Orvosi Hetilap, 2000. október (141. évfolyam, 40-44. szám)

2000-10-01 / 40. szám - Guba Ferenc: Megkésett megemlékezés dr. Balóné, dr. Banga Ilonáról

kájával, hogy már a 21. napon véglegesítette). Ezután még ebben az intézetben dolgozott 1945 októberéig, ahol gyakornok, tanársegéd, magántanár és crk. tanár lett. Banga Ilona számára azzal, hogy Szent-Györgyi mun­katársa lett, egy nagyon érdekes, lüktető, lelkesítő, de igen kemény időszak kezdődött. Lényegében, mint ahogy az a szakmai közvélemény előtt ismeretes, két, egymással szorosan összefüggő kutatási téma kidolgozása volt terí­téken: a C4 dikarboxisavak szerepének tisztázása a sejt­légzésben és a C-vitaminnak ezzel kapcsolatos jelentősége, ill. a C-vitamin kémiai mibenlétének felderítése. Külön­­külön is hallatlan erőfeszítést és nagyon sok fárasztó munkát igénylő feladat. Érzékeltetésül: a kellő mennyi­ségű kristályos C-vitamin előállításához tonnányi szege­di paprikát kellett feldolgozni, vagy ahogy Banga Ilona írja a sejtlégzéssel kapcsolatos kísérletekről: „...a kísérleteket, amelyeket a legnagyobb részletekig, a maxi­mális reprodukálhatóság eléréséig kellett kidolgozni... 6 Warburg edénybe, a 60 kísérletbe, összesen 360 izom szuszpenziót (a munka galambmell izom minták felhasz­nálásával folyt) mértem be, míg 40 teljesen azonos ered­ményt kaptam.” Nem csoda, hogy ebben a tudományos iskolában „felnőve” Banga Ilona további kutatási terüle­tein is máig érvényes, precíz felfedezéseket tett. A két téma kidolgozása közben Nobel-díjhoz (1937) vezető ered­mények születtek. A team-munkából, ahogy a megjelent tudományos közlemények tanúsítják, Banga Ilona jelen­tősen kivette részét. Az Orvosi Vegytani Intézet munkáit elismerő Nobel-díj a világ kutatóhelyeinek, a témákban érdekelt egyetemi laboratóriumoknak figyelmét Szegedre irányította. Munka- és előadás-meghívások özöne árasz­totta el a team tagjait, így Banga Ilona Liége-be, majd Ox­­fordba kapott meghívást és dolgozott ezeken a helyeken, többek közt az agyszövet piroszőlősav oxidációján. A dicsfényben és az általános szakmai elismerésben való „fürdőzés” azonban nem tartott sokáig. Már a 30-as évek elejétől Európa egén gyülekező komor felhők 1939- ben villámokat szórtak, kitört a II. világháború, és sok­szor viszontagságos körülmények között gyűlt össze az eredményes munkában megedződött team, hogy újabb szakmai kihívással tegye próbára erejét. Ezekben az évek­ben biztos megállapítást nyert, hogy jó néhány, a szöve­tekből, a testnedvekből, kristályosan is kinyert fehérjének, mint kémiai reakciók katalizátorainak az életfolyama­tokban, a különböző táplálékanyagok átalakításában dön­tő szerepe van. Tehát, nyilvánvalóvá vált, hogy a szöve­tekből könnyen kioldható ún. vízoldékony fehérjék egy része enzim. De annak felfedezése, hogy csak nagy ion­erősségű sóoldatokkal kivonható, ún. szerkezeti fehérjék között is van olyan, amely enzimatikus hatású, az külö­nös feltűnést keltett. Engelhardt és Ljubimova 1939-ben a Nature-ben megjelent cikke szerint, az izomból kivon­ható szerkezeti fehérje a miozin, enzim, amelynek szub­­sztrátja az ATP (adenozintrifoszfát). A miozin az ATP-ről, két pirofoszfátkötés felbontásával, anorganikus foszfát­ionokat hasít le. Eközben jelentős mennyiségű energia szabadul fel. Az Orvosi Vegytani Intézet teljes kutatógár­dája Szent-Györgyi aktív közreműködésével és vezetésé­vel ennek a kérdésnek tüzetes vizsgálatához fogott. Miközben csak úgy zengett körülöttünk a világ, a fel­fedezések sorozatának bűvöletében, egymás munkájá­nak eredményét lesve és megvitatva, közös erőfeszítés­sel, egy oázis kellemes légkörében, rövid 3 év éjt-nappali összemosó munkával, sikerült a világon először egy élet­jelenségnek, a mozgás jelenségének, molekuláris szinten való megértéséhez közel jutni. A lényeg nagyon egysze­rű: az izomrost mozgása két szerkezeti fehérjének (a miozinnak és az aktinnak), valamint néhány szervetlen ionnak és a közvetlen kémiai energiaforrást képviselő ATP-nek a szabályozott kölcsönhatása. Bátran állítha­tom, hogy a háború befejezése után publikussá vált ered­mények mozgósították az élettudományokkal foglalkozó tudományos közvéleményt és a laboratóriumok százai bibliaként forgatták a „Studies Med. Chem. Univ. Sze­ged”, kék kötésű füzeteit. Példányait (már akinek van) ereklyeként őrzik a mai napig. Banga Ilona ezekben a kutatásokban „előharcosként” vett részt. Alapvető felfedezések fűződnek nevéhez (és természetesen két keze munkájához) a miozin ATP-áz aktivitásával, ionkötő képességével stb. kapcsolatban. Ő volt az, aki felfedezte az ún. A- és B-miozint. Ezen fehér­­jeoldatok finomra darált izomszövetből nyerhetők ki, és a külső szemlélő számára egymástól abban különböz­nek, hogy bár fehérjekoncentrációjuk közel azonos, az A-miozin viszonylag könnyen folyó (sol), míg a B-miozin nagy viszkozitású, gélszerű. A B-miozin gélállapotának ATP hatására bekövetkező sollá alakulása, majd az átala­kulás okának tisztázása vezetett egy új fehérjének, az aktinnak a felfedezéséhez. A Banga által elvégzett és az aktin felfedezéséhez vezető kísérlet az volt, hogy egy fi­­nompórusú szűrőn (a bakteriológiában használt Seitz- K-féle szűrőn) a szóban forgó oldatokat átbocsátva az A-miozin átmegy, a B-miozin nem szűrhető át. Az ATP- vel folyóssá tett B-miozin jelentős mennyisége szintén átmegy ezen a szűrőn, de visszamarad egy át nem szűrő­dő gél. Ha a szűrőn maradt gélt és A-miozin-oldatot összekeverünk, B-miozin-szerű viszkózus „oldatot” ka­punk. Ma már az elektronmikroszkópos technika birto­kában tudjuk, hogy az izomban található aktin gyöngy­szerű golyócskákból, láncszerűen összerendezett füzért alkot, amire, ha az aktint oldatba visszük, a miozin­­molekulák (ha nincs jelen ATP), hozzákötődnek - egy aktinglobulushoz egy miozinmolekula kapcsolódik. A képződményt aktomiozin-(komplex)-nek hívjuk. Az A- miozinban oldott - egyedi - miozinmolekulák találhatók (kevés aktomiozin-komplex jelenlétében). A B-miozin gélstruktúráját a jelenlevő aktomiozin-komplexek háló­zata teszi szűrhetetlenné. Ahhoz, hogy az izomrost kontraktilis fehérjerendsze­rét eredménnyel lehessen tanulmányozni, nagymennyi­ségű, tiszta aktinfehérjére volt szükség. Az aktin izolálását és alapvető sajátságainak feltárását (például a globuláris formából a fibrilláris formába történő átalakulását), tisz­títását Straub F. Bruno sikeresen oldotta meg. Az izomra vonatkozó világra szóló és általánosan elis­mert felfedezések sajnos nem vezettek Nobel-díjjal törté­nő honorálásához, amit joggal elvárhatott volna a hazai és a nemzetközi, szakmai közvélemény is. Elgondolkod­tató, szomorú közjáték, ami - úgy tűnik - számomra nem csupán a nemzetközi fórumok szűkkeblűségének következménye. Történt at­, hogy amikor az izomkont­rakció molekuláris mechanizmusa megismerésének ma­gas szintű díjazása felmerült, kérdésessé vált, hogy ki az aktin felfedezője. Nyugvópontra nem jutott vitává vált ez a kérdés, Szent-Györgyi, Banga és Straub között. Az aktint először Szent-Györgyi és Banga észlelte és nevezte el.

Next