Orvosi Hetilap, 1985. február (126. évfolyam, 5-8. szám)
1985-02-10 / 6. szám - HORUS - A hazai rokkantügy az első világháborúban
lába áthelyezni, amely Dömötör Pál igazgatása alatt állott. Ez az intézmény a legtökéletesebb fém- és bőrmegmunkáló gépekkel lévén ellátva, az immár sematizált művégtagjaimat igen tökéletes kivitelben tömegesen állította elő, úgyhogy hetenként 70-80 darab készült el. A betegekre való első alkalmazásahetenként egyszer az én jelenlétemben történt. Ekkor már célszerűnek látszott a csonkítottakat együttesen külön kórházban, a soroksári határban lévő Tímót utcai kórházban elhelyezni, amelynek orvosi vezetését fiamra, Dollinger Bélára bíztuk. Itt minden egyes betegről a művégtag mintájául szolgáló gipszminta készült és a csonkított végtagok a művégtag viselésére elő lettek készítve, a művégtag elkészülte után pedig járási gyakorlatok történtek. Művégtagjaink híre eljutott Németországba és a német hadügyi kormány meg a bádeni és a bécsi kormánymérnökökből álló bizottságot küldött ki művégtaggyárunk tanulmányozására. Az ipariskolának helyiségeire tanítás szempontjából szüksége lévén, a Rokkantügyi Hivatal a VIII. ker.ben, a Hunyadi utcában külön házat szerzett, ahol a gyártás, továbbá az összes javítómunkálatok folytak. Ez a művégtaggyár ma is működik.” A sebesültek közül csakhamar kiválasztottak egy nagy csoportot, olyan gyógyultat, aki sem hadiszolgálatra nem volt már való, de arra sem, hogy elbocsátva a régi foglalkozását folytassa. Ezeket valami mesterségre kellett betanítani, egy ipariskolát kellett hamarosan rokkantjaink számára szervezni, írja Dollinger. Felismerte tehát, hogy a végleges egészségkárok 338 sodást követően nemcsak orvosi, de foglalkozási rehabilitációra is szüksége lehet a súlyosan sérültek nagy hányadának. „Ezek csak kezdetei voltak a rokkantak gondozására kiépített soktagú szervezetnek, amelynek létesítését Tisza a fiatal Klebelsberg Kúnó grófra bízta, . . . aki a rokkantügyi intézményt a legapróbb részletekig kiépítette . ..” A magyar rokkantügy szervezetéről A szervezet felépítéséről „A M. kir. Rokkantügyi Hivatal kiadványai” első száma tájékoztat 1915 szeptemberében. A kiadvány bevezetőjét Klebelsberg írta, összefoglalva a szervező munkát és a vonatkozó rendeleteket. A Rokkantügyi Hivatal létesítését megelőző intézmény: a Csonkított és Béna Katonákat Gondozó Bizottság az 1915. április 30-án tartott rokkantszámlálás során 20 000 magyar honos rokkantat talált (Horvát-Szlavonországok beszámítása nélkül), akik közül 12 000 volt béna és 6000 a csonkolt katona. „Égetően sürgős volt tehát a bénák számára utókezelő gyógyintézetek, a csonkoltak részére pedig mesterséges testrészeket előállító műhelyek szervezése” írja Klebelsberg. Az átfogó rehabilitáció gondolatainak öszegezése a bevezetésben a következő: „A csonkultak mesterséges testrészeket kapnak”; ez eddig az orvosi rehabilitáció része... „A rokkantak korábbi foglalkozásuk folytatására vagy azzal rokon könnyebb foglalkozásra, sőt egészen új mesterségre is megtaníthatók”; világosan kifejti a pedagógiai rehabilitáció lehetőségeit. „A szakszerű munkaközvetítés a csökkent keresetképességű számára is megtalálja a neki való helyet a gazdasági életben”; szervezett területi foglalkozási rehabilitáció. „A patronázs meg szemmel tartja és megóvja a kizsákmányolástól”; ma azt mondanánk: gondozás. „Azok pedig, kik magán munkaadónál célszerűen el nem helyezhetők, kereseti telepeken és műhelyekben találnak munkát és megélhetést”; védett munkahelyekben, szociális foglalkoztatókban, mondanánk ma. „Aránylag csekély azoknak a gyógyíthatatlanoknak és munkaképteleneknek száma, kik egészen a haza hálájára lesznek utalva”; rokkant nyugdíj és járadékra. A szervező munka alapját az anyagi háttér megteremtése tette lehetővé. Tiszának sikerült kieszközölni, „hogy költségeit a közös hadügyi tárca viseli és hogy a rokkantakat mindaddig nem bo- 1. ábra 2. ábra