Ózdi Vasas, 1976 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1976-01-09 / 1. szám
2 A növekedés gondjai A város oktatásügyének helyzete Teljesíthetetlen vállalkozás lenne egy cikk keretében teljes képet adni városunk oktatásügyéről. Vonatkozik ez a negyedik ötéves terv eredményeire csakúgy, mint a gondokra. Kezdjük először az utóbbival, amelyek — mint a címben is jelzem — a növekedés gondjai. Oktatási intézményeink, az óvodák, az iskolák többsége a felszabadulás után épült. A három középiskolából kettő, a 13 óvodából — nem számítva az átadás, illetve épülés alatt levő kettőt — a többség szintén új. A kilenc általános iskolából öt új társadalmi rendünk szülötte, tizek ellenére is kevés a tanterem Három adatot ragadok ki a helyzet érzékeltetésére. Az általános iskolák 99 tantermében 5133 gyermeket, 181 tanulócsoportot kell elhelyezni ebben a tanévben. Az egy tanteremre jutó általános iskolai gyermekek száma Ózdon a legmagasabb a megyében. Az eredetileg 12 tantermes gimnáziumban 24 osztály nevelését-oktatását kell megoldani. Ennyi a rendes korú gyermekeké, s ott van még mellette a dolgozók esti, illetve levelező oktatása. S végül még egy adat: az 1001 óvodai férőhelyre ebben a tanévben 1267 gyermeket vettek fel. A legsúlyosabb helyzetben jelenleg a Vörös Hadsereg úti Általános Iskola van. A felújítás ellenére sem szolgálhatja már sokáig az eredményes munkát az elavult épületeiben a III. kerületi (várkonyi) iskola. Bizonyos szükségmegoldásokra kényszerültek már a Béke-telepen is. A gyorsan növekvő új városrész két újnak mondható iskolája (1959-ben, illetve 1965-ben épült) már ma sem képes falai között tartani az ifjúságot. A nagyon hátrányos körülmények között működő napközi otthonok fejlesztése pedig nem véletlenül tartozik az oktatásügy legfontosabb feladatai közé.Éppen csak felvillantottam néhány mozzanatot. Elsősorban a nevelőké az érdem, hogy a kedvezőtlen tárgyi fetételek mellett is vállalják és eredményesen végyük oktatáspolitikai feladataikat. A nevelői ellátottság, a szakosan leadott órák száma ugyanis kedvező; a 93,8 százalékos arány az általános iskolákban Miskolc után Ózdon a legjobb. A Központi Bizottság oktatáspolitikai határozata (1972) után városunkban is előtérbe került a neveléscentrikus tevékenyseg Az oktatás korszerűsítése elsődlegesen a tartalmi munkában következett be. Mégis, hogy ne legyen annyira egyoldalú a kép, szükségesnek tartok még egy tényt ismertetni. Oktatási intézményeink fenntartására, felújítására, bizonyos fokú korszerűsítésére, ezen túl természetesen a közvetlen munkát segítő eszközökre, mint pl. a szemléltetés, bútorzat gyarapítására egyre többet fordíthattunk az elmúlt években. Egyetlen adat jól bizonyítja ezt. 1971- ben az oktatási intézmények 31 millió, 1975-ben pedig közel 57 millió forintból gazdálkodhattak, öt év alatt csaknem duplájára emelkedett a költségvetésük. Meggyőző lehet ez mindenki számára, különösen ha azt is tudjuk, hogy milyen sokirányú tartalmi gyarapodás van mögötte. Elszakíthatatlan ettől az a gazdagodás, amely tanulóifjúságunk gondolkodásmódjában, a tanulásban, az ifjúsági munkában bekövetkezett. Kiszélesedett a nevelők emberközpontú, neveléscentrikus munkája. A felnövekvő ifjúság érdekeit egész sor intézkedés szolgálja. Nevezhetjük ezeket pedagógiai újításoknak is. Itt van mindjárt az óvodákból kiszorult (vagy éppen felvételüket nem igénylő) gyermekek előkészítése az általános iskolára. Kár, hogy a megújuló erőfeszítések ellenére sem él sok szülő a gyermeke számára oly kedvező foglalkozások lehetőségével. De folytatom tovább. Sok általános iskolás gyermeket mentenek meg a bukástól, az osztályismétléstől a tanév végi rendszeres pótlófoglalkozások. Elsősorban a fizikai dolgozók gyermekeinek felkészítését szolgálják általános iskolákban a középiskolai, az utóbbiban pedig az egyetemi, főiskolai felvételre előkészítő tanfolyamok. Az értékelés (osztályozás) új módja, a tananyagcsökkentés, s ezzel a hasznosan eltölthető, az egyéniség teljesebb kibontakozását elősegítő szabad idő növekedése szintén a fiatalokat szolgálja. (Más kérdés, hogy okos nevelői, még inkább szülői irányítással mennyire élnek ezzel a lehetőséggel.) Az iskolák és a közművelődési intézmények között kialakult, sok helyen állandó és szoros kapcsolat, az úttörőház színvonalasabb munkája tovább bővítette a nevelés feltételeit. Külön cikkben kellene számot adnunk többek között az általános és a középiskolák tagozatos osztályairól (orosz, matematika, fizika, ének-zene). S még nem szóltunk az intézményekben folyó sokirányú kutatómunkáról, pedagógiai kísérletről, az ezeket összegző tanulmányokról. Úgy gondolom, így teljesebb a kép, ha nem csupán a külsőségeket, hanem a tudatos belső oktató-nevelő munkát is számba vesszük. A kialakulóban levő ötödik ötéves terv különben a tárgyi feltételekben is gazdagodást ígér Az előzetes tervtárgyalások többek között minimálisan 28 iskolai tanterem, valamint 275 óvodai férőhely létesítését ígérik. Ebből egy 16 tantermes iskola építése már el is kezdődött, pontosan ott, ahol a legnagyobb szükség van rá: a vasvári területen, a városközpontban. A fennmaradó 12 tanterem dolgában még nem dönthettek — mintegy két hónapon belül ez is elhatározásra kerül. Véleményem szerint a Béke-telepi, ún. II-es szomszédsági egységben lenne rá legnagyobb szükség, hiszen a jövő években itt tovább folytatódik a lakások építése. Tudjuk, hogy a párt és a kormány elsősorban az általános iskolák és a szakmunkásképző intézetek fejlesztését látja a legfontosabbnak. Amit ,a készülő terv Ózdnak ígér, azt inkább csak minimális programnak lehet tekinteni. A város vezetőire olyan feladatok is várnak, hogy egyrészt a megyei tanács segítségével, másrészt a helyi lehetőségek felkutatásával ennél többet igyekezzenek megvalósítani. Bízunk benne, hogy ez sikerrel fog járni. Dob Sándor ÓZDI. VASAS Köszönöm, barátaim! A közlekedési gyárrészleg Dobi István forgácsoló szocialista brigádja a balesetet szenvedett kollégájuknak, Berecz Lajosnak, tolók őrest ajándékozott. Annak idején a kollektívának erről a nemes gesztusáról hírt adtunk. Nemrégiben meleghangú levelet kapott szerkesztőségünk Berecz Lajos nyugdíjastól. Soraiból kivonatosan közlünk: „Köszönöm Barátaim! Hányszor elismétlem magamban ezeket a szavakat, amióta beteg szobámban felkerestetek és egy tolókocsit hoztatok, amelyet megtakarított pénzeteken vettetek ... Óh, de boldoggá tettetek: hat esztendő ágyhozkötő fogságánból szabadítottatok ki. Azóta járom az utcákat... Sietek a műhelybe, ahol már nem dolgozhatom, amelynek felépítésében aktív munkát már nem vállalhattam, de ahová ti vittetek be először, hogy megmutassátok az új berendezéseket, az armatúra esztergapadot, amelyiknél dolgoztam. Hogyan is köszönjem meg a sok-sok figyelmességeteket, a lakásomra felküldött ebédeket, amelyekkel beteges édesanyám munkáján is könnyítettetek. Ha már munkámmal fáradozásaitokat megköszönni nem tudom, hadd kívánjak édesanyám és saját nevemben a brigádnak további eredményes munkát. Éljen minden tagja egészségben, nagyon sokáig.’’ Berecz Lajos rokkantnyugdíjas FÉzífcl az újításról A számok önmagukért beszélnek: 1974-ben 2509 újítást nyújtottak be a dolgozók, ezek közül 1422-t fogadtak el, s amelyekből 1343-at be is vezettek. Tavaly 2511 újítást adtak be, ebből 1568-at fogadtak el és 1448-at vezettek be vállalatunknál. A két év eredményéből a minőségnövekedés a jelentős, amelyet méginkább bizonyít a megtakarítás és az újításért történt kifizetés összege. 1974- ben 36,5 millió, tavaly 112,2 millió volt az újításokból származó megtakarítás, míg az újítóknak kifizetett összeg 1974-ben 1,9 millió, 1975- ben 2,7 millió forint volt. Úgy tűnik, ebben az esztendőben tovább növekedett az újítási kedv. Még csak hat nap telt el az évből, de az újítási irodára máris 45 újítást nyújtottak be. IÁ iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii iiminmii 1976. január 9. Hagyomány már, hogy az év utolsó napján a városi tanácson az évet búcsúztató, az új évet köszöntő összejövetelt rendeznek. 1975. december 31-én Varga Dezső tanácselnök köszöntötte a párt városi végrehajtó bizottsága és a tanács végrehajtó bizottsága nevében a megjelenteket, a vállalatok, üzemek, szövetkezetek intézmények vezetőit, a párt- és az állami apparátus dolgozóit. Elöljáróban elmondotta a tanácselnök, hogy a párt központi bizottságának az iránymutatása alapján olyan országépítő programot alkotott legfőbb államhatalmi szervünk, amelynek eredményes végrehajtása megköveteli munkánk még tudatosabb, még színvonalasabb elvégzését a jövőben. Érdemes lesz dolgoznunk az elkövetkezendő időben is, hiszen céljaink megvalósulása életünk gazdagodását eredményezi. Joggal fogalmazhatta: „Örömmel állapíthatjuk meg, hogy városunk egésze részese volt az országos eredményeknek ... A korábbiaknál is sikeresebb középtávú tervidőszakot zártunk mind a városfejlesztésben, mind az üzemek, a vállalatok fejlődésében, s mindezt a lakosság életszínvonalának is nagymértékű javulását hozta.” Néhány jelentősebb eredmény, munkasiker felelevenítése után így összegezte a városi tanács elnöke: „Városunk dolgozói, versenyző szocialista brigádjai, a munkások, az értelmiségiek, alkalmazottak egyaránt lelkes munkával, szocialista tudatossággal tettek hitet céljaink, törekvéseink mellett.” Köszönetet mondott a jelenlevőknek, általuk a város minden dolgozójának, lakójának a végzett munkáért. Szólt még az előttünk álló év, és az V. ötéves tervidőszak feladatairól, perspektívájáról. „Szocializmust építő társadalmunk a munka társadalma. Törvényszerű és ma már egyre természetesebb, hogy nálunk mindenki dolgozik. A kommunisták, a vezetők előtt a felelősségteljes, ám megtisztelő és szép feladat áll, hogy a közös cél érdekében szervezzék és mozgósítsák a nagyobb feladatok végrehajtására a dolgozó tömegeket.” Ezután a két testület nevében megköszönte a végzett munkát, elmondta jó kívánságait. A meghívottak nevében Kovács Ignác, a ruhagyár vezetője mondott köszönetet. A rövid fogadás végén Vajda István, a városi pártbizottság első titkára szólott a jelenlevőkhöz. Hangsúlyozta jövőt építő munkánk komolyságát, megfogalmazta ő is új évi jó kívánságait. Mi lesz, mi lesz a sorsa ? Az acélgyártás fejlesztése érdekében kezdődött kiemelt beruházás egyik része az üstelőkészítő, vagy üstfalazó műhely építése. A műhely a régi gyári kazánház helyén épül majd, ezért azt a vele egy épületben levő kisebb öltöző-fürdővel, raktárakkal, műhelyekkel együtt le kellett bontani. Ezeknek az ideiglenes elhelyezése nagy gondot jelentett és jelent ebben a zsúfolt gyárban, Sulyok Istvántól, a műszaki fejlesztési főosztály vezetőjétől és Jakab József gyárfejlesztő mérnöktől -az egyik ilyen lebontott műhely, a villanyszerelő tanműhely sorsa iránt érdeklődtem. Kétségtelen, hogy a villanyszerelő tanműhely volt az egyetlen, korszerűen felszerelt, tanulóképzést szolgáló műhely az egész vállalatnál. S most ezt a legkorszerűbbet is le kellett bontani. Az első tervek, elképzelések alapján —, amelyről írtunk is már lapunkban — a hodoscsépányi járműjavító műhely mellett került volna sor az új villanyszerelő tanműhely kialakítására. Igaz, ez a terv nem hiúsult meg, de a tervezők és a kivitelezők nem tudták a szűkre szabott határidő elteltéig elvégezni az átépítési és bővítési munkálatokat. Január 5-én, a téli szünet után nem kezdődhetett meg a gyakorlati foglalkozás a járműjavító műhely szomszédságában. Ezt előre látva, december elején gyorsan más megoldást kerestek az illetékesek. S így január 5-én mégiscsak megkezdődhettek a gyakorlati foglalkozások. Ideiglenesen az erőmű épületében az I. és II. emeleten helyezték el a tanulókat. A központi karbantartó gyárrészleg rekordidő alatt készítette el a szükséges átalakításokat. (Öltöző, fürdő, W. C. készült.) Alig egy hónap alatt olyan lehetőségeket teremtettek az épületrészben, amely a hodoscsépányi térségben levő felvonulási épület átalakításának befejeztéig biztosítja a gyakorlati foglalkozások zavartalanságát. A villanyszerelő tanműhely sorsa nem zárult le ezzel. A járműjavító mellett kezdődött építkezés módosított határideje május 1. A szakmunkástanulók a korszerű villamos berendezésekkel, szemléltető eszközökkel együtt akár májusban, vagy —, ha ez pedagógiai szempontból nem látszik helyesnek — a tanév befejezése után az új tanév kezdetére kiköltözhetnek. Várhatóan két évig lesz a villanyszerelő tanműhely Hodoscsépányon. Akkor ismét költözik. 1978-ra ugyanis elkészül a régi gyári kazánház helyén egy kilencszintes impozáns épület, az úgynevezett pótlások épülete, s annak a harmadik szintjén lesz a tanműhely végleges helye. Ideiglenes megoldások után tehát szinte az eredeti helyére kerül vissza, ám jóval korszerűbb, jobb körülmények között szolgálhatja majd a jövő szakembereinek a gyakorlati képzését. Mindezekkel párhuzamosan adódik a kérdés: 1978 után mi lesz a hodoscsépányi tanműhely sorsa. Természetesen nem marad üresen. A járműjavító műhely szakember-utánpótlását képezik majd ott. Leendő mozdonyszerelőket, lakatosokat. S mi lesz az erőmű északnyugati részében kialakított tanműhely sorsa? Ez még nem tisztázott. De azt hiszem, hogy például a központi karbantartó gyárrészleg szívesen elhelyezné ott a lakatos- vagy a hegesztőtanulóit. Indokolná ezt, hogy ennél a gyárrészlegnél nagyon zsúfolt körülmények között folyik a szakmunkástanulók gyakorlati képzése ... Egy több milliárdos beruházáshoz képest nem nagy „ügy” egy ilyen ideiglenes tanműhely kialakítása, vagy egy felvonulási épület átalakítása. De a jövő szakmunkásnemzedéke, az elkövetkező évek képzett szakember-utánpótlása szempontjából nagy jelentőségű. A vállalatnak a jövő még sokszínűbb feladatainak ellátásához hozzáértő szakembergárdára van szüksége. Ezért is szerepelnek a távlati tervekben leendő tanműhelyek „körvonalai”. . M. Tóth Ilona iiimiiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Látogatóban egy „énekesnőnél” A művésznő kedvenc ruhájában fogadja az újságírót; a kollekció legbecsesebb darabja egy élénk színű, földig érő szoknya. — Szervusz. — Szervusz, újságíró. Gyere be és foglalj helyet. — Köszönöm. —Mivel kínáljalak meg? — Hát... Nem is tudom. — No, mondd csak bátran! Mit szeretsz a legjobban? — Khhh ... khhh ... Hát, ugye, talán ... A művésznő megunja a tétovázást, magamra hagy, azután pár perc múlva sugárzó arccal tér vissza a szobába. — No hát, ha nem tudod, mit akarsz, akkor válassz ezekből! Két keze tele különféle csokoládéval. — Kedves művésznő! Beszéljünk inkább arról, mikor kezdődött művészi pályafutásod. — Pontosan 1975. december 25-én délelőtt 10 órakor, egy beat-matinén, a Kun Béla Művelődési Ház színháztermében, dalokat hallgatni. Meg azután apu is bíztatott. Pontosabban ő kért fel a szereplésre. Az ember nem utasíthatja vissza a felkérést, különösen nem, ha az aputól jön. — Mit hallhatott tőled a beat-matiné közönsége? — Két dalt énekeltem nekik. Egyet a téli estéről, a másikat a Lewest lánykáról. A művésznő látva az újságíró tétovázását, egyszer csak megszólal: — Azt nem kérdezed meg, hogy mi leszek, ha megnövök? — Ó, bocsánat! Dehogynem. — Tv-bemondó akarok lenni. — Miért éppen tv-bemondó? — Azért, mert ők szilveszterkor bohócok is lehetnek. Ja. erről jut eszembe, meg aztán bohóc is akarok lenni, ha megnövök. — További terveid? — Először is befejezem az óvodát. Tudod, most szeptemberben már iskolába megyek. Zenei általánosba ... Most, pedig, ha akarod, játszom neked néhány dalt az orgonámon. Míg a kis, elemmel működő orgonán zengenek a Boci, boci, tarka ismerős hangjai, az Orbán házaspárral beszélgetünk kislányukról, az alig több, mint ötéves Orbán Mónikáról. A zenész papa kislánya ugyanis nagy sikerrel énekelt a beat-matinén, s ettől egy csapásra városszerte híres művésznő lett belőle. Búcsúzóul a kijárati ajtókig kísér. Azt mondja... — Szervusz, újságíró! Aztán majd írjál máskor is rólam, ha majd máskor is énekelni fogok ... Szöveg: Magyar Kép: Strohmayer — Miért vállalkoztál a nyilvános szereplésre? — Ez igazán egyszerű: me 4 ' T* énekelni, téve