11-28 / 48. szám - HORUS - Szekér Ernő: Arcképvázlat Penkov Ivánról
disznóhús, vén állatnak a húsa (akármilyené), sózott hús, füstölt hús, kövér hús és mindennemű zsiros és kövér eledel. Rossz lesz a kovásztalan tészta, kivált ha zsírral, vajjal és egyébbel készült, minden szélcsináló zöldségek, valamennyi káposzta, hüvelykes vetemények, éles izű és szagu zöldségek, gyümölcsök, nyers zöldség, ecet és ecet izü nedvek.” A költő a továbbiakban az étel elkészítésére is tanácsot ad: „A hússal igy bánj: lassú tűznél süsd, vagy maga kevés levében lassan főzd. Ha kemény pedig a hús, főzd ki a levét, vesd el a húsát. Ha ezt a levest nem szenvedi el a gyomrod, akkor tégy belé egy kis kenyeret citromlével vagy jó borral. Kenyeret és vegetabilét egyél a húsfélével egy keveset, de az ne legyen hüvösitő. Jók p. o. gyenge gyökérfélék, cikória, articsóka, spárga ...” Az italokról a következőket írja: „Herbateákat és pályinkaféléket a világért se igyál. Legjobb ital a legtisztább forrásvíz, de legyen jó bor, amely se hamar részegítő ne legyen, sem savanyu. A tokaji bornál nincs a világon sem jobb gyógyító erővel, sem kedvesebb ízzel biró bor. Semmi italból se végy sokat.” ,,A mozgás fő és elkerülhetetlen orvosság” — írja a továbbiakban Csokonai, majd így folytatja: ,,Mikor rossz idő van, dolgozz valami nehéz munkát, játszál széllapját vagy efélét. A mozgás után pihend ki magad és úgy egyél. Étel után mindjárt ne mozogj.” A költő a dohányosoknak és a nem dohányzóknak azt tanácsolja: „Egyáltalán ne pipázz”, ami napjainkban így hangzik: ne dohányozzál. Eddig szólnak Csokonai jó tanácsai. Nagyon sajnálatos, hogy éppen a költő nem tartotta be ezeket a fontos szabályokat, különben nem következett volna be 1805. január 28.-án korai halála, írta Kunszery Gyula, azonban a költő közvetlen halálát „megfázás”, acut pneumonia és ennek következtében kialakult keringési elégtelenség okozta. Ferenczy Miklós dr. Arcképvázlat Penkov Ivánról 1982. április 3-án, délelőtt 11 óraikor helyezték örök nyugalomra a csopaki temetőben Dr. Penkov Iván ny. osztályvezető sebész főorvost. A hír nem önmagában keltett feltűnést, hiszen a „mindent birtokolva” is kevés reményünk van arra, hogy a biológia törvényes, mindenre érvényes örökmozgó kerekén, az Életen valaha is sikerüljön egyet-egyet visszafelé pördíteni; a hír mégis a hihetetlenséget rejtette magába. A sors ez esetben is — igaz, sok, kiszámíthatatlan fájdalom közepette — kiszólított egy embert; a betegek tízezreit (ha nem százezreit!) gyógyító, életeket, reményeket és hiteket visszaadó orvos is elment —; az életjelenségek tüneményes egymásutánisága nála is megszakadt. Lehet, úgy tűnik, eretnek dolog az Orvosi Hetilap hasábjain egy neves sebész főorvosról, s elsősorban nem is orvosi-sebészi méltatást írni —, mégis ezt választottam. Engem sohasem operált, s orvos sem vagyok. Úgy hozta néhány évvel ezelőtt a sors, hogy a hévízi Állami Kórház „A” osztályán egy szobába kerültünk: egy levegőt szívni, éjjel egymás lélegzetét hallgatni, egy hónapig egymástól másfél méterre élni —; a betegek kiszámíthatatlan sorsa ez. Aztán kialakult-idomult a sajátos életrend közöttünk is: kis séta, kávézás, kis konyaka, s míg tőlem görcsös éjszakai köhögése miatt kért minden reggel bocsánatot, volt asszisztensének, az ottani főnővérnek, használatos gyógyszereit diktálta. Mindkettőt utánozhatatlan szertartással s humorral tette. A folyosótársak között olyan volt, mint egy negatív bölcs: kezében cigarettával óvta ápolttársait a dohányzás ártalmaitól, míg séta közben maga hibázott rá az elegáns hölgy retiküljében lapuló rumosüvegre. Szelleme, humora, őszinte emberközelsége mindenkire hatással volt. A görögöket — akiket szintén ott kezeltek az osztályon — hol „100 éves”sel, hol dörgicseivel kínálta, miközben jókat mosolyogva vigasztalta, tanácsokkal ellátva gyógyította őket — anyanyelvükön. Később Veszprémben és csopaki nyaralójában látogattam meg, ahol mindannyiszor fejcsóválva emlegette fel „leghoszabb” hévízi sétáját —, amely alig egy fél óráig ha tartott —, s ilyenkor újra az orrunk alatt éreztük Linusz néni hamisítatlan körtepálinkájának illatát —, aztán csak leveleztünk. Április 3-án 11 órakor búcsúztatták az állami és társadalmi szervek, a veszprémiek, a megyében és a megyén túl meggyógyított emberek jó barátok és ismerősök nevében Dr. Penkov Ivánt, az emberközeli, a tudatos életet fricskáló embert. Felesége mellett pihen a Paloznaki úti temető végében. Tizenegy órakor megszólalt a csopaki harang. Mindenkihez szólhatott, ahogyan Penkov doktor is válogatás nélkül gyógyított. Az emberért élt! Szekér Ernő