Ózdi Vasas, 1990 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1990-11-30 / 48. szám

AZ ÓZDI KOHÁSZATI ÜZEMEK ÉS GAZDASÁGI TÁRSULÁSAINAK HETILAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 48. SZ. ARAN­Y FORINT 1990. NOVEMBER 30. Vihar az Ósdi Vasas körül Nem tesszük le a tollat! Pedig ki akarják venni a kezünkből... Sejtettük, tudtuk, hogy előbb-utóbb la­punkat is eléri az a „nincstelenségi hul­lám", amely a honi sajtó orgánumain már végiggyűrűzött Nincs pénze a lapfenntar­­tóknak (legalábbis annyi nincs, mint ko­rábban), a szponzoroknak, ráadásul folyto­nosan emelkednek a nyomdaköltségek, a postai terjesztés díjai, ezzel együtt az új­ságok árai is, ami a vásárlók, az olvasók pénztárcáját terheli immár elviselhetetlen módon. A napi-, heti-, és havilapok, kiad­ványok tengerében már fehér holló volt, amelyik így vagy úgy ne lépdelt volna a sír felé. Az agonizálást megelőzendő keres­tek és találtak az országban sokfelé part­nert, zömében tőkés partnert a szerkesztő­ségek, hogy némi friss pénzzel megspékel­ve fenn tudják magukat tartani. Ezzel együtt járt sokfele a lapok működési for­máinak átalakítása is (pl. kft.-ké). Nálunk, az ózdi Vasas háza táján az ÓK­Ü „darabokra hullása” után bontako­zott ki a változtatás szükségessége. A ma­radék ÓKÜ közölte, hogy nincs tovább pénze arra, hogy egyedül tartson fenn ben­nünket, át kell alakulnunk. Mi megértet­tük: ami nincs, abból nem lehet áldozni, tehát egyet kellett értenünk a váltással is, de a hogyan»« azért igen kíváncsiak vol­tunk. Téliek, múltak a hetek, mígnem ki­derült: Úgynevezett Egyesülést kellene lét­rehozni, ezért az arra megbízott emberek (hogy pontosan hányan és kik, azt nem tudtuk), elkezdték az új forma részletei­nek kimunkálását. Még nyugodtak voltunk. Addig, amíg az Ózdi Vasas felelős szer­kesztője részt nem vett egy közös tárgya­láson a majdani Egyesülésben érintettek­kel: az ORI­, az RT, a Rima, a Meteor, a Mozaik Kft.-k, valamint a PEKO Művek képviselőivel. A szerkesztőség tagjait —az egyszerűség kedvéért — meg sem hívták az eszmecserére, amelynek lényege az volt, hogy nekünk a továbbiakban semmiféle beleszólási jogunk nem lesz a lap előállítá­sa körüli dolgokba, hiszen a pénzt ők ad­ják. Igaz, próbálták azt is erősítgetni: nem szenved majd csorbát az újságírói önállósá­gunk, no de ilyen kezdés, valamint a fele­lős szerkesztő szakmai érveinek lesöprése után ki hiszi ezt el? Ki hiszi el a garanciát akkor, amikor a tárgyalófél egy sor jövőbeni tervére a leg­megfelelőbb kifejezés a hozzá nem értés. Mert, aki csak legyint a nyomdai munkála­tok nehézségeinek, a terjesztési kacifántos­­ságának, valamint a Postával kialakítandó jó kapcsolat fontosságának hallatán, továb­bá, aki kitalálja, hogy egy szerkesztőséghez egy-két főállású újságíró is elég, mert más módon (pl. esetenkénti szerződéskötéssel) is meg lehet csinálni egy friss újságot, az va­lóban nem ért a sajtóhoz. Az utóbbi buta feltételezéshez csupán annyi adalék, ha egy váratlan eseményről „külsőssel” akarnánk tudósítani, s egy szerződéssel megbíznánk őt az adott cikk megírására, akkor előáll­­hatna az a helyzet, hogy kicsúszunk az idő­ből, mint ahogy az is: a megbízott nem teljesítené a feladatát, s még felelősségre sem vonhatná őt senki. Az olvasó meg szé­pen lemaradna az eseményről... Nem részletezem. Az Egyesülés kínálta „előnyüknek” ebből a részéből nem kér­tünk. De most következik a sarkalatos pont! A felelős szerkesztő aggályait fejezte ki az ominózus­­ tárgyaláson, hogy nem lehet egyetlen lap sem ütközőforrás olyan csopor­tok között, amelyek (ki ne tudná?) bizony sok mindenben szemben állnak egymással és személyes konfliktusok is dúlnak a hát­térben. Ha az újságíró kritikával illeti az egyik kft.-t és vele szemben dicséri a má­sikat, akkor nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb az elmarasztalt kft. kivonja majd a pénzét a lapból. Ha az egyik csoport vezető em­bere nyilatkozik nekem, s netán sérteget más vezetőket, akkor ugye, leírhatom, vagy megtagadhatom az elmondottakat. Ha le­írom, megneheztel a másik és elviszi a pénzét a Vasastól. Ha nem írom le, meg­haragszik a nyilatkozó és ellenlépéseket te­het. Vajon létezik-e ma Magyarországon olyan újság, amely felvállalja ezt a fajta oda-vi­ssza dobálózást, ezt a fajta kiszolgál­tatottságot? S akarhatja-e normális újság­író, hogy az ő tollán keresztül leckéztesse egyik hatalmi csoportosulás a másikat? Cé­lunk lehet-e, hogy ebben a huzavonában a legfontosabb, az olvasó legyen a vesztes? (Folytatás a 3. oldalon) Jön! Jön! Jön! Jön! Jön! Jön a hétfői az Még nem tudjuk hol leszünk, de leszünk, mert a tollat nem tettük le! Fotó: Mizerák Megfülismedés helyett... Ez a mi utilsó Ózd Hasasok hétfői fSn az Új Ózdi Vasas! Furcsa, megfoghatatlan érzés tölt el e sorok­ írá­sakor. Búcsúztatnom kel­lene valamit, ami meg is szűnik, meg nem­ is, el­távozik, ugyanakkor gyö­kerében megmarad, sőt megújul, vagyis — re­ményeink szerint — jobb lesz, mint valaha. A búcsúzás persze mindig faju, nosztalgikus pillanat, mert amit meg­szoktunk és megszeret­tünk, ahhoz ragaszko­dunk is, azt nem felejt­jük. Az élet azonban rá­kényszeríti az embert a sorozatos búcsúkra. Ben­nünket, akik az Ózdi Va­sast készítjük, a gazda­sági szorítás juttatott döntési kényszerbe: a megmaradt OKÜ nem tudja tovább anyagilag egyedül fenntartani az újságot, ezért partnere­ket keresett a közös fenn­tartáshoz, ami egyesülési formában valósult volna meg. Mivel a tárgyalások számunkra egyételmű­vé tették, hogy az egyesü­lésben résztvevők közötti nézeteltérések, személyes ellentétek olyan politikai csatározáso­k kereszttüzé­be állíthatnák az Ózdi Vasast, amelyek nemcsak szakmai, újságírói füg­getlenségünket aknáznák alá, hanem veszélybe so­dornák lapunk pártatlan tájékoztatásról vallott elhatározását is, és meg­fosztanák az olvasókat egy szabad sajtóorgá­numtól, úgy döntöttünk, hogy nem kérünk az Egyesülésből. Ezért kerestünk olyan lapfenntamót, amelyik hajlandó pénzt áldozni egy valóban független, városi újságra, ugyanak­kor biztosítja számunkra a szakmai szuverenitást. Az Ózdi Acélmű Rt. mindezt felvállalta, s cse­rébe csupán annyit kért, hogy egy igazan magas színvonalú, érdekes, kor­szerű Vasast „hozzunk össze”, az olvasók örö­mére. A megújulást egyébként mi magunk is már régóta szükségesnek éreztük. Azt azonban nem hittük volna, hogy csak mert lépést akarunk tar­tani az országos médiák felfrissülésével, megta­gadja tőlünk az ÓKÜ-az Ózdi Vasas név további használatát. Így hát jo­gilag egy új lapot terem­tünk az új formához: Új Ózdi Vasas címmel. Ezt a 8 oldalas, ofszet­­eljárással készült, új ro­vatokkal, új témákkal bővített újságot veheti a kezébe az olvasó decem­ber elejétől, már a jövő héttől. A régi Vasastól — így hát — el kell búcsúz­nunk. Valójában jelké­pes a búcsú, hiszen a szerkesztőség — azok ki­vételével —, akik nem vállalták az olvasóink ér­dekében megvívott csa­tát és elpártoltak tőlünk — együttmarad. Együtt maradunk és együtt kez­dünk valami egészen mást, miközben ragasz­kodunk a Vasas hagyo­mányainak legjavához, nem dobjuk el divatos módon, ami érték, amit meg kell őriznünk. Úgy gondoljuk, noha a szer­kesztőség tagjainak név­sora az évek folyamán , változott, nem változott olvasóink ragaszkodása, szeretete, sőt, egyre job­ban éreztük, hogy fontos a városnak, ez a hatol­dalas, időnként bakikkal és nyomdahibákkal botla­dozó, de az eseményeket követő újság. Az utóbbi időszakban egyre többen fizettek elő lapunkra, az árusok visszajelzése sze­rint órák alatt elfogytak a példányok. Ez a biza­lom, ez az érdeklődés adott mindig erőt újság­íróinknak, hogy a poli­tikai viharok, kísértések közepette is „szent” le­gyen, a lapzárta, fontos legyen egy olvasói tele­fon, sürgős legyen szá­munkra egy érdekes eseményen való részvé­tel még akkor is, ha en­nek kárát a családunk látta. A sokat szidott pártál­lam idején sem tudtak a szőnyeg szélére állítani, mert nem mosakodással, hanem érvekkel védtük magunkat. Most, amikor demokráciát és sajtósza­badságot hirdetünk, plá­ne nem engedhetjük a Vasas készítésébe való beavatkozást, sőt, annak kísérletét sem. Biztosak vagyunk abban: az Új Ózdi Vasas finanszírozói ugyanezt az álláspontot vallják magukénak és ezért teszik lehetővé megjelenésünket. Kedves Olvasóink! Mi, akik ezt a mostani for­mátumú lapot eddig ír­tuk, csak az Ózdi Vasas megszokott (kissé idejét múlt) formájától és a ne­vétől búcsúzunk el. A jövő héttől a mi újsá­gunk, az Új Ózdi Vasas, ami természetesen nem­csak elnevezésében, ha­nem kivitelében, tartal­mában, rovataiban, ter­jedelmében is új. Most még nem tudjuk, hogy a régi Vasast fenntartja-e az ÓKÜ és a hozzá csat­lakozott néhány kft., (va­lamint a PEKO Művek. « 3 mint szponzor), beültetve helyünkre az általuk ki­választott személyeket, így hát azt sem tudhat­juk: maradhatunk-e iro­dáinkban, vagy kiűizetünk innen. Bárhogy is lesz, a jö­vő héten utcára kerül az Új Ózdi Vasas. Ha Ön, kedves olvasónk, bizal­mat szavaz nekünk, és elhiszi, hogy éppen Ön miatt vívtuk ezt a külö­nös csatát, akkor keresse, vásárolja, fizesse elő az Új Ózdi Vasast. Minden további részletről, a szer­kesztőség esetlegesen megváltozott címéről, a postai előfizetés módjá­ról, a beköszönő első lapszámban adunk tájé­koztatást. Ugyanebben a számban olvashatnak ar­ról is, mit kínál Önöknek az Új Ózdi Vasas. Mi­lyen aktuális rovatokat, miféle szolgáltatásokat, mennyi csemegét adunk a lakosságnak Mikulás­-flözta ajándékként­. Reméljük, ez a fajta saj­tos csemege sokak tetszé­sét megnyeri majd. Búcsúzunk tehát a ré­gi Vasastól, s izgalommal várjuk az Új Vasas de­bütálását. Várjuk Önt is ötleteivel, témajavaslatai­val! Egyet máris ígérhe­tünk: további munkánk­ban is egy lesz a fontos, csupa nagy betűvel: az OLVASÓ. AZ ÓZDI VASAS DOL­GOZÓI: Csápányi Bárdos Jó­zsef, Kocsik László, Lipár­­diné Ország Erzsébet, Szabó Zsuzsa, Szucsányi Zdita, Ta­kács Mariann, Tóth István.

Next