Orvosi Hetilap, 2002. szeptember (143. évfolyam, 35-39. szám)

2002-09-08 / 36. szám - Laczay András: Kovács Andor dr. (1912-2002)

IN MEMÓRIÁM Kovács Andor dr. (1912-2002) Az Orvosi Hetilapban ismételten foglalkoztam azon kollégákkal, akikkel sorsom 1956 után a váci bör­tönkórházában hozott össze mint rabtársakkal. Az utóbbi években sajnos ez már többnyire nekrológ formájában történt. Most ismét ennek a szomorú kötelességemnek teszek eleget, amikor megemléke­zem egykori kedves rabtársamról, atyai barátomról és tanítómról, dr. Kovács Andorról. 1912-ben született Budapesten. Később szülei Pécsbányatelepre költöztek. Onnan gyalogolt na­ponta 12 kilométert a pécsi Pius Gimnáziumba. Or­vosegyetemi tanulmányait Pécsett végezte. Díjtalan gyakornok lett a pécsi belgyógyászati klinikán. 1937-től a mohácsi kórházban alorvos. Itt vette fele­ségül élete párját, aki mellette jóban, rosszban holtig keményen kitartott. Egy ideig Máramarosszigeten a kórház tüdőosztályát és tüdőgondozóját vezette, majd a háború alatt a hegyi tüzéreknél szolgált a Kárpátokban. A fronton kapott sárgasága miatt visszakerült Pécsre. A háború után a siklósi kórház belgyógyászati osztályának vezető főorvosa lett. Eb­ben a beosztásban érte 1956-ban a forradalom. Mint köztiszteletben álló személyt választották meg a sik­lósi polgárok a helyi nemzeti bizottság tagjává. Eb­ben a funkciójában igyekezett tisztességgel eljárni, aminek meg is lett az eredménye. Bár Siklóson kü­lönösebb atrocitás nem történt, a kádári megtorlás nem kímélte. Elég otromba provokáció után letar­tóztatták, és 14 évi börtönre ítélték. Jómagam akkor ismertem meg személyesen, ami­kor a börtön infernóiból 1959 elején a váci rabkór­házba kerültem szigorló orvos koromban 15 éves ítélettel. Szabadulásomig tőle és többi raborvostár­­samtól rengeteget tanultam, nemcsak orvoslást, ha­nem etikát és emberséget is. Már rabkórházi létem első napjaiban megkaptam az első leckét. Bandi bá­csi utasítására meg kellett vizsgálnom sclerosis mul­tiplexesnek elkönyvelt két rabot, és a vizsgálat ered­ményét el kellett mondanom Bandi bácsinak­­ szi­gorúan négyszemközt. Mikor beszámoltam arról, hogy egyikük „olyan furcsa" eset, csak annyit mon­dott: „Ezért küldtelek be, erről soha senkinek ne be­szélj." Az illető a sclerosis multiplex betanított tüne­teit produkálta, így menekült a rá váró kötéltől. Korábban a budapesti gyűjtőfogházban rabtársa kényszeretetését akarták végeztetni vele. Ezt megta­gadta. Inkább vállalta, hogy orvosi státusából eltávo­lítsák és megfenyítsék. Beceneve szőkébb körben Baba volt. Sclerosis multiplexet utánzó betegünk ugyanis a „Bandi bá­csi" megszólítást kötelességszerűen így kezdte: ba­­ba­ ba... A lehetőségek keretein belül mindent meg­tett, hogy rabtársainkon segítsen. A gyógyszerellátás jó volt. Ennek és Bandi bácsinak köszönhető, hogy a rabkórház belgyógyászati osztályán még tömeges, súlyos influenzajárvány alatt sem fordult elő halál­eset. Az emeletes ágyakkal zsúfolt termekben egész nap a betegek között járkált, én követtem, feljegyez­tem utasításait, és tettük, amit tenni kellett. A gyógyíthatatlan betegekhez Bandi bácsi nem kis kockázatot vállalva a „ nagy házból" rab papot csem­pészett be, aki ellátta a haldoklót utolsó vigaszával. A rabkórház külön udvarára szabadidőnkben az őrség engedélyével az előírások betartásával kime­hettünk sétálni. Ezt ő nagyon szerette. Ilyenkor ket­tesben róttuk a köröket és beszélgettünk. Fő témája az volt, hogy mi lesz apa nélkül felnövő kisfiával, Kolossal. Honnan sejtette volna, hogy az a kisfiú majd végigénekli a világ nagy operaházait? 1963-ban az ENSZ-amnesztiájával szabadult. Pé­csett találkoztunk, ahol családjával együtt már vár­tam. Ott tudott elhelyezkedni először mint helyette­sítő körzeti orvos, majd saját körzetet kapott. Emel­lett a Xavér utcai idősek otthonának orvosa lett, és sok szeretettel mesélt az ő „kis öregjeiről". Ebből a szeretetből kapott talán vissza valamit, mikor élete utolsó hónapjaiban maga is gyámolításra szorult. Mikor anyagi helyzete rendeződött, kérvényezte, hogy jogosítványt és útlevelet kaphasson. Behívták a rendőrségre, ahol „X őrnagy elvtárs"fogadta. Kö­zölték vele, hogy a jogosítványnak és útlevélnek semmi akadálya. Viszont ennek fejében figyelje egykori felettesét, a belgyógyászati klinika profesz- 1. ábra: Kovács Andor dr. arcképe 2002 ■ 143. évfolyam, 36. szám, 2093-2094. ORVOSI HETILAP 2093

Next