Orvosi Hetilap, 1991. január (132. évfolyam, 1-4. szám)
1991-01-27 / 4. szám - Kiss László: Eduard Albert - az antiszepszis cseh apostola
egyértelműen cseh érzelmű Albert kinevezését. Albert marad tehát osztrák földön, az első cseh sebészprofesszornak pedig a maradi nézeteiről hírhedt, Lister antiszepsziséről hallani sem akaró, Wilém Weisst (1835—1891) nevezik ki. Albert még ugyanazon évben vigasztalódik: Dumreicher halála után ő veheti át a bécsi I. Sebészeti Klinika irányítását. E klinika élén, 1881-től haláláig, 1900-ig méltó vetélytársa a II. Sebészeti Klinikát vezető Theodor Billrothnak. Szakmai sikerei meghozzák a közéleti előmenetelt is: 1886-ban a legfelső egészségügyi birodalmi tanács tagja, egy év múlva pedig már udvari tanácsos. Pályája csúcsán, zamberki nyaralójában éri őt a halál, 1900. szeptember 26-án, 59 éves korában. E száraz életrajzi adatok mögött rendkívül gazdag sebészi és tanári tevékenység rejlik. Medikus éveitől kedvenc tantárgya a kórélettan — még csak asszisztens, amikor 1871-ben S. Stricker (1834—1894) kórboncnokkal közösen publikált munkájában, a már befutott bécsi sebésztanár Th. Billroth lázteóriájára tesz kritikus megjegyzéseket (Untersuchungen über das Wundfieber). E nemes rivalizálás csak fokozódik a két „szomszédvár” között, Albert Bécsbe kerülésével 1881-ben. Míg Billroth elsősorban a hassebészet terén alkot korszakos jelentőségűt, Albérlet inkább a csontok, ízületek, inak sebészete foglalkoztatja. Eljárást dolgoz ki az ízületek mozgásainak objektív tanulmányozására; műtéti eljárását a térdízület merevítésére (arthrodesis) ma is Albert-műtét néven tartjuk számon. Foglalkozik a scoliosissal, idegátültetéssel, de mestere a gastrostomiának, bélsebészetnek — lásd: Albert-varrat — és a hólyagkő eltávolításának is. Innsbrucki tanárkodása alatt írja meg sebészeti könyveit. Az 1876-ban kiadott Diagnostik der chirurgischen Krankheiten a nyolc német kiadáson kívül megjelent cseh, orosz, francia és olasz nyelven is. Négyrészes műtéttanát (Lehrbuch der Chirurgie und Operationslehre, 1877) valamennyi újabb kiadása előtt alaposan „felfrissítette”. Külön említést érdemel E. Albert pozitív szerepe az antiszepszis meghonosításában. A Lister által 1865-ben bevezetett új módszert kontinensünkön főleg a német sebészek karolták fel. E. Albert innsbrucki klinikáján 1875. október 10-én alkalmazta először a „vérmérgezés-ellenes” sebkezelést. Először osztrák földön, de nem a Monarchia területén, mint ,ahogy ezt tévesen a prágai Orvostovábbképző Intézet 1989-es orvostörténeti jegyzete állítja! A monarchiabeli elsőség Lumniczer Sándort illeti meg, aki már 1870-ben publikálta „a Lister-féle gyógyeljárás körül gyűjtött tapasztalatait” az Orvosi Hetilap 50., 51. és 52. számaiban. Albertnek köszönhetően ismerik meg az anti- Szerkesztőségi megjegyzés. A tartalmas és informatív dolgozat jóformán ismeretlen adattal szolgál, az Albert és Manninger Vilmos közti baráti kapcsolatot illetően. Talán érdemes mindezt kiegészíteni azzal, hogy a nagy cseh sebész említett négykötetes tankönyve első kötete bevezetőjében gondosan felkutatta a narkózis meghonosodásának kezdeteit. Egy napilapban, a Wiener Zeitungban bukkan Köpf, dr., Schuh akkori tanársegéde nyilatkozatára, melyből több 204 bek közt megtudható, hogy az első étemnarkózisos műtétet a transzepszist Csehországban is, 1889-ben egy vidéki kisváros kórházában, nem messze Zamberktől, egy főorvosnak odakerülő Albert-tanítvány révén. Weiss professzor halála után 1891-ben pedig Prágában is megkezdi térhódítását — a szintén Albert-tanítvány, a cseh sebészi iskola megteremtője, Karel Maydl (1853—1903) jóvoltából. Érdekes adalékot szolgáltat Manninger Vilmos E. Albert és az antiszepszis témájához A sebészet diadalútja c. könyvében: „Az antiszeptika védelmében a múlt század 80-as és 90-es éveiben, kórház és segédlet nélkül édesapám száznál több kizárt sérvet operált meg faluhelyen... Albert professzor, aki sokat járt le Sopronba orvosi tanácskozásokra, irigykedve mondta nem egyszer édesapámnak, hogy az ő sebei jobban és szebben gyógyulnak, mint a bécsi klinikán operáltaké, ami természetes is volt. A nagy forgalmú klinikán az akkor még primitív antiszeptika nem tudta oly biztonsággal kikapcsolni a sebfertőzés veszedelmét, mint faluhelyen...” Nem lenne teljes Albert-képünk, ha nem szólnánk vesszőparipájáról. Míg professzortársa, Billroth a zenének, Albert az irodalomnak szentelte szabadidejét: verseket írt, fordított. Zamberki nyaralója a századvég cseh kulturális mozgalmainak egyik központja volt, ahol egyaránt megfordult a költő Jaroslav Vrchlicky, a szobrász Josef Myslbek vagy a festő Mikulás Ales. Albert mindig is esetinek vallotta magát, élete végéig szívén viselte a fiatal cseh orvosi kar sorsát. Amikor 1880-ban végre sikerült megvalósítani J. E. Purkyné és B. Eiselt Pozsonyban, 1865-ben körvonalazódó álmát, a cseh orvosok és természetvizsgálók I. vándorgyűlését, az elnöki posztot E. Albert töltötte be. Munkatársa volt több cseh lapnak, köztük a ma is megjelenő Cseh Orvosok Lapjának is. S mint jeleztük, Alberttanítvány lett a cseh sebészi iskola megteremtője is. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy születésének 140. évfordulóján az egyik Albert-megemlékezés címe ez volt: A cseh sebészet megalapítója. Bevezetőnkben Semmelweisszel példálóztunk — nem véletlenül. Az aszepszis magyar felfedezőjének és az antiszepszis cseh apostolának életművét az egykori osztrák birodalom egész területén illik ismerni. IRODALOM: 1. Dobiáé, V: Pfehledné döjiny v^cobecného a vojenského lékafstvi. Naäc vojsko, Praha. 1958, 141—142. — 2. Genschorek, W.: Wegbereiter der Chirurgie. Dieffenbach- Billroth. Leipzig, 1983, 183. — 3. Málek, P.: Sondy pod povrch lékafské védy. Avicenum, Praha. 1982, 202—204. — 4. Manninger V.: A sebészet diadalútja. Budapest, 1938, 161—162. — 5. Niklícek, L.: Píehled déjín icského lékafstvi a zdravotníctví. Praha, 1989, 38. — 6. Rychlík, A. J.: Zakladatcl éeské Chirurgie, Zdravotnícke noviny, 1981. febr. 5-i szám. Kiss László dr. ca Malgaigne tapasztalatai nyomán, Schuh végezte 1847. január 27-én emberen. Előtte, január 25-én „Dr. v. Markusowsky” vetette alá magát egy sikeres kísérletnek. Ez a szerény kis adat azért oly értékes számunkra, mert Waldheim v. Schürert leszámítva, Markusovszky személyét, tevékenységét a magyar orvostörténészeken kívül alig ismerik. Hogy Albert sokat járt Sopronban a Manninger családnál, ugyancsak örvendetes adat, ami arra mutat, hogy a magyar—cseh orvosi kapcsolatban rejtezhetnek felderítetlen mozzanatok.