Orvosi Hetilap, 2002. április (143. évfolyam, 14-17. szám)
2002-04-21 / 16. szám - Salacz György: Dr. Korchmáros Imre (1917-2001)
Mint oktató kiemelkedett a klinika munkatársai közül. Nagyszerű előadó lévén szívesen foglalkozott fiatalokkal, azok nagy érdeklődéssel hallgatták előadásait, látogatták az ő általa tartott gyakorlatokat. Ez lehetett az oka, hogy amikor megindult a Budapesti Orvostudományi Egyetemen a fogorvos oktatás külön karként. őt bízták meg a fogorvostanhallgatók szemészet oktatásával. Bár csak féléves, s a hallgatók számára nem is túl fontosnak ítélt tárgyról volt szó, Korchmáros előadásában a szemészet jelentősége számukra megnövekedett, s meglett fogorvosok ma is emlegetik, hogy milyen vonzó volt számukra a szemészet tantárgy, amit Korchmáros, akkor még tanársegéd úr, oly szeretettel, sok humorral, a tantárgy fontosságának tudatában próbált beléjük plántálni. Szemészet jegyzete, ami később könyvként is kiadásra került, a mai napig a fogorvostan-hallgatók kedvelt tankönyve. Hivatalos elismerésként 1954-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója és nyugdíjba vonulása akalmából 1982-ben Kiváló Munkáért díjat kapott az Egyetemtől. Ha klinikai munkatársként szeretném jellemezni, a szakmai biztonság, jó értelemben vett rutinosság, kollegialitás és a népszerűség jellemezte. Munkája során a derű, a kiegyensúlyozottság és a kifogyhatatlan humor volt sajátja. Hangját sohasem kellett felemelnie, még a legkritikusabb pillanatokban is képes volt higgadtságát megőrizni. Talán ezért is volt népszerű a műtősnők körében, ahol a gyakran késő délutánba nyúló műtétjei mindig oldott hangulatban zajlottak, miközben tudta, hogy számos beteg várja még az ambulancián. Nem egyszer tanúi voltunk annak, midőn hosszúra nyúlt műtétje után az ambulancia folyosóján késő délután megjelent, az ott várakozó betegek szinte egyszerre álltak fel jelezvén, hogy őreá várnak. Ő ezt egy késése miatti elnéző mosollyal nyugtázta, s hihetetlen türelemmel hozzáfogott, hogy valamennyi beteget a legnagyobb részletességgel és alapossággal megvizsgálja. Mint osztályvezető sokat foglalkozott fiatal beosztott orvosaival, tanította őket, trükköket árult el. Szakmai titkokba vezette be őket, s gondja volt arra is, hogy egy-egy megoldatlan szakmai problémára felhívja a fiatalok figyelmét. Nyugdíjba vonulása után 1982-től még négy évig bejárt a klinikára, hiszen egész életét itt töltötte, más hobbyja a munkán kívül jóformán alig volt. Fokozatosan elhatalmasodó betegesége, feledékenysége azonban ezt egyre inkább lehetetlenné tette, s a vele való kapcsolattartást is megakadályozta. Tragikus fintora a sorsnak, hogy az az ember, aki egész életét munkájának és szeretett családjának szentelte, a betegség következtében kapcsolattartása a környezettel egyre akadozóbbá, nehézkesebbé válik, szellemi teljesítménye feltartóztathatatlanul hanyatlik, ragyogó szelleme végül is kialszik, míg a test még évekig él. Nehéz elfogadni, hogy miután a Klinika épületét elhagyta, még 15 évet szánt neki a sors, a megérdemelt pihenést, a magas kort úgy kellett megélnie, hogy ő maga, de környezete sem élvezhette termékeny élete áldásait. A II. sz. Szemészeti Klinika munkatársai, különösen azok, akik még együtt dolgozhattak vele, s élvezhették szelleme ragyogó sziporkázásait, vették szomorúan tudomásul, hogy már régóta nem lehet közöttük, mert már csak fizikailag van a Földön. De nincsen nap, hogy ne emlegetnék azokat az időket, amikor még velük volt. Szeretetreméltó egyénisége már régóta a klinikai szájhagyomány kedvelt témája, cselekedetei, működése élő legenda a munkatársak körében. Salacz György dr. ORVOSI HETILAP 2002 ■ 143. évfolyam, 16. szám