Orvosi Hetilap, 1989. március (130. évfolyam, 10-13. szám)
1989-03-12 / 11. szám - Hollán Zsuzsa: Rusznyák István, az iskolaalapító. Születésének 100. évfordulóján a Magyar Tudományos Akadémián megtartott emlékbeszéd
bánt és munkatársaitól is a legszigorúbban megkövetelte, hogy a betegekkel a legnagyobb gyöngédséggel foglalkozzanak. A klinikán nagyon meleg, közvetlen légkör uralkodott. Sok tanítvány apjaként tisztelte. Megnyerő, szíves modora, önzetlen segítőkészsége a bizalom és nagyrabecsülés érzését keltette mindazokban, akik érintkezésbe kerültek vele. A szegedi korszak tudományos eredményei a veseműködésen belül a tubularis rediffusio, a vérfehérjék és az oedema készség, a postoperatív keringési zavarok és a traumás shock pathomechanizmusának tanulmányozásából eredtek. Több új analitikai mikromódszert dolgoztak ki. Rusznyákot szoros baráti kapcsolat fűzte Szent-Györgyi Alberthez. Közös kutatásaik terméke volt a flavonoid vegyületek vitaminszerű biológiai viselkedésének felismerése. 13 éves szegedi működése volt életének igazi iskolateremtő korszaka. Itt adatott meg neki a lehetőség, hogy a szó szoros értelmében együtt éljen tanítványaival. Befolyásolni, formálni, fejleszteni tudta gondolkodásmódjukat, képességeiket és magatartásukat. Rusznyák István sosem volt az éles szélviharral szembeszegülő egyéniség. Egyik szellemes tanítványa jegyezte meg: „... megtanított bennünket vitorlázni”, megtanított minket arra, hogy lehet nagyon nehéz időket is alkalmazkodva, de nem megalkuvóan, a humanista szellem megőrzésével átvészelni. Ez a képessége élete későbbi során is jellemezte őt. A szegedi korszak állt felnőtt életéből legközelebb szívéhez. Szegedi tanítványaival való összejöveteleken mindig boldog volt, így volt ez egy évvel halála előtt is, amikor régi tanítványaival utolsó munkahelyén, a Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézetben találkozott. A nyílt fasizmus és a háború nehéz megpróbáltatásai megrendítették a polgári demokráciába vetett hitét. Őszinte lelkesedéssel és meggyőződéssel kapcsolódott be kifosztott hazánk, a szétzilált magyar egészségügy és a tudományos kutatás újjászületéséért, a szocialista társadalom építéséért folyó harcba. E területeknek hamarosan egyik vezető egyéniségévé vált. 1945-ben a budapesti II. Belklinika tanszékére hívták meg, majd 1946-ban kinevezték az I. Belklinika igazgatójává. Évtizedek múlva még mindig éreztem a meghatódottságot szavaiban, midőn azt mesélte el, hogy mit érzett amikor először ült le Korányi Sándor karosszékébe. Mesteréről az Orvosi Hetilapnak 1954-ben írt megemlékezésében azt írja: „.. .jó volna neki kutatásaink eredményeit megmutatni és kérni tanácsát, bírálatát, segítségét”. Mindig szeme előtt lebegett az, amivel ezt a megemlékezést befejezi: „...minden erőnket megfeszítve kell dolgoznunk azokért a célokért, amelyek őt hővítették és amelyeket ő számunkra örökül hagyott. Küzdenünk kell a tudomány haladásáért, a dolgozó magyar nép egészségéért, az orvosi hivatás erkölcsi színvonaláért”. Ezek az eszmék jellemezték budapesti professzori munkásságát is. Élénk tudományos kutatómunkát indított el és nem tűrte a klinikáján az orvosi erkölcs megcsúfolását. 1945 tavaszán súlyos gyerekágyi lázban, tü- 54, hógyulladás- és szívbelhártyagyulladásban fekve ismertem meg Rusznyák István professzort. Előtte egy másik híres egyetemi tanárt hívtak konzíliumba kezelőorvosaim, orvos szüleim és orvos férjem. A szanatóriumi gyakorlathoz szokott belgyógyász professzor fokozta az egész család félelmét és olyan gyógyszereket rendelt, amit — még ostromállapotban levő hazánkban — lehetetlen volt beszerezni. 2 nap múlva Rusznyák István jött el. Alaposan megvizsgált és leült az ágyam szélére. Semmi különöset nem rendelt, csak megsimogatta a kezemet és végtelen melegséggel, nagyon határozottan azt mondta: „Meg fog gyógyulni”. Ez olyan megnyugtató volt, hogy akkori állapotomnak igazán nem megfelelően, azt kérdeztem: ,,... majd síelhetek is?” A szemében huncut mosollyal azt felelte: „Persze, de csak nyáron”. 3 év múlva már gyerekeimmel síeltem. Legközelebb 1946-ban professzori szobájában láttam viszont, ahol döntőbíró volt egy munkaképesség csökkentési perben. A beteg szakértője kitűnő belgyógyász, egyetemi tanár, ezen idők egyik vezető politikusa volt. A Zeneművészek Szakszervezete egyik főnököm tanácsára engem, a fiatal közkórházi alorvost kért fel ellenőrző szakértőnek. A tárgyalás előtt a beteg szakértője az akkori éhező időkben szokatlanul nagy ebédre hívott meg és megkért, hogy a beteget nyugtalanító jobboldali, antiszemita munkahelyi légköre miatt álljak el a véleményemtől. Válaszom egyértelmű volt, emberileg őszintén sajnálom a beteget, de orvosi lelkiismeretemmel nem tudom összeegyeztetni, hogy ne a valós vizsgálati eredményekre alapozzam a véleményemet. Rusznyák István egy percig sem habozott, hogy a tekintélyes régi szakember véleményével szemben a fiatal orvos tényeknek megfelelő véleményét fogadja el. — Klinikájára 1951-ben szakvizsgám után hívott meg aspiránsnak. Utána még 5 évig dolgoztam a klinikán, a budapesti iskola beindítását mégis csak tanítványai elmondása alapján ismertem. Rusznyák István kiemelkedő tudományos és belgyógyászati munkássága, ragyogó oktatói tevékenysége nagyon sok tehetséges orvost vonzott a klinikára. Velük és rajtuk keresztül szelleme, tudása messze kisugárzott az egész ország orvosaira. Mégsem tudott olyan kiváló iskolateremtő egyéniséggé válni Budapesten, mint a szegedi korszak alatt. 1945-től egyre fokozódó mértékben vették igénybe nagy tudását, éles eszét, kitűnő szervezőképességét és nem utolsó sorban nagy orvosi, kutatói és emberi tekintélyét a legkülönbözőbb vezető társadalmi funkciókban. Mindezek koronájaként 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választották. Ezek után idejének legnagyobb részét a magyar tudományos élet újjászervezése foglalta le. S bár az I. Belklinikai tanítványai emlékeznek rá, hogy milyen maradandó befolyást gyakoroltak klinikai és tudományos munkásságuk kibontakozására Rusznyák István vizitjei, konzíliumai, és a tudományos referálokon elhangzott megjegyzései — a klinikát ettől kezdve egyre inkább helyettesei vezették. A klinika tudományos munkájában, az oedema keletkezés, és ebben a nyirokkeringés pathomechanizmusának kutatásában, mint a téma felvetője és továbbfejlesztésének irányítója részt vett. A többi kutatómunkában már inkább csak bölcs tanácsadó volt. Változatlanul érdekelte egy-egy