Orvosi Hetilap, 2000. október (141. évfolyam, 40-44. szám)
2000-10-01 / 40. szám - Guba Ferenc: Megkésett megemlékezés dr. Balóné, dr. Banga Ilonáról
kájával, hogy már a 21. napon véglegesítette). Ezután még ebben az intézetben dolgozott 1945 októberéig, ahol gyakornok, tanársegéd, magántanár és crk. tanár lett. Banga Ilona számára azzal, hogy Szent-Györgyi munkatársa lett, egy nagyon érdekes, lüktető, lelkesítő, de igen kemény időszak kezdődött. Lényegében, mint ahogy az a szakmai közvélemény előtt ismeretes, két, egymással szorosan összefüggő kutatási téma kidolgozása volt terítéken: a C4 dikarboxisavak szerepének tisztázása a sejtlégzésben és a C-vitaminnak ezzel kapcsolatos jelentősége, ill. a C-vitamin kémiai mibenlétének felderítése. Különkülön is hallatlan erőfeszítést és nagyon sok fárasztó munkát igénylő feladat. Érzékeltetésül: a kellő mennyiségű kristályos C-vitamin előállításához tonnányi szegedi paprikát kellett feldolgozni, vagy ahogy Banga Ilona írja a sejtlégzéssel kapcsolatos kísérletekről: „...a kísérleteket, amelyeket a legnagyobb részletekig, a maximális reprodukálhatóság eléréséig kellett kidolgozni... 6 Warburg edénybe, a 60 kísérletbe, összesen 360 izom szuszpenziót (a munka galambmell izom minták felhasználásával folyt) mértem be, míg 40 teljesen azonos eredményt kaptam.” Nem csoda, hogy ebben a tudományos iskolában „felnőve” Banga Ilona további kutatási területein is máig érvényes, precíz felfedezéseket tett. A két téma kidolgozása közben Nobel-díjhoz (1937) vezető eredmények születtek. A team-munkából, ahogy a megjelent tudományos közlemények tanúsítják, Banga Ilona jelentősen kivette részét. Az Orvosi Vegytani Intézet munkáit elismerő Nobel-díj a világ kutatóhelyeinek, a témákban érdekelt egyetemi laboratóriumoknak figyelmét Szegedre irányította. Munka- és előadás-meghívások özöne árasztotta el a team tagjait, így Banga Ilona Liége-be, majd Oxfordba kapott meghívást és dolgozott ezeken a helyeken, többek közt az agyszövet piroszőlősav oxidációján. A dicsfényben és az általános szakmai elismerésben való „fürdőzés” azonban nem tartott sokáig. Már a 30-as évek elejétől Európa egén gyülekező komor felhők 1939- ben villámokat szórtak, kitört a II. világháború, és sokszor viszontagságos körülmények között gyűlt össze az eredményes munkában megedződött team, hogy újabb szakmai kihívással tegye próbára erejét. Ezekben az években biztos megállapítást nyert, hogy jó néhány, a szövetekből, a testnedvekből, kristályosan is kinyert fehérjének, mint kémiai reakciók katalizátorainak az életfolyamatokban, a különböző táplálékanyagok átalakításában döntő szerepe van. Tehát, nyilvánvalóvá vált, hogy a szövetekből könnyen kioldható ún. vízoldékony fehérjék egy része enzim. De annak felfedezése, hogy csak nagy ionerősségű sóoldatokkal kivonható, ún. szerkezeti fehérjék között is van olyan, amely enzimatikus hatású, az különös feltűnést keltett. Engelhardt és Ljubimova 1939-ben a Nature-ben megjelent cikke szerint, az izomból kivonható szerkezeti fehérje a miozin, enzim, amelynek szubsztrátja az ATP (adenozintrifoszfát). A miozin az ATP-ről, két pirofoszfátkötés felbontásával, anorganikus foszfátionokat hasít le. Eközben jelentős mennyiségű energia szabadul fel. Az Orvosi Vegytani Intézet teljes kutatógárdája Szent-Györgyi aktív közreműködésével és vezetésével ennek a kérdésnek tüzetes vizsgálatához fogott. Miközben csak úgy zengett körülöttünk a világ, a felfedezések sorozatának bűvöletében, egymás munkájának eredményét lesve és megvitatva, közös erőfeszítéssel, egy oázis kellemes légkörében, rövid 3 év éjt-nappali összemosó munkával, sikerült a világon először egy életjelenségnek, a mozgás jelenségének, molekuláris szinten való megértéséhez közel jutni. A lényeg nagyon egyszerű: az izomrost mozgása két szerkezeti fehérjének (a miozinnak és az aktinnak), valamint néhány szervetlen ionnak és a közvetlen kémiai energiaforrást képviselő ATP-nek a szabályozott kölcsönhatása. Bátran állíthatom, hogy a háború befejezése után publikussá vált eredmények mozgósították az élettudományokkal foglalkozó tudományos közvéleményt és a laboratóriumok százai bibliaként forgatták a „Studies Med. Chem. Univ. Szeged”, kék kötésű füzeteit. Példányait (már akinek van) ereklyeként őrzik a mai napig. Banga Ilona ezekben a kutatásokban „előharcosként” vett részt. Alapvető felfedezések fűződnek nevéhez (és természetesen két keze munkájához) a miozin ATP-áz aktivitásával, ionkötő képességével stb. kapcsolatban. Ő volt az, aki felfedezte az ún. A- és B-miozint. Ezen fehérjeoldatok finomra darált izomszövetből nyerhetők ki, és a külső szemlélő számára egymástól abban különböznek, hogy bár fehérjekoncentrációjuk közel azonos, az A-miozin viszonylag könnyen folyó (sol), míg a B-miozin nagy viszkozitású, gélszerű. A B-miozin gélállapotának ATP hatására bekövetkező sollá alakulása, majd az átalakulás okának tisztázása vezetett egy új fehérjének, az aktinnak a felfedezéséhez. A Banga által elvégzett és az aktin felfedezéséhez vezető kísérlet az volt, hogy egy finompórusú szűrőn (a bakteriológiában használt Seitz- K-féle szűrőn) a szóban forgó oldatokat átbocsátva az A-miozin átmegy, a B-miozin nem szűrhető át. Az ATP- vel folyóssá tett B-miozin jelentős mennyisége szintén átmegy ezen a szűrőn, de visszamarad egy át nem szűrődő gél. Ha a szűrőn maradt gélt és A-miozin-oldatot összekeverünk, B-miozin-szerű viszkózus „oldatot” kapunk. Ma már az elektronmikroszkópos technika birtokában tudjuk, hogy az izomban található aktin gyöngyszerű golyócskákból, láncszerűen összerendezett füzért alkot, amire, ha az aktint oldatba visszük, a miozinmolekulák (ha nincs jelen ATP), hozzákötődnek - egy aktinglobulushoz egy miozinmolekula kapcsolódik. A képződményt aktomiozin-(komplex)-nek hívjuk. Az A- miozinban oldott - egyedi - miozinmolekulák találhatók (kevés aktomiozin-komplex jelenlétében). A B-miozin gélstruktúráját a jelenlevő aktomiozin-komplexek hálózata teszi szűrhetetlenné. Ahhoz, hogy az izomrost kontraktilis fehérjerendszerét eredménnyel lehessen tanulmányozni, nagymennyiségű, tiszta aktinfehérjére volt szükség. Az aktin izolálását és alapvető sajátságainak feltárását (például a globuláris formából a fibrilláris formába történő átalakulását), tisztítását Straub F. Bruno sikeresen oldotta meg. Az izomra vonatkozó világra szóló és általánosan elismert felfedezések sajnos nem vezettek Nobel-díjjal történő honorálásához, amit joggal elvárhatott volna a hazai és a nemzetközi, szakmai közvélemény is. Elgondolkodtató, szomorú közjáték, ami - úgy tűnik - számomra nem csupán a nemzetközi fórumok szűkkeblűségének következménye. Történt at, hogy amikor az izomkontrakció molekuláris mechanizmusa megismerésének magas szintű díjazása felmerült, kérdésessé vált, hogy ki az aktin felfedezője. Nyugvópontra nem jutott vitává vált ez a kérdés, Szent-Györgyi, Banga és Straub között. Az aktint először Szent-Györgyi és Banga észlelte és nevezte el.