Ózdi Vasas, 1976 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1976-01-09 / 1. szám

2 A növekedés gondjai A város oktatásügyének helyzete Teljesíthetetlen vállalkozás lenne egy cikk keretében tel­jes képet adni városunk ok­tatásügyéről. Vonatkozik ez a negyedik ötéves terv ered­ményeire csakúgy, mint a gondokra. Kezdjük először az utóbbival, amelyek — mint a címben is jelzem — a nö­vekedés gondjai. Oktatási intézményeink, az óvodák, az iskolák többsége a felszabadulás után épült. A három középiskolából kettő, a 13 óvodából — nem szá­mítva az átadás, illetve épü­lés alatt levő kettőt — a többség szintén új. A kilenc általános iskolából öt új tár­sadalmi rendünk szülötte, tizek ellenére is kevés a tanterem Három adatot ragadok ki a helyzet érzékeltetésére. Az általános iskolák 99 tanter­mében 5133 gyermeket, 181 tanulócsoportot kell elhelyez­ni ebben a tanévben. Az egy tanteremre jutó általános is­kolai gyermekek száma Óz­­don a legmagasabb a megyé­ben. Az eredetileg 12 tanter­mes gimnáziumban 24 osztály n­evelését-oktatását kell meg­oldani. Ennyi a rendes korú gyermekeké, s ott van még mellette a dolgozók esti, il­letve levelező oktatása. S vé­gül még egy adat: az 1001 óvodai férőhelyre ebben a tanévben 1267 gyermeket vettek fel. A legsúlyosabb helyzetben jelenleg a Vörös Hadsereg úti Általános Iskola van. A felújítás ellenére sem szol­gálhatja már sokáig az ered­ményes munkát az elavult épületeiben a III. kerületi (v­árkonyi) iskola. Bizonyos szükségmegoldásokra kény­szerültek már a Béke-tele­pen is. A gyorsan növekvő új városrész két újnak mondható iskolája (1959-ben, illetve 1965-ben épült) már ma sem képes falai között tartani az ifjúságot. A na­gyon hátrányos körülmények között működő napközi ott­honok fejlesztése pedig nem véletlenül tartozik az okta­tásügy legfontosabb feladatai közé.­­Éppen csak felvillantottam néhány mozzanatot. Elsősor­ban a nevelőké az érdem, hogy a kedvezőtlen tárgyi f­eté­telek mellett is vállalják és eredményesen végyük ok­tatáspolitikai feladataikat. A nevelői ellátottság, a szako­san leadott órák száma ugyanis kedvező; a 93,8 szá­zalékos arány az általános is­kolákban Miskolc után Óz­­don a legjobb. A Központi Bizottság ok­­tatáspolitikai határozata (1972) után városunkban is előtérbe került a neveléscentrikus tevékenyseg Az oktatás korszerűsítése elsődlegesen a tartalmi mun­kában következett be. Mégis, hogy ne legyen annyira egy­oldalú a kép, szükségesnek tartok még egy tényt ismer­tetni. Oktatási intézményeink fenntartására,­ felújítására, bizonyos fokú korszerűsítésé­re, ezen túl természetesen a közvetlen munkát segítő esz­közökre, mint pl. a szemlél­tetés, bútorzat gyarapítására egyre többet fordíthattunk az elmúlt években. Egyetlen adat jól bizonyítja ezt. 1971- ben az oktatási intézmények 31 millió, 1975-ben pedig kö­zel 57 millió forintból gaz­dálkodhattak, öt év alatt csaknem duplájára emelke­­dett a költségvetésük. Meggyőző lehet ez minden­ki számára, különösen ha azt is tudjuk, hogy milyen sok­irányú tartalmi gyarapodás van mögötte. Elszakíthatatlan ettől az a gazdagodás, amely tanulóifjúságunk gondolko­­­­dásmódjában, a tanulásban, az ifjúsági munkában bekö­vetkezett. Kiszélesedett a nevelők emberközpontú, neveléscent­rikus munkája. A felnövek­vő ifjúság érdekeit egész sor intézkedés szolgálja. Nevez­hetjük ezeket pedagógiai újí­tásoknak is. Itt van mind­járt az óvodákból kiszorult (vagy éppen felvételüket nem igénylő) gyermekek előkészí­tése az általános iskolára. Kár, hogy a megújuló erőfe­szítések ellenére sem él sok szülő a gyermeke számára oly kedvező foglalkozások le­hetőségével. De folytatom tovább. Sok általános iskolás gyermeket mentenek meg a bukástól, az osztályismétléstől a tanév végi rendszeres pótlófoglal­kozások. Elsősorban a fizikai dolgozók gyermekeinek fel­készítését szolgálják általá­nos iskolákban a középisko­lai, az utóbbiban pedig az egyetemi, főiskolai felvételre előkészítő tanfolyamok. Az értékelés (osztályozás) új módja, a tananyagcsök­­­kentés, s ezzel a hasznosan eltölthető, az egyéniség tel­jesebb kibontakozását előse­gítő szabad idő növekedése szintén a fiatalokat szolgál­ja. (Más kérdés, hogy okos nevelői, még inkább szülői irányítással mennyire élnek ezzel a lehetőséggel.) Az iskolák és a közműve­lődési intézmények között ki­alakult, sok helyen állandó és szoros kapcsolat, az úttö­rőház színvonalasabb mun­kája tovább bővítette a ne­velés feltételeit. Külön cikkben kellene szá­mot adnunk többek között az általános és a középiskolák tagozatos osztályairól (orosz, matematika, fizika, ének-ze­ne). S még nem szóltunk az intézményekben folyó sok­irányú kutatómunkáról, pe­dagógiai kísérletről, az eze­ket összegző tanulmányokról. Úgy gondolom, így telje­sebb a kép, ha nem csupán a külsőségeket, hanem a tu­datos belső oktató-nevelő munkát is számba vesszük. A kialakulóban levő ötö­dik ötéves terv különben a tárgyi feltételekben is gazdagodást ígér Az előzetes tervtárgyalá­sok többek között minimá­lisan 28 iskolai tanterem, va­lamint 275 óvodai férőhely létesítését ígérik. Ebből egy 16 tantermes iskola építése már el is kezdődött, pontosan ott, ahol a legnagyobb szükség van rá: a vasvári területen, a városközpontban. A fenn­maradó 12 tanterem dolgá­ban még nem­­ dönthettek — mintegy két hónapon belül ez is elhatározásra kerül. Vé­leményem szerint a Béke-te­lepi, ún. II-es szomszédsági egységben lenne rá legna­gyobb szükség, hiszen a jövő években itt tovább folytató­dik a lakások építése. Tudjuk, hogy a párt és a kormány elsősorban az álta­lános iskolák és a szakmun­kásképző intézetek fejleszté­sét látja a legfontosabbnak. Amit ,a készülő terv Ózdnak ígér, azt inkább csak mini­mális programnak lehet te­kinteni. A város vezetőire olyan feladatok is várnak, hogy egyrészt a megyei ta­nács segítségével, másrészt a helyi lehetőségek felkutatá­sával ennél többet igyekez­zenek megvalósítani. Bízunk benne, hogy ez sikerrel fog járni. Dob­ Sándor ÓZDI. VASAS Köszönöm, barátaim! A közlekedési gyárrészleg Do­bi István forgácsoló szocialista brigádja a balesetet szenvedett kollégájuknak, Berecz Lajosnak, tolók őrest ajándékozott. Annak idején a kollektívának erről a nemes gesztusáról hírt adtunk. Nemrégiben meleghangú levelet kapott szerkesztőségünk Berecz Lajos nyugdíjastól. Soraiból ki­vonatosan közlünk: „Köszönöm Barátaim! Hányszor elismétlem magam­ban ezeket a szavakat, amióta beteg szobámban felkereste­tek és egy tolókocsit hozta­tok, amelyet megtakarított pénzeteken vettetek ... Óh, de boldoggá tettetek: hat esztendő ágyhozkötő fogságán­ból szabadítottatok ki. Azóta járom az utcákat... Sietek a műhelybe, ahol már nem dolgozhatom, amelynek fel­építésében aktív munkát már nem vállalhattam, de ahová ti vittetek be először, hogy megmutassátok az új beren­dezéseket, az armatúra esz­tergapadot, amelyiknél dol­goztam. Hogyan is köszönjem meg a sok-sok figyelmességeteket, a lakásomra felküldött ebé­deket, amelyekkel beteges édesanyám munkáján is könnyítettetek. Ha már mun­kámmal fáradozásaitokat megköszönni nem tudom, hadd kívánjak édesanyám és saját nevemben a brigádnak további eredményes munkát. Éljen minden tagja egészség­ben, nagyon sokáig.’’ Berecz Lajos rokkantnyugdíj­as FÉzífcl az újításr­ól A számok önmagukért be­szélnek: 1974-ben 2509 újítást nyújtottak be a dolgozók, ezek közül 1422-t fogadtak el, s amelyekből 1343-at be is vezettek. Tavaly 2511 újí­tást adtak be, ebből 1568-at fogadtak el és 1448-at vezet­tek be vállalatunknál. A két év eredményéből a minőség­növekedés a jelentős, ame­lyet méginkább bizonyít a megtakarítás és az újításért történt kifizetés összege. 1974- ben 36,5 millió, tavaly 112,2 millió volt az újítások­ból származó megtakarítás, míg az újítóknak kifizetett összeg 1974-ben 1,9 millió, 1975- ben 2,7 millió forint volt. Úgy tűnik, ebben az esz­tendőben tovább növekedett az újítási kedv. Még csak hat nap telt el az évből, de az újítási irodára máris 45 újí­tást nyújtottak be. IÁ iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii­­ iiminmii 1976. január 9. Hagyomány már, hogy az év utolsó napján a városi ta­nácson az évet búcsúztató, az új évet köszöntő összejö­vetelt rendeznek. 1975. de­cember 31-én Varga Dezső tanácselnök köszöntötte a párt városi végrehajtó bizott­sága és a tanács végrehajtó bizottsága nevében a megje­lenteket, a vállalatok, üze­mek, szövetkezetek intézmé­nyek vezetőit, a párt- és az állami apparátus dolgozóit. Elöljáróban elmondotta a tanácselnök,­­ hogy a párt központi bizottságának az iránymutatása alapján olyan országépítő programot alko­tott legfőbb államhatalmi szervünk, amelynek eredmé­nyes végrehajtása megköve­teli munkánk még tudato­sabb, még színvonalasabb el­végzését a jövőben. Érdemes lesz dolgoznunk az elkövet­kezendő időben is, hiszen céljaink megvalósulása éle­tünk gazdagodását eredmé­nyezi. Joggal fogalmazhatta: „Örömmel állapíthatjuk meg, hogy városunk egésze részese volt az országos eredmények­nek ... A korábbiaknál is si­keresebb középtávú tervidő­szakot zártunk mind a város­­fejlesztésben, mind az üze­mek, a vállalatok fejlődésé­ben, s mindezt a lakosság életszínvonalának is nagy­mértékű javulását hozta.” Néhány jelentősebb ered­mény, munkasiker feleleve­nítése után így összegezte a városi tanács elnöke: „Váro­sunk dolgozói, versenyző szo­cialista brigádjai, a munká­sok, az értelmiségiek, alkal­mazottak egyaránt lelkes munkával, szocialista tuda­tossággal tettek hitet célja­ink, törekvéseink mellett.” Köszönetet mondott a je­lenlevőknek, általuk a város minden dolgozójának, lakó­jának a végzett munkáért. Szólt még az előttünk álló év, és az V. ötéves tervidő­szak feladatairól, perspektí­vájáról. „Szocializmust építő társadalmunk a munka tár­sadalma. Törvényszerű és ma már egyre természetesebb, hogy nálunk mindenki dol­gozik. A kommunisták, a ve­zetők előtt a felelősségteljes, ám megtisztelő és szép fel­adat áll, hogy a közös cél ér­dekében szervezzék és moz­gósítsák a nagyobb feladatok végrehajtására a dolgozó tö­megeket.” Ezután a két tes­tület nevében megköszönte a végzett munkát, elmondta jó kívánságait. A meghívottak nevében Kovács Ignác, a ruhagyár ve­zetője mondott köszönetet. A rövid fogadás végén Vajda István, a városi pártbizottság első titkára szólott a jelenle­vőkhöz. Hangsúlyozta jövőt építő munkánk komolyságát, megfogalmazta ő is új évi jó kívánságait. Mi lesz, mi lesz a sorsa ? Az acélgyártás fejlesztése érdekében kezdődött kiemelt beruházás egyik része az üstelőkészítő, vagy üstfalazó műhely építése. A műhely a régi gyári kazánház helyén épül majd, ezért azt a vele egy épületben levő kisebb öltöző-fürdővel, raktárakkal, műhelyekkel együtt le kel­lett bontani. Ezeknek az ide­iglenes elhelyezése nagy gon­dot jelentett és jelent ebben a zsúfolt gyárban, Sulyok Istvántól, a műsza­ki fejlesztési főosztály veze­tőjétől és Jakab József gyár­fejlesztő mérnöktől -az egyik ilyen lebontott műhely, a villanyszerelő tanműhely sorsa iránt érdeklődtem. Kétségtelen, hogy a vil­lanyszerelő tanműhely volt az egyetlen, korszerűen fel­szerelt, tanulóképzést szol­gáló műhely az egész válla­latnál. S most ezt a legkor­szerűbbet is le kellett bon­tani. Az első tervek, elkép­zelések alapján —, amelyről írtunk is már lapunkban — a hodoscsépányi járműjavító műhely mellett került volna sor az új villanyszerelő tan­műhely kialakítására. Igaz, ez a terv nem hiúsult meg, de a tervezők és a kivitele­zők nem tudták a szűkre­ szabott határidő elteltéig el­végezni az átépítési és bő­vítési munkálatokat. Január 5-én, a téli szünet után nem kezdődhetett meg a gyakor­lati foglalkozás a járműja­vító műhely szomszédságá­ban. Ezt előre látva, december elején gyorsan más megol­dást kerestek az illetékesek. S így január 5-én­ mégiscsak megkezdődhettek a gyakor­lati foglalkozások. Ideiglene­sen az erőmű épületében az I. és II. emeleten helyezték el a tanulókat. A központi karbantartó gyárrészleg re­kordidő alatt készítette el a szükséges átalakításokat. (Öltöző, fürdő, W. C. készült.) Alig egy hónap alatt olyan lehetőségeket teremtettek az épületrészben, amely a ho­doscsépányi térségben levő felvonulási épület átalakítá­sának befejeztéig biztosítja a gyakorlati foglalkozások za­vartalanságát. A villanyszerelő tanműhely sorsa nem zárult le ezzel. A járműjavító mellett kezdő­dött építkezés módosított ha­tárideje május 1. A szak­munkástanulók a korszerű villamos berendezésekkel, szemléltető eszközökkel együtt akár májusban, vagy —, ha ez pedagógiai szem­pontból nem látszik helyes­nek — a tanév befejezése után az új tanév kezdetére kiköltözhetnek. Várhatóan két évig lesz a villanyszerelő tanműhely Ho­­doscsépányon. Akkor ismét költözik. 1978-ra ugyanis el­készül a régi gyári kazánház helyén egy kilencszintes im­pozáns épület, az úgyneve­zett pótlások épülete, s an­nak a harmadik szintjén lesz a tanműhely végleges helye. Ideiglenes megoldások után tehát szinte az eredeti helyé­re kerül vissza, ám jóval korszerűbb, jobb körülmé­nyek között szolgálhatja majd a jövő szakembereinek a gyakorlati képzését. Mindezekkel párhuzamo­san adódik a kérdés: 1978 után mi lesz a hodoscsépá­nyi tanműhely sorsa. Ter­mészetesen nem marad üre­sen. A járműjavító műhely szakember-utánpótlását ké­pezik majd ott. Leendő moz­donyszerelőket, lakatosokat. S mi lesz az erőmű észak­­nyugati részében kialakított tanműhely sorsa? Ez még nem tisztázott. De azt hi­szem, hogy például a köz­ponti karbantartó gyárrész­leg szívesen elhelyezné ott a lakatos- vagy a hegesztőta­nulóit. Indokolná ezt, hogy ennél a gyárrészlegnél na­gyon zsúfolt körülmények között folyik a szakmunkás­­tanulók gyakorlati képzése ... Egy több milliárdos beru­házáshoz képest nem nagy „ügy” egy ilyen ideiglenes tanműhely kialakítása, vagy egy felvonulási épület át­alakítása. De a jövő szak­munkásnemzedéke, az elkö­vetkező évek képzett szak­ember-utánpótlása szempont­jából nagy jelentőségű. A vállalatnak a jövő még sok­színűbb feladatainak ellátá­sához hozzáértő szakember­­gárdára van szüksége. Ezért is szerepelnek a távlati ter­vekben leendő tanműhelyek „körvonalai”. . M. Tóth Ilona iiimiiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Látogatóban egy „énekesnőnél” A művésznő kedvenc ru­hájában fogadja az újság­írót; a kollekció leg­becse­sebb darabja egy élénk szí­nű, földig érő szoknya. — Szervusz. — Szervusz, újságíró. Gye­re be és foglalj helyet. — Köszönöm. —Mivel kínáljalak meg? — Hát... Nem is tudom. — No, mondd csak bát­ran! Mit szeretsz a legjob­ban? — Khhh ... khhh ... Hát, ugye, talán ... A művésznő megunja a té­továzást, magamra hagy, azután pár perc múlva su­gárzó arccal tér vissza a szobába. — No hát, ha nem tudod, mit akarsz, akkor válassz ezekből! Két keze tele különféle csokoládéval. — Kedves művésznő! Be­széljünk inkább arról, mi­kor kezdődött művészi pá­lyafutásod. — Pontosan 1975. december 25-én délelőtt 10 órakor, egy beat-matinén, a Kun Béla Művelődési Ház szín­háztermében, dalokat hallgatni. Meg az­után apu is bíztatott. Ponto­sabban ő kért fel a szerep­lésre. Az ember nem utasít­hatja vissza a felkérést, kü­lönösen nem, ha az aputól jön. — Mit hallhatott tőled a beat-matiné közönsége? — Két dalt énekeltem nekik. Egyet a téli estéről, a másikat a Lewest lányká­ról. A művésznő látva az új­ságíró tétovázását, egyszer csak megszólal: — Azt nem kérdezed meg, hogy mi leszek, ha megnö­vök? — Ó, bocsánat! Dehogy­nem. — Tv-bemondó akarok lenni. — Miért éppen tv-bemon­dó? — Azért, mert ők szilvesz­terkor bohócok is lehetnek. Ja. erről jut eszembe, meg aztán bohóc is akarok lenni, ha megnövök. — További terveid? — Először­ is befejezem az óvodát. Tudod, most szep­temberben már iskolába me­gyek. Zenei általánosba ... Most, pedig, ha akarod, ját­szom neked néhány dalt az orgonámon. Míg a kis, elemmel műkö­dő orgonán zengenek a Bo­ci, boci, tarka ismerős hang­jai, az Orbán házaspárral beszélgetünk kislányukról, az alig több, mint ötéves Orbán Mónikáról. A zenész papa kislánya ugyanis nagy sikerrel énekelt a beat-mati­nén, s ettől egy csapásra vá­rosszerte híres művésznő lett belőle. Búcsúzóul a kijárati ajtók­ig kísér. Azt mondja... — Szervusz, újságíró! Az­tán majd írjál máskor is rólam, ha majd máskor is énekelni fogok ... Szöveg: Magyar Kép: Strohmayer — Miért vállalkoztál a nyilvános szereplésre? — Ez igazán egyszerű: me­ 4 ' T* énekelni, téve

Next