Orvosi Hetilap, 1998. október (139. évfolyam, 40-43. szám)

1998-10-04 / 40. szám - Pozsonyi Teréz: Az antifoszfolipid autoantitestek klinikai jelentősége szisztémás lupus erythematosusban

mind az artériás rendszerben thrombosist okoz (4,8,37). A biológiailag a specifikusan pozitív VDRL (RAP-VDRL) reakciót is gyakran kísérte thrombosis kialakulása (4, 32). Ezt követően egyre intenzívebben vizsgálni kezdték a foszfolipid, ill. antikardiolipin ellen irányuló immun­reakciót és ezen ellenanyagok szerepét a thrombosis kialakulásában. A klinikai megfigyelések alapján tisz­tázódott, hogy a LA és a CL antitest jelenléte egy jelleg­zetes tünetegyüttes, az antifoszfolipid szindróma (aPS) kialakulásával jár együtt, amit elsősorban a vénás és ar­tériás rendszerben fellépő thrombosisok, változatos neu­­ropszichiátriai tünetek, thrombocytopenia, ismétlődő vetélések, ill. különböző magzati szövődmények megje­lenésével lehet jellemezni (4,26,32,34,36). Abban az eset­ben, ha az aPS tünetein kívül sem az SLE egyéb klinikai tünetei, sem egyéb specifikus szerológiai eltérései nem mutathatók ki, akkor primer antifoszfolipid szindró­máról (pAPS) beszélhetünk (2). Az erek szövettani vizs­gálatakor sem az aPS-ban, sem a pAPS-ban gyulladásra jellemző eltérések nem voltak kimutathatók, mindkét esetben az erek thromboticus elzáródása volt látható (31). Ezen thrombogen hatású aPL antitestek hatásmecha­nizmusát a thrombosis kialakulásában mind ez ideig nem sikerült teljesen tisztázni. A legújabb vizsgálatok szerint a LA és az aCL antitest közötti szoros pato­­genetikai kapcsolat ellenére lényeges különbség a két an­titest között az, hogy az aCL antitest működése egy plaz­ma kofaktor jelenlétéhez kötött, ez a kofaktor a B2-gliko­­protein I (B2-GP 1) (13,16,24,26). Lakos és mtsai 1996-ban ezen irodalmi adatokat megerősítve közölték, hogy SLE-ben szenvedő betegek vérében a kofaktorfüggő aCL antitest valójában a B2-GP I plazma kofaktor ellen irányul és feltételezhető, hogy a B2-GP I a fő immunogén (29). Erre utaltak eredményeik, miszerint a kofaktorfüggő aCL antitest és a B2-GP I elleni antitest között szoros korrelációt találtak. Jelen dolgozatunkban elsősorban arra a kérdésre kí­vántunk választ kapni, hogy SLE-ben ezen kofaktor­függő aCL antitest és B2-GP­S elleni antitest, valamint a LA és BAP-VDRL reakció mennyire korrelál az aPS-re jellemző tünetek megjelenésével. Továbbá választ kíván­tunk kapni arra a kérdésre, hogy betegeink kórlefolyásá­nak áttekintésével a közös patogenetikai kapcsolatot mutató aPL-antitestek közül melyik jelzi legérzékenyeb­ben az SLE-hez társuló aPS kialakulását. A válasznak ugyanis fontos klinikai jelentősége lehet, mivel adott esetben az immunszuppresszív terápia mellett, vagy akár helyette időben dönthetünk az adekvát antiko­­aguláns kezelésről. Betegek és módszerek A retrospektív vizsgálati adatok 1990. IX. 5.-1997. VIII. 11-ig terjedő időszakban a Semmelweis OTE III. Belgyógyászati Klinikán az ARA kritériumrendszere alapján diagnosztizált és kezelt 58 SLE-ben szenvedő betegből származtak (41). Az 58 beteg kórtörténetének áttekintésével - a klinikai aktivitástól függetlenül - az aPS-ra jellemző tünetek - neuropszichiátriai, cardiális (billentyűeltérések, akut myocardialis infarctus, car­diomyopathia), szülészeti szövődmények (spontán abortus, ko­ra-, ill. halvaszülés), alsó végtagi mélyvénás thrombosis tüdő­­emboliával vagy anélkül, thrombocytopenia (100 x 109/1 alatt) és végül a livedo reticularis kiválogatása után megnéztük ezen tünetek társulását az aPL-antitestekkel (kofaktorfüggő aCL-an­­titest, B2-GP­I elleni antitest, LA), valamint a BAP-VDRL pozi­­tivitással. A betegek zöme a vérvétel idejében klinikai állapotuknak megfelelően immunszuppresszív kezelésben részesült, 23 beteg fenntartó dózisban, kortikoszteroid terápiában, 22 beteg emel­lett 50 vagy 100 mg/nap azathioprin, 1 beteg 50 mg/die cyclo­­phosphamid terápiában részesült. Immunszuppresszióra nem szorult 12 beteg. Antithromboticus kezelésre csak akkor került sor (Syncumar vagy kis dózisban, napi 125 mg acidum acetyl­­salicylicum, 1 ízben sztreptokináz), ha klinikailag és képalkotó eljárásokkal is az EKG, mellkas-röntgenfelvétel, echokardio­­gráfia (Hewlett Packard Sonos 1000 típusú echokardiográfiás gép, 2D, M mód Doppler- és színes Doppler-technika), koponya CT vagy MRI, SPECT (Hm PAO 99 mTc), a vénák és artériák Doppler echoszonográfiás vizsgálatából bizonyítható volt a thrombosis kialakulása akár a vénás, vagy az artériás rendszer­ben. A betegek életkorát és nemi megoszlását az 1. táblázatban tüntettük fel. Laboratóriumi módszerek LA vizsgálatára háromféle módszert alkalmaztunk. 1. Aktivált parciális tromboplasztinidő (PTI) meghatározása. Pozitívnak az eredményt akkor tekintettük, ha a beteg PTI értéke 10 sec­­mal hosszabb volt a kontrolléhoz képest, valamint a beteg és a kontrollszemély plazmájának 1-1 arányú keverékének PTI ér­téke lényegében azonos volt a beteg megnyúlt PTI értékével. 2. Kaolin alvasztási idő meghatározása. 3. Hígított tromboplasz­tinidő meghatározása (14: 40). LA gyanúját vetettük fel mind­azon esetben, amikor nem vérzékeny betegben a fenti tesztek közül legalább egy pozitív volt. A VDRL-reakció a laboratóriu­mi gyakorlatban elfogadott módon történt (a kardiolipin an­tigén a Humánpharma Rt. készítménye volt). A kofaktorfüggő aCL antitest és a B2-GP­S elleni antitest meghatározását -18 °C-on tárolt szérummintákból a Debreceni OTE III. Belklinika Immun Laboratóriumában végezték. B2-GP 1 elleni antitest kimutatására a Viard által leírt módosított ELISA módszert alkalmazták (44). Irradiált polisztirén lemez (Greiner Laborte­chnik) felszínét 20 pg/ml koncentrációjú B2- GP­S-vel érzékenyítették (John Radcliff Maternity Hospital, Haedington, Oxford, U. K.). A lemez blokkolására PBS-ben oldott, 1%-os koncentrációjú zsírsavmentes bovin szérum al­bumint használtak (1% BSA-PBS) (Sigma Chemical Co., St. Luis,MO). A mintákat duplikátumokban, 100-szoros hígításban alkalmazták. A kötött antitesteket peroxidázzal jelzett anti­­humán IgG (DAKO A/S, Denmark) és a­ fenilén-diamin szub­­sztrát oldat hozzáadásával mutatták ki. Az abszorpciót 492 nm­en, fotométerrel olvasták le. Minden minta esetén meg­határozták a nem specifikus kötődés mértékét, antigént nem tartalmazó ún. háttér lemezben, amelyet blokkolástól kezdve ugyanúgy kezeltek, mint a specifikus lemezt. Az ebben mért értéket a specifikus abszorpcióból kivonták. Pozitívnak tekin­tettek egy mintát, ha az abszorpció meghaladta a határértéket, amelyet 24 egészséges kontrollban mért átlag +2SD érték alapján adtak meg. A kofaktorfüggő aCL antitest kimutatására a standard ELISA technikát módosították (38). A lemezeket 50 pg/ml abszolút etanolban oldott kardiolipinnel (Sigma Che­mical Co., St. Louis MO) érzékenyítették. A kofaktorfüggő an­titestek vizsgálatához a lyukakat szobadőn 20 pg/ml koncentrá­ciójú B2-GP­S-vel 1 órán keresztül inkubálták. Ezután a lemezeket PBS-sel mosták és 1%-os BSA-BPS-sel blokkolták. A további lépések a B2-GP­S elleni antitestnél leírtak szerint történt. A statisztikai analízis elvégzésére a y2- és a Fisher exact próbát, valamint a betegek életkorának összehasonlításához a kétmintás t-próbát használták. Eredmények Az 1. táblázat adatai szerint az aCL antitest pozitív betegek átlagos életkora (39 év) szignifikánsan rövidebb volt, mint az aCL antitest negatív betegek átlagos életkora (45 év, p­d 0,05). Nemek szerinti bontásban az aCL pozitív

Next