Orvosi Hetilap, 1991. január (132. évfolyam, 1-4. szám)

1991-01-27 / 4. szám - Kiss László: Eduard Albert - az antiszepszis cseh apostola

egyértelműen cseh érzelmű Albert kinevezését. Albert ma­rad tehát osztrák földön, az első cseh sebészprofesszornak pedig a maradi nézeteiről hírhedt, Lister antiszepsziséről hallani sem akaró, Wilém Weisst (1835—1891) nevezik ki. Albert még ugyanazon évben vigasztalódik: Dumrei­­cher halála után ő veheti át a bécsi I. Sebészeti Klinika irá­nyítását. E klinika élén, 1881-től haláláig, 1900-ig méltó vetélytársa a II. Sebészeti Klinikát vezető Theodor Bill­­rothnak. Szakmai sikerei meghozzák a közéleti előmene­telt is: 1886-ban a legfelső egészségügyi birodalmi tanács tagja, egy év múlva pedig már udvari tanácsos. Pályája csúcsán, zamberki nyaralójában éri őt a halál, 1900. szep­tember 26-án, 59 éves korában. E száraz életrajzi adatok mögött rendkívül gazdag se­bészi és tanári tevékenység rejlik. Medikus éveitől kedvenc tantárgya a kórélettan — még csak asszisztens, amikor 1871-ben S. Stricker (1834—1894) kórboncnokkal közösen publikált munkájában, a már befutott bécsi sebésztanár Th. Billroth lázteóriájára tesz kritikus megjegyzéseket (Untersuchungen über das Wundfieber). E nemes rivalizá­lás csak fokozódik a két „szomszédvár” között, Albert Bécsbe kerülésével 1881-ben. Míg Billroth elsősorban a hassebészet terén alkot korszakos jelentőségűt, Albérlet inkább a csontok, ízületek, inak sebészete foglalkoztatja. Eljárást dolgoz ki az ízületek mozgásainak objektív tanul­mányozására; műtéti eljárását a térdízület merevítésére (arthrodesis) ma is Albert-műtét néven tartjuk számon. Foglalkozik a scoliosissal, idegátültetéssel, de mestere a gastrostomiának, bélsebészetnek — lásd: Albert-varrat — és a hólyagkő eltávolításának is. Innsbrucki tanárkodása alatt írja meg sebészeti könyveit. Az 1876-ban kiadott Di­agnostik der chirurgischen Krankheiten a nyolc német ki­adáson kívül megjelent cseh, orosz, francia és olasz nyel­ven is. Négyrészes műtéttanát (Lehrbuch der Chirurgie und Operationslehre, 1877) valamennyi újabb kiadása előtt alaposan „felfrissítette”. Külön említést érdemel E. Albert pozitív szerepe az antiszepszis meghonosításában. A Lister által 1865-ben bevezetett új módszert kontinensünkön főleg a német sebé­szek karolták fel. E. Albert innsbrucki klinikáján 1875. ok­tóber 10-én alkalmazta először a „vérmérgezés-ellenes” sebkezelést. Először osztrák földön, de nem a Monarchia területén, mint ,ahogy ezt tévesen a prágai Orvostovább­képző Intézet 1989-es orvostörténeti jegyzete állítja! A monarchiabeli elsőség Lumniczer Sándort illeti meg, aki már 1870-ben publikálta „a Lister-féle gyógyeljárás körül gyűjtött tapasztalatait” az Orvosi Hetilap 50., 51. és 52. számaiban. Albertnek köszönhetően ismerik meg az anti- Szerkesztőségi megjegyzés. A tartalmas és informatív dolgozat jóformán ismeretlen adattal szolgál, az Albert és Manninger Vilmos közti baráti kapcsolatot illetően. Talán érdemes mindezt kiegészíteni azzal, hogy a nagy cseh sebész említett négykötetes tankönyve első kötete bevezetőjében gondosan felkutatta a narkózis meghonosodásá­nak kezdeteit. Egy napilapban, a Wiener Zeitungban bukkan Köpf, dr., Schuh akkori tanársegéde nyilatkozatára, melyből több 204 bek közt megtudható, hogy az első étemnarkózisos műtétet a tran­szepszist Csehországban is, 1889-ben egy vidéki kisváros kórházában, nem messze Zamberktől, egy főorvosnak odakerülő Albert-tanítvány révén. Weiss professzor halála után 1891-ben pedig Prágában is megkezdi térhódítását — a szintén Albert-tanítvány, a cseh sebészi iskola megterem­tője, Karel Maydl (1853—1903) jóvoltából. Érdekes adalé­kot szolgáltat Manninger Vilmos E. Albert és az antiszep­szis témájához A sebészet diadalútja c. könyvében: „Az antiszeptika védelmében a múlt század 80-as és 90-es évei­ben, kórház és segédlet nélkül édesapám száznál több ki­zárt sérvet operált meg faluhelyen... Albert professzor, aki sokat járt le Sopronba orvosi tanácskozásokra, irigyked­ve mondta nem egyszer édesapámnak, hogy az ő sebei job­ban és szebben gyógyulnak, mint a bécsi klinikán operálta­­ké, ami természetes is volt. A nagy forgalmú klinikán az akkor még primitív antiszeptika nem tudta oly biztonsággal kikapcsolni a sebfertőzés veszedelmét, mint faluhelyen...” Nem lenne teljes Albert-képünk, ha nem szólnánk vesszőparipájáról. Míg professzortársa, Billroth a zené­nek, Albert az irodalomnak szentelte szabadidejét: verse­ket írt, fordított. Zamberki nyaralója a századvég cseh kul­turális mozgalmainak egyik központja volt, ahol egyaránt megfordult a költő Jaroslav Vrchlicky, a szobrász Josef Myslbek vagy a festő Mikulás Ales. Albert mindig is eseti­nek vallotta magát, élete végéig szívén viselte a fiatal cseh orvosi kar sorsát. Amikor 1880-ban végre sikerült megva­lósítani J. E. Purkyné és B. Eiselt Pozsonyban, 1865-ben körvonalazódó álmát, a cseh orvosok és természetvizsgá­lók I. vándorgyűlését, az elnöki posztot E. Albert töltötte be. Munkatársa volt több cseh lapnak, köztük a ma is meg­jelenő Cseh Orvosok Lapjának is. S mint jeleztük, Albert­­tanítvány lett a cseh sebészi iskola megteremtője is. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy születésének 140. évfor­dulóján az egyik Albert-megemlékezés címe ez volt: A cseh sebészet megalapítója. Bevezetőnkben Semmelweisszel példálóztunk — nem véletlenül. Az aszepszis magyar felfedezőjének és az anti­szepszis cseh apostolának életművét az egykori osztrák bi­rodalom egész területén illik ismerni. IRODALOM: 1. Dobiáé, V: Pfehledné döjiny v^cobecného a vojenského lékafstvi. Naäc vojsko, Praha. 1958, 141—142. — 2. Genschorek, W.: Wegbereiter der Chirurgie. Dieffenbach- Billroth. Leipzig, 1983, 183. — 3. Málek, P.: Sondy pod povrch lékafské védy. Avicenum, Praha. 1982, 202—204. — 4. Man­ninger V.: A sebészet diadalútja. Budapest, 1938, 161—162. — 5. Niklícek, L.: Píehled déjín icského lékafstvi a zdravotníctví. Praha, 1989, 38. — 6. Rychlík, A. J.: Zakladatcl éeské Chirurgie, Zdravotnícke noviny, 1981. febr. 5-i szám. Kiss László dr. c­a Malgaigne tapasztalatai nyomán, Schuh végezte 1847. január 27-én emberen. Előtte, január 25-én „Dr. v. Markusowsky” vetette alá magát egy sikeres kísérletnek. Ez a szerény kis adat azért oly értékes számunkra, mert Waldheim v. Schürert leszámítva, Markusovszky személyét, tevékenységét a magyar orvostörténészeken kívül alig ismerik. Hogy Albert sokat járt Sopronban a Manninger családnál, ugyancsak örvendetes adat, ami arra mutat, hogy a magyar—cseh orvosi kapcsolatban rej­tezhetnek felderítetlen mozzanatok.

Next