Orvosi Hetilap, 1989. április (130. évfolyam, 14-18. szám)

1989-04-02 / 14. szám - Magyar Kálmán: Jövőnk záloga az oktatás

Jövőnk záloga az oktatás Az Orvosi Hetilap szép hagyománya, hogy minden évben megemlékezik hazánk felszabadulásának évforduló­járól. Abban is tradicionális a lap, hogy ilyenkor a vissza­emlékezésen túl, a magyar egészségügy egy-egy területét elemzik a szerzők, a jövőre irányuló kitekintéssel. Én is ezt az utat követem. A mai értékeket is kikezdő világunkban az orvos­oktatásról szeretnék írni a korábbi megemlékezéseknél ta­lán kevesebb ünnepélyességgel. Ezt nem a kiküzdött érté­kek hiánya indokolja, hanem megengedi a negyvennegye­dik — nem kerek — évforduló. Kötelez is egyben, hiszen hazánkat most is, mint 1945-ben útkeresés jellemzi. Múl­tat elemző, jövőt kereső szándékokkal van teli társa­dalmunk, egyben hit és hitetlenség kíséri napjaink válsá­gos időszakát. Az orvos-oktatás, mint téma biztosan időtálló ha érvelésem nem is lesz, hiszen nem is lehet hi­bátlan.­­*1" Az egészségügy költségvetésből él és közhely, hogy támogatása a szintentartáshoz sem elégséges. Ha megszű­nőben is van az a felfogás, hogy az ágazatnak még szégyen­keznie is kell a támogatottságáért, az ország objektíven ne­héz gazdasági állapota hamarosan nem teszi lehetővé a számottevően nagyobb részesedést. Ebben a helyzetben az oktatás az a viszonylag legkisebb befektetést igénylő terü­let, ami a jövő szempontjából a legjobban megtérül. Hazánkban a felsőoktatásra érett korosztály mintegy 12%-a vesz részt felsőfokú képzésben, ugyanakkor ez az arány a fejlett tőkés országokban 20—25%. Ennek megfe­lelően a diplomások aránya is alacsony az országban, még úgy is, hogy az esti és a levelező tagozatokon szerzett dip­lomákat — szerencsére az orvosi szakmában nincs ilyen — egyenjogosítjuk a nappali tagozaton szerzettekkel. Ezért is elkerülhetetlen, hogy lényegesen növeljük a felsőfokú kép­zés volumenét és ezzel párhuzamosan az oktatás szín­vonalát. Az orvosképzés annyiban is eltér a felsőoktatás általá­nos paramétereitől, hogy nem szabad növelni, sőt csökken­teni kell a beiskolázott hallgatók számát, hiszen a magyar egészségügy színvonalát ez már nem javítaná. Ugyanakkor korántsem lehetünk elégedettek a képzés minőségével, szín­vonalával. Sokszor rutinból deklaráljuk, hogy egyetemein­ken az elméleti képzés kiemelkedő, csak hallgatóink gya­korlati tudása marad el a fejlett világ átlagától. A megállapításnak van igazságtartalma. Az is erre vall, hogy valamennyi orvosegyetemünkön jelentős számban tanul­nak valutáért idegen és magyar nyelven külföldi hallgatók jelezvén, hogy oktatásunknak még van konvertibilis érté­ke, eladható a nemzetközi piacon. Ha nem is szabad lebe­csülni a külföldi oktatás viszonyítási értékét, mégsincs okunk a megelégedésre. A külföldiek azért is választanak minket, mert egy elfogadható oktatási színvonalért az ár megfizethető és hazánk társadalmi, politikai nyitottsága is jobban megfelel az igényeiknek. A magyar orvos-oktatás jelentős korszerűsítésre és reformra is szorul. Képzésünk elmúló félben ugyan, de még magán viseli a porosz­ iskola hagyományait, mely ma­gasszintű elméleti előadásokon, betegbemutatásokon és szigorú, viszonylag kötetlen számonkérésen alapult. Ma már azonban sokkal inkább a tömegoktatás kritériumai jel­lemzőek, ahol az előadás — még ha jó is — nem találja a helyét. Csak a leírt anyag kérhető számon az előre kiadott kérdések alapján. Praktikusan csak a gyakorlatokon köte­lező a megjelenés és merev szabályok kötik, — sokszor ir­racionálisan — a vizsgák letételének időpontját. Vannak jelei oktatásunkban az angolszász képzési szisztémának is. Ez érthető, hiszen a fiatal és a középidős oktatóink közül sokan éveket töltöttek angol nyelvterületeken. Ők erőltetik az angolszász módszert, aminek jellemzője a nagyobb ok­tatási szabadság és a magas szintű technikalizáció, de a technikai feltételek nélkül. Reformnak tartom és nem kor­szerűsítésnek a lehetséges módszerek közötti választást oktatásunkban. A porosz, vagy a tömegoktatás szovjet módszere ol­csóbb lenne, csakhogy választási lehetőségünk látszólagos. A világ ugyanis az eredmények alapján már döntött abban, hogy a technika lehetőségeit fel kell használni a tanításban, a tanulásban és a számonkérésben egyaránt. Ezen a téren sok a pótolni valónk. Viszonylag nagy az anyagi ráfordítás igénye, de még így is biztosan a leghatékonyabb befektetés, amit erre költünk. Felsorolhatatlan a technika modern vív­mányainak a már ma is meglévő eszköztára az oktatásban, a lehetőségei pedig beláthatatlanok. Ezért, ha nem is kell és nem is szabad minden elemében utánozni az angolszász képzést (pl. jó lenne megtartani, sőt növelni a hallgatók és oktatók személyes kontaktusát), a technika nyújtotta lehető­ségektől mi sem foszthatjuk meg magunkat. A képzés korszerűsítése terén is bőven van teendőnk. A tananyag számos részét el kellene hagyni és a legkorsze­rűbbre cserélni. Abba kell hagyni az órákért folyó presz­tízsharcot, amin végül minden tantárgyi korszerűsítési tö­rekvés megtörik. Tudomásul kell venni, hogy az önálló munkavégzésre képes orvost már régen 10 év alatt képez­zük, hiszen szinte mindenki szakvizsgát is szerez a végzés után. Ezért meg kell határozni az alap és szakképzés racio­nális arányát és nem kívánni majdnem lehetetlent a neu­rotikussá tett hallgatóinktól. Ez nem a színvonal feladását jelenti, hiszen nem szabad kiindulni azokból a hallgatók­ból, akik utóvizsgázva, kettes érdemjegyet megcélozva végzik el az egyetemet. Szerencsére nem sok az ilyen, igaz több az elviselhetőnél. Tarthatatlan, hogy a szakvizsga anyaga zömmel azonos a medikus tankönyvvel. Nem a ta­nított, hanem a rögzült és alkalmazható ismereteknek van valós értékük. A szakvizsga általános megszerzése arra is módot ad, hogy graduális szinten ne túlozzuk el a gyakorlati képzés jelentőségét. Csak a túlzásról kell lemondani, hiszen a me­dicina zömmel empirikus tudomány. Történelmi fejlődése során is először gyakorlat volt és ebből vált elméletivé. Megkockáztatom, hogy korábbi felfogásunk alapján a gya­korlati ismeretek túlhangsúlyozásával a célt nem értük el, ugyanakkor sikerült az elméleti ismeretek színvonal­­csökkenését kierőltetni. %

Next