Orvosi Hetilap, 2002. április (143. évfolyam, 14-17. szám)

2002-04-21 / 16. szám - Salacz György: Dr. Korchmáros Imre (1917-2001)

Mint oktató kiemelkedett a klinika munkatársai közül. Nagyszerű előadó lévén szívesen foglalkozott fiatalokkal, azok nagy érdeklődéssel hallgatták előadásait, látogatták az ő általa tartott gyakorlato­kat. Ez lehetett az oka, hogy amikor megindult a Bu­dapesti Orvostudományi Egyetemen a fogorvos ok­tatás külön karként. őt bízták meg a fogorvostan­hallgatók szemészet oktatásával. Bár csak féléves, s a hallgatók számára nem is túl fontosnak ítélt tárgyról volt szó, Korchmáros előadásában a szemészet je­lentősége számukra megnövekedett, s meglett fog­orvosok ma is emlegetik, hogy milyen vonzó volt számukra a szemészet tantárgy, amit Korchmáros, akkor még tanársegéd úr, oly szeretettel, sok hu­morral, a tantárgy fontosságának tudatában próbált beléjük plántálni. Szemészet jegyzete, ami később könyvként is kiadásra került, a mai napig a fogor­­vostan-hallgatók kedvelt tankönyve. Hivatalos elismerésként 1954-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója és nyugdíjba vonulása akalmából 1982-ben Kiváló Munkáért díjat kapott az Egyetemtől. Ha klinikai munkatársként szeretném jellemezni, a szakmai biztonság, jó értelemben vett rutinosság, kollegialitás és a népszerűség jellemezte. Munkája so­rán a derű, a kiegyensúlyozottság és a kifogyhatatlan humor volt sajátja. Hangját sohasem kellett felemel­nie, még a legkritikusabb pillanatokban is képes volt higgadtságát megőrizni. Talán ezért is volt népszerű a műtősnők körében, ahol a gyakran késő délutánba nyúló műtétjei mindig oldott hangulatban zajlottak, miközben tudta, hogy számos beteg várja még az am­bulancián. Nem egyszer tanúi voltunk annak, midőn hosszúra nyúlt műtétje után az ambulancia folyosó­ján késő délután megjelent, az ott várakozó betegek szinte egyszerre álltak fel jelezvén, hogy őreá várnak. Ő ezt egy késése miatti elnéző mosollyal nyugtázta, s hihetetlen türelemmel hozzáfogott, hogy valamennyi beteget a legnagyobb részletességgel és alapossággal megvizsgálja. Mint osztályvezető sokat foglalkozott fiatal beosztott orvosaival, tanította őket, trükköket árult el. Szakmai titkokba vezette be őket, s gondja volt arra is, hogy egy-egy megoldatlan szakmai problémára felhívja a fiatalok figyelmét. Nyugdíjba vonulása után 1982-től még négy évig bejárt a klinikára, hiszen egész életét itt töltötte, más hobbyja a munkán kívül jóformán alig volt. Fokoza­tosan elhatalmasodó betegesége, feledékenysége azonban ezt egyre inkább lehetetlenné tette, s a ve­le való kapcsolattartást is megakadályozta. Tragikus fintora a sorsnak, hogy az az ember, aki egész életét munkájának és szeretett családjának szentelte, a be­tegség következtében kapcsolattartása a környezet­tel egyre akadozóbbá, nehézkesebbé válik, szellemi teljesítménye feltartóztathatatlanul hanyatlik, ra­gyogó szelleme végül is kialszik, míg a test még évekig él. Nehéz elfogadni, hogy miután a Klinika épületét elhagyta, még 15 évet szánt neki a sors, a megérdemelt pihenést, a magas kort úgy kellett megélnie, hogy ő maga, de környezete sem élvez­hette termékeny élete áldásait. A II. sz. Szemészeti Klinika munkatársai, különö­sen azok, akik még együtt dolgozhattak vele, s élvez­hették szelleme ragyogó sziporkázásait, vették szo­morúan tudomásul, hogy már régóta nem lehet kö­zöttük, mert már csak fizikailag van a Földön. De nincsen nap, hogy ne emlegetnék azokat az időket, amikor még velük volt. Szeretetreméltó egyénisége már régóta a klinikai szájhagyomány kedvelt témá­ja, cselekedetei, működése élő legenda a munkatár­sak körében. Salacz György dr. ORVOSI HETILAP 2002 ■ 143. évfolyam, 16. szám

Next