Orvosok Lapja, 1948. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1948-09-05 / 36. szám - Strasser László dr.: Áttekintés az Orvos Szakszervezet orvostovábbképző tevékenységének megszervezéséről és tanulságairól

ORVOSOK LAPJA 1948. 36. Áttekintés az Orvos Szakszervezet orvostovábbképző tevékenysé­gének megszervezéséről és tanulságairól Irta: STRASSER LÁSZLÓ dr., a Szakszervezet továbbképzési osztályának referense Amikor ez év tavaszán a népi demokrácia erői sikeresen felszámol­ták az ellenség ügynökségét a magyar munkásmozgalmon belül, természe­tesen alapvető változás következett be a szakszervezetek munkájában. Addig energiáik javarészét lekötötte a politikai harc, melynek legheve­sebb ütközetei közül nem egyet éppen a szakszervezeti munka terü­, létén kellett megvívni. A mozga­­lo­m egységének és az ellenség foko­zatos visszaszorításának döntő fon­tosságú szempontjai mellett, a vilá­gosan látott távolabbi nagy felada­tok megoldásának előkészítésére csak annyi erőt és időt lehetett fordí­tani, amennyit a pillanatnyi harci helyzet — különösebb veszély fel­idézésének kockázata nélkül — meg­engedett. A fordulat után a szakszervezeti munka döntő szektora a termelés mennyiségi fokozásának és minőségi megjavításának biztosítása lett. A célok világos meglátása és a harcok során már kipróbált káderek be­vonása ellenére is, nagyon komoly feladatot j­elentett a szakszervezetek számára új munkakörük sikeres el­látása. A nehézségek fő oka abban volt, hogy az új munkamódszereket menetközben kellett kidolgozniuk, mert a fordulat előtt a politikai harc hevessége alig adott erre időt, a fordulat után pedig a megoldandó problémák sürgőssége azonnali cse­lekvést követelt és nem engedte meg a taktika részletes, tehát hosz­­szadalmas kidolgozását. Ezek az általános jellegű problé­mák minden szakszervezet munká­jában és minden fontos kérdés napi­rendre kerülésénél jelentkeztek, így az orvosszakszervezetnek sem volt módja arra, hogy a szakmai tovább­képzésre vonatkozó terveit aprólé­kosan kidolgozza, az ezzel kapcso­latos kérdéseket elvileg, részletesen megvitassa , hanem mielőbb a ter­vek gyakorlati megvalósításának út­jára kellett lépnie. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem voltak­­terveink vagy hogy minden előkészítés nélkül vágtunk neki a munkának. Mindössze azt jelenti, hogy a már régebben lefek­tetett alapelvek szem előtt tartásá­val kezdtünk el dolgozni. Nem vár­tuk meg az ilyen nagyarányú mun­kához szükséges aparátus lassú ki­alakulását, nem törődtünk az anyagi fedezet szinte teljes hiányával, ha­nem a rendelkezésünkre álló emberi erőt és pénzösszeget haladéktalanul a gyakorlati munka terén haszno­sítottuk. Bíztunk abban, hogy e gyakorlati munka tapasztalatai — ha azokat'e'kismeretes , kiértékel­jük és alkalmazzuk­ — gyorsabb fej­lődést tesznek lehetővé, mint a leg­gondosabb elméleti előkészítés­­nek.Orvostovábbképző akciónk három­hónapos eredményei igazolják fenti álláspontunk helyességét , ugyan­akkor világosan megmutatkoznak azok a hibák is, amelyeket az elő­készítés és a gyakorlati megoldás terén elkövettünk. Úgy gondoljuk, hogy az eredményeket és a hibákat egyaránt tanulságos lesz az orvosi nyilvánosság elé vinni és nem lesz hiábavaló fáradság az egész akció szervezési munkájának vázlatos is­mertetése sem, hiszen, a hibák elle­nére is, alapjában véve sikeres mun­kát végeztünk eddig, még­hozzá igen nehéz körülmények között. Az orvostovábbképzés megindítá­sának sürgősségéről szinte beszélni is felesleges. Mindenki előtt isme­retes, hogy a Horthy-rendszer ide­jén mennyire el volt zárva a falusi orvos a kultúrától és így természete­sen az orvostudomány haladásának megismerési lehetőségétől is. Azok a továbbképző tanfolyamok, ame­lyeket a felszabadulás előtt nálunk rendeztek, sok külsőség mellett, vajmi keveset nyújtottak az orvo­soknak. Szakszervezetünk első célja nem lehetett más, mint hogy ezt a rendszert alapvetően megváltoztas­sa, a meginduló továbbképző tan­folyamokat minél több orvos szá­mára hozzáférhetővé tegye és a kartársaknak minél több olyan új ismeretanyagot nyújts­z, amelyre a mindennapi gyakorlatban valóban szükségük van.Az anyag összeállítása előtt köz­véleménykutatást rendeztünk. En­nek célja az volt, hogy megtudjuk, melyek a legsürgősebben pótlandó hiányok. A szükséges adatok birto­kában munkabizottságot alakítot­tunk, a szakcsoportok kitűnőbb kép­viselőiből és a szakszervezet vezető funkcionáriusaiból. Ez a bizottság, Weil Emil dr. elnöklete alatt, soro­zatos üléseken kijelölte az első év­ben sorra kerülő előadások anyagát, megállapodott abban, hogy az elő­adók az egyes szakmák legjobb művelői lesznek és hogy az előadáso­kat negyven vidéki városban pár­huzamosan kell megrendezni. Egy­­egy városban az első évben 24 elő­adás megtartását vette tervbe a bizottság. Végül felkérte az egyes szakcsoportokat, jelöljék ki tagjaik sorából azokat a kartársakat, aki­ket a továbbképző előadások tartá­sára alkalmasnak gondolnak és állít­sák össze a leadásra kerülő témák rövid sillabuszát. E sillabusz­kát a bizottság határozata szerint minden előadónak meg kell kapnia, hogy ily módon az előadási anyagnak egy­séges szempontok szerinti feldolgo­zása nagyjából biztosítva legyen. Miután a szakcsoportok a fent­­vázolt munkát elvégezték és a munkabizottság javaslataikat elfo­gadta , a központi előkészítés nagy­jából befejeződött. Az akció irány­elveit a bizottság megadta és azzal, hogy negyven előadási helyet jelölt ki az országban, alapvető változást hozott minden eddigi orvostovább­képző rendszerrel szemben. E vál­tozás lényege az, hogy most az elő­adók a lehetőséghez képest minden orvoshoz elviszik tudományukat, nem kell 100 kilométereket utaz­­niuk a kartársaknak, ha szakmailag fejlődni akarnak. Nem véletlen, hogy ez a változás éppen most következett be. Az orvostovább­képzés ügye egyúttal a nép egész­ségének ügye is, tehát a legtágabb értelemben vett közügy. Mi sem természetesebb, mint hogy az urak Magyarországa számára ez nem volt elsőrendű fontosságú, a demokratikus magyar állam és társadalom szá­mára azonban nagyon is az. Az akció alapelveinek kidolgozá­sán túl, a bizottság munkája nyo­mán készen állott egy évre való előadási anyag és tudtuk azt is, hogy kik az előadók, akikre számít­hatunk, így soron következő fel­adatunk az előadások minél ered­ményesebbé tételének biztosítása lett, vagyis a szervező munka a 40 kijelölt városban. Az országot felosztottuk öt részre. Minden ilyen országrészben egy-egy fiatal kartárs végezte az akció szer­vezési munkáit. Tevékenységüket szakszervezetünk országos szervezési osztálya fogta össze és irányította. Kezdettől fogva a szervezési munka decentralizálására törekedtünk és ennek érdekében mind a 40 város­ban továbbképző bizottságokat szer­veztünk. Utóbbiak az akcióval kap­csolatos helyi ügyeket önállóan in­tézték és szervezőink révén — de közvetlenül is — kapcsolatot létesí­tettek szakszervezetünk központjá­val. A szervező munka hamarosan igen sokrétűvé vált. A 40 előadási hely ellenére is viszonylag nagy távolságokat kellett egyes kartár­saknak beutazniuk, így a megfelelő terminus kikeresése nem­ mindenütt volt könnyű feladat. Nem egy helyen meg kellett küzdeni a falusi kartársak egy részének fásultságával, ami az évtizedes elzártság és a múlt­ban rendezett továbbképző tanfolya­mok üres zene­bánása után, egészen természetes dolog. Helyi tovább­képző bizottságaink munkája ezen 1166 E­D 07 All A LEGMODERNEBB n © 1. « KATODCSÖVES elektrokardiográf. Nagy­­lányok tömegvizsgálatoknál. Gyártja : E­r­dély és szabó tudományos készülékek gyára, Budapest, IX., Liliom­ utca 46. Tel.: 138-258, 139-110

Next