Orvosi Hetilap, 1986. szeptember (127. évfolyam, 36-39. szám)
1986-09-07 / 36. szám - HORUS - Burger Tibor: Ángyán János születésének centenáriumára
HORUS Ángyán János születésének centenáriumára Ez év április 9-én volt 100 esztendeje, hogy Ángyán János professzor, a Pécsi Orvostudományi Egyetem első tanárainak egyike, az Egyetemi Belklinika megszervezője és vezetője megszületett. A tanítványi tisztelet és ragaszkodás hozott el bennünket sírjához, hogy lerójuk kegyeletünket, kifejezzük hálánkat Mesterünk iránt és felidézzük emlékét, beszéljünk tanításairól, emberi nagyságáról. Az emberi élet egyik kegyetlen vonása, hogy kortársainkat megítélni csak ritkán tudjuk életük világában és eszméik nagysága csak a halál után válik optikailag, és tudatilag is olyanná, mint amilyen a valóságban volt. A mindennapok forgataga, életünk bonyolult összefüggései elterelik figyelmünket a lezárult életpályák előremutató tartalmáról. Ángyán János alkotó ember volt. Céljának tekintette — és ezen munkálkodott hosszú tanári tevékenysége alatt —, a Pécsi Egyetem Belklinikájának minél tökéletesebb működését, minél több magas tudású szakember képzését. Az egyetemi oktató-nevelést gondos válogatással végezte és itt mértékadó szempontként állott előtérben a tudományos munkában szerzett jártasság, a feddhetetlen emberi magatartás és a jó előadói készség. Olyan klinikai komplexum létrehozása volt műve, amely megfelelt a fenti céloknak, emellett az orvosképzés feladatainak is. Korán felismerte a subspecializáció elkerülhetetlenségét és ezért szorgalmazta, hogy tanítványai a belgyógyászati alapképzésen túl, mesterei legyenek egy-egy szűkebb szakterületnek, amelyet kiemelten művelve, közvetlenül kövessék a tudományág haladását és maguk is járuljanak hozzá annak gazdagításához. Életcéljának tekintette, hogy a közjó szolgálatában, személyes tekintélyét és befolyását felhasználva, elmozdítsa szinte reménytelen állapotából a tuberkulózis gyógyításának ügyét, elősegítse népbetegség jellegének megszüntetését. Míg a klinika szervezésére tett erőfeszítései, saját hatáskörben teljes egészében sikeresek voltak és közel 50 ágy felett rendelkezett tbc-s betegei számára, a Mecseki Tüdőszanatórium létesítésében csak az alapokig jutott el. Keserűen vette tudomásul, hogy az nem valósulhat meg, mert a gazdasági válságban vergődő kis Magyarország Népjóléti Minisztere pazarlásnak nyilvánította a kórházak létezését. Az általa vezetett Belklinika feladatának tartotta a város, a megye és a régió magas szintű orvosi ellátását. Nem helyeselte a megyei és városi orvosi intézmények létesítését, mert az orvosképző klinikák bővítését tartotta elsőrendűnek és az egyetem fejlesztését. A rehabilitáció gondolata a mindennap gyakorlatává vált, a klinika krónikus betegeinek fokozatos munkába állításával. Személyét nehéz megilletődés nélkül felidézni. A tehetség kényes fogalom, amelynek pontos mértékei nincsenek, a társadalom sokkal inkább a vizsgált személynek a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyét tiszteli, mint őt magát, tudását, emberekre ható képességét. Ángyán János esetében e szabály csak részben érvényes, mert tiszteletet parancsoló megjelenése, választékos beszéde, megfontolt döntései és a betegek iránt megnyilvánuló végtelen türelme, a társadalmi helyzetétől független érdeklődése volt reá a jellemző. Ez a humanitás adta azt az erőt, hogy szembehelyezkedjen 1944-ben a fasizmus embertelenségével és életeket mentsen meg. Utolsó írásában, amely kiadatlan maradt, foglalkozik saját tudományos tevékenységével. Úgy érezte, hogy tanítványai munkájában öltenek testet saját elképzelései, gondolatai, mert a témaválasztásban részt vett és nemkülönben részes volt az eredmények értékelésében is. A tartalom és forma egyaránt fontos volt számára a publikációk bírálatában és talán azért nélkülözzük összefoglaló tanulmányait, mert túlságosan igényes volt önmagával szemben is. Hogy látta őt a fiatal orvos? A megjelenésében kissé arisztokratikus, de érintkezésében igen közvetlen, megértő, a legegyszerűbb beteget is megnyilatkozásra késztető hatással volt. A hiányosságokat romló látásával is felfedte. Orvosaitól is elvárta, hogy szemérmesek legyenek, és erre legyenek tekintettel a betegek vizsgálatakor is. Elvárta a szerénységet, miként ő is mindig az volt. A nagy Humboldt Goethéről mondott szavaival „milyen érdekes, hogy ez az ember, szinte minden szándékosság nélkül, öntudatlanul oly rendkívüli erővel hatott másokra”. A Goethéről mondottak Ángyán professzorra is érvényesek. Szólni kell világnézetéről is. Legegyszerűbben azt mondhatjuk, hogy olyan polgári humanista volt, akinek világnézete szövetségese volt és az is maradt a korszerűbb, teljesebb történelmi igényeket megvalósító szocialista humanizmusnak, tehát őt sohasem tekinthették ettől idegennek. Vallotta, hogy az orvos, akinek lelkileg annyival nehezebb, megérdemli, hogy a napi megélhetés gondjaitól mentes legyen. Az orvoslást művészetnek is tekintette, amelyhez elhivatottság, nagyfokú áldozatkészség szükséges, és amelyben a nagy teherpróba z Ángyán János sírjánál, 1986. május 10-én elhangzott beszéd alapján. Orvosi Hetilap 1986. 127. évfolyam, 36. szám 220.