Ózdi Vasas, 1992 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1992-01-03 / 1. szám
1992. JANUÁR 3. ÓZDI VASAS Palaszkó József: A váritlan vendég Hétvégi csend ülte meg a toronyházak lépcsőházait. Az utcákon is alig mozogtam, mintha kihalt volna a város. Csak a tévéképernyők fényvillogásai kacsingattak kacérkodva a lakások ablakain. Kernácsné túl volt már a nagymosáson. Éppen a televízió elé ült, amikor csengettek. Ettől kissé összerezzent. Nem várt senkit, de felugrott és ajtót nyitott — Nem is vagy kíváncsi arra, hogy ki az? — pirított rá a vendég. De ő nem válaszolt. — Nem ismersz meg? — tért a lényegre a látogató. — Jaj, dehogy ! Szervusz Icuka! Engem keresel? Hol jársz te itt? — tette fel a kérdéseket, feleletet se várva. — De gyere beljebb, ne álljunk az ajtóban ... Száz éve nem láttalak — invitálta később a váratlan vendéget. — Nem zavarlak? — Nem, nem, csak gyere! — tessékelte befelé. — Menjünk be a szobába ... Mi szél fújt téged erre? Évek óta nem is láttalak. — Csak úgy, megnéztelek... Hagyd csak, jó lesz itt a konyhában is — tette le ócska kabátját az ismerős. — Etusnál voltam, a „varrónőmnél’’. Fent a nyolcadikon. És láttam a neved a lakójegyzéken. Gondoltam, egy füst alatt téged is megnézlek. Úgysem jártam nálad még soha — magyarázkodott luska. — Jól tetted — nyugtatta Kernácsné, de valójában nem tudta mire vélni a látogatást. — Ne félj, nem akarlak sokáig zavarni, csak éppen elhadarom a mondókám. Nem tudok megülni sehol sokáig. Szaladok mindig, mint akit kergetnek. Szabadkozott — közben látható feszélyezettséggel babrált kopott retiküljén. — Ne csacsiskodj! Nem tartasz fel. Úgyis egyedül vagyok. Már két éve, hogy meghalt Lajos, talán hallottad is... Szegényt a szíve vitte el. — Igen... Sajnos magunkra maradtunk. Hiába vannak a gyerekek, azok élik a maguk életét. Én is már négy éve özvegy vagyok. Azóta nem találom a helyem. Ide-oda futkosok a lányaim között. — Még az a jó, hogy az enyémek itt vannak a közelben... — folytatta Kernácsné a párbeszédet. — És a tieid? — Tudod, Edit lányom a kisebbik. Ausztriába ment férjhez. Jó partit csinált! ... Jaj, van két szép kis unokám is. Úgy hívnak, hogy „hongri mama”. Két tüneményt ha láttál... Van fényképem is róluk, meg is mutatom. Icu lányomék Szegeden élnek, oda cseréltek, két éve. Ott is van három unoka. A vömet talán ismered is... A Kalpagh-fiú vette el. Tudod ... az anyjáéknak a háború előtt húsboltjuk volt, nem messze tőlünk. — Ezt nem tudtam. De a fiúra halványan emlékszem. Sok baj volt vele... Az anyja panaszkodott, hogy iszik. Vagy nem jól tudom? — Hát inni iszik, de azért jó családból való ...! És a gyerekek is ragaszkodnak hozzá. Néha meg — megbolondul, de Istenkém! Amúgy nem rossz ember! Editkéék persze egészen mások... Voltam kint náluk öt hónapig. Jó dolgom volt és maradhattam is volna ... — Akkor, hogy-hogy hazajöttél? — A vém — képzelj el egy százhúsz kilót, behemót bikát —, nem tudott elviselni. Mindig molesztált. Igaz, meg megittam egy-egy kupicával — ahogy máskor is. De ez mindjárt arénázott, rendre utasított az unokák előtt. Szóval, nem bírtuk egymást. Különben a nászokkal laknak. Ők még ’45-ben mentek ki... Azok is smucigok a végtelenségig. Ha szóltam, az volt a baj, hallgattam, az se tetszett. Pedig én jót akartam. Na, mindegy eljöttem és kész! Hoztam a fényképeket. Megnézed? — kérdezte miközben átkötött képköteget vett elő. — Látod, ez itt a házuk... Ez meg itt a vöm. Ilyen kocsijuk van. Ezek itt a nászomék — sorolta. — De barna ez a férfi — jegyezte meg ravaszul Kernácsné —, csak nem...? — Ah! Nem cigány, hogy is gondolhatsz ilyet? Jól menő fafeldolgozó üzeme van. Mind ott dolgoznak. Pazarul megy nekik, elhiheted. Isteni volt kint, csak hát... De jó nekem itt, az én kétszobás főbérleti lakásomban is. Az Avasnál lakom. Majd egyszer eljössz te is... Meghívlak. — Jó, ha arra járok, megnézlek — hagyta rá Kernácsné. — Muszáj volt hazajönnöd? — kérdezte később. — Óh, nem. De hiába. Vágytam a nászék és a lányomék után is. Szegény — jó párom is ezeket szerette jobban. Sokat segítettük őket, meg aztán kint inkább cselédnek kellettem, mint családtagnak. — Költözz le hozzájuk, hisz’ egyedül vagy! Alig köt már ide valami — tanácsolta barátnőjének Kernácsné. — Az önállóságom, tudod, azt nem tudnám föladni. Így azt teszek, amit jónak látok. Nem parancsol senki, pedig nagy a rezsi, a nyugdíj viszont kevés. Még a baráti köröm sem tudnám nélkülözni... összejárok Katojicsékkal is, tudod a fogorvos ... Csupa-csupa „jobb emberek”. Nagyon szeretnek, mindig hívnak... — itt kis szünetet tartott. — Beszélj csak, hallgatlak — biztatta Kernácsné. — Miben is halt meg az urad? — Az egy kész regény!... A szíve volt beteg. Debrecenben megműtötte Bártfay professzor, de fél év múlva rosszul lett, és ... A nászomék itthon voltak akkoriban, és ők vittek le Debrecenbe a műtét előtti napon... Te! Azt a fogadtatást! Igaz, egy nagy fekete csodakocsival mentünk. Az ablakból bámulták... A professzor is kezet csókolt nekem — húzta ki magát, életének nagy „kalandját” mesélve a látogató. — Itthon halt meg? — tudakolta Kernácsné a részleteket. — Igen. Gyönyörű temetése volt. Van is róla fénykép. Nézd!... Látod, itt vagyunk valamennyien a sírnál. Ezek itt Icu lányomék a férjével. Most külföldön dolgozik. Sokat utaznak. Van videójuk is, csak én vagyok egyedül. — Ó Istenkém, de nehéz így élni — szipogott elérzékenyülten. — Főzök egy kávét! Vagy mivel kínáljalak? — Nem, nem szoktam én inni — tiltakozott Icuka. — Inkább, ha van, egy pici rövidet kérek. Meg volna még egy nagy kérésem... — Csak erős házipálinkám van — jelentette ki Kernácsné, majd kiment a szobába pohárért meg az italért. — Tessék, fogyaszd, egészségedre! — kínálta később vendégét. — Én nem bírom ezt., A bátyámék főzették és tőlük kaptam. — Hát akkor koszi — és lendületesen beöntötte az erős italt, mintha csak víz lenne. — Ez finom volt, isteni!... öntenél még? — Persze, tessék, ha jól esik — és újra töltött, miközben észrevette, hogy remegnek vendége kezei. — Ettől kimelegszik a lelkem — nevetett Icu, közben az órájára nézett. — Szentséges ég! Már öt óra? ... Jaj, megyek, mert nem akarok későre maradni... Szóval kellemetlen nekem, de meg szeretnélek kérni, hogy ha tudsz, segíts ki engem ötszáz forinttal... Kevés pénzt hoztam és adós maradtam a varrónőnél. Holnap felhozom! Jó? Kernácsné ösztönösen érezte, hogy jobban jár, ha füllent, ezért kijelentette: — Sajnos, nyugdíj előtt vagyok Icukám. Nem tudok adni — tárta szét a karját sajnálkozva —, de nem hiszem, hogy Etusnak ennyire hiányozna. Majd én beszélek vele, ha akarod. — Áh, nem érdekes, akkor felejtsd is el. örülök, hogy láttalak, de most már megyek. — Ráérsz... — marasztalta illendőségből. — Nem, már megyek. Puszi-puszi! Jól elbeszélgettünk. Látod, hogy szétfújt minket az élet, pedig együtt gyerekeskedtünk és mindig szerettelek — hadarta el Icuka. — Azzal, mint akit kergetnek, felugrott. Csak maradj, kitalálok, hárította el a kalauzolást, és gyorsan bezárta az ajtót maga mögött. A lakásban újra csend lett. Magányos, óraketyegéssel szabdalt csendesség, melyiben Kernácsné csak másnap vette észre, hogy eltűnt a széles jegygyűrűje, amit a mosás miatt húzott le tegnap reggel az ujjáról. Is-világ KÁPOSZTÁBAN PÁROLT OLDALAS Hozzávalók: 1 kg fejes káposzta, 80 dkg sertésoldalas, 15 dkg sárgarépa, 10 dkg fehérrépa, 15 dkg vöröshagyma, 2 teáskanálnyi őrölt kömény, 2 cikk fokhagyma, 2 dl fehérbor, 1 evőkanál ecet, 1 evőkanál zsír, 10 dkg főtt császárszalonna, ha van petrezselyemzöld, zott fokhagymával bedör-Előkészítés: A káposztát, miután torzsáját kivágtuk, félujjnyi szeletekre, a tisztított sárgarépát és a fehérrépát kockákra, a vöröshagymát vékony szeletekre, a petrezselymet apróra vágtuk- Az oldalast sózzuk, túzsöljük, őrölt köménnyel meghintjük. Ha mindezzel elkészültünk, hozzáfogunk a főzéshez. A húst zsír és víz nélkül tepsibe tesszük, közepes hőfokon sütni kezdjük.Saját zsírjával locsolgatjuk (kb. 30 perc). Közben egy evőkanál zsírban megpirítjuk az apróra vágott császárszalonnát, a vöröshagymát és a zöldségeket. Hozzáadjuk a káposztát, sózzuk, fedővel letakarjuk. Ha a káposzta kissé összeesett, bort öntünk hozzá és lassú tűzön pároljuk. 30 perc elteltével a sütőből kivesszük a félig sült oldalast, és a káposztával együtt puhára pároljuk. Végül szükség szerint sóval és ecettel ízesítjük, tetejére petrezselymet, vagy szárított fűszerkeveréket szórunk. —fi— Az ünnep ürügyén Példabeszéd a szerelem A zsúfolásig telt busz a levezetett kilométerek ezrein edződött, biztos kezek és lábak „felügyelete” alatt gördült budapesti állomáshelyre. Utasai a célbaérés után egymást tiporva kapták-fogták táskáikat és egyéb bevásárló kellékeiket. Néhányan — a tülekedők sorából előzékenyen visszamaradva — megfontoltan indultak céljuk felé a kellemes időben. Egyesek a vezetőnek szóban kifejezett jókívánságok mellett még búcsút is intettek. Valaki — a hozzám hasonlóan kényelmesen készülődök közül — csodálkozó hangnemben szólalt meg mögöttem egy ülésre mutatva: „Jé, itt meg egy pénztárca van!” A benne lévő összeget tanúk jelenlétében „nyugtáztuk”. .A summa sejtetni engedte, hogy tulajdonosa jelentősebb bevásárlás végett utazott Budapestre. A vezető és jelenlévők tanakodása nyomán az összeg tulajdonosaként a már kissé távolabb haladó, jó kondíciójú személyre „tippeltünk”. Vállalva a futár szerepét a feltételezett gazda után eredtem, s mindjárt a lényegre térve kérdeztem rá a „töub-táskás” vándortársra: — Nem veszített el valamit?! — Mária! A pénztárcám! — kapott tátongó szájú táskájához a megszólított. — Megvan? Megtalálták? A határozott és megnyugtató „igen" nyomán mély sóhajtás jelezte az arcán is kisugárzó örömét.. . Karácsony ünnepén az elveszített ISTENI SZERETET újra megtalálásának nagy lehetősége tárulkozott fel előttünk. Milyen tragikus és kesergő maradna ez a világ — ötölhetett eszünkbe — milyen színtelen lenne az országok, városok, a családok és az egyének élete a SZERETET nélkül! Mégis, ha vizsgálódunk, rátalálhatunk az elveszített, legdrágább értékeinkre. A felismert és újra megtalált kincs pedig hadd ragyogja be környezetünket! A megtalált kincs nem más, mint a betlehemi jászolbölcses király, a bűneinktől szabadító. Aki kihűlt szívünket szeretetének melegével járhatja át. Ő mondotta: „Az utolsó időben a szeretet sokakban meghidegül... ” Mégis van megoldás! Csak fogadjuk be szívünkbe és közösségeinkbe az Isten csodálatos ajándékát. Legyen ebben része városunk minden polgárának, családoknak, gyülekezeteknek és elöljáróinknak, akik sokat fáradoznak a közjóért. Ezt kívánom a helyi baptista gyülekezet nevében! Szász Ferenc lelkész A BÉKE MOZI MŰSORA Január 4., szombat: SZÁRNYÁT VAGY A COMBJÁT, francia vígjáték. Január 6., hétfő: KICKBOXER, amerikai akciófilm. Január 1., kedd: GONDOS BOCSOK 2. szinkronizált, amerikai mesefilm. Január 9. csütörtök: KEVIN COSTNER—ROBIN HOOD (A TOLVAJOK FEJEDELME, amerikai kalandfilm. HETI FILMAJÁNLAT: ROBIN HOOD (Prince of thieves) 1991. 135 perc. Rendezte: Kevin Reynolds. Kevin Costner leutóbbi filmjével a „Farkasokkal táncoló”val 7 Oscar-díjat „vitt haza”. Most újabb szuperprodukcióban szerepel. A készítők rengeteg pénzzel és sok ötlettel újították fel a történetet. Robin lovag ebben a történetben muzulmánok fogságából tér haza. De Angliában már más körülmények várják ... Az érdeklődők január 9-én, csütörtökön 17 és 19 órától láthatják a Béke moziban. 3 „Ember• • i r 11 gyökér 4 sins/A’no ragyogó hatása Aki rendszeresen jár a piacra tapasztalhatja, hogy külföldi magyarok gyakran áruljanak különböző ginszeng termékeket, kapszulát, kenőcsöt, tablettát, stb. Mi az a ginszeng — kérdezik gyakran a vásárlók. „A ginszeng ragyogóvá teszi a szemet, megvilágítja a szellemet, segíti a bölcsebbé válást” — olvasható egy kínai orvosi könyvben, amelyet 19 évszázaddal ezelőtt adtak közre először. A Távol-Keleten a ginszenget ma is általános, mindenre alkalmazható gyógyszernek tartják és az ,,Élet gyökerének” nevezik. Kínában még akkor is nagy előszeretettel alkalmazták, amikor egy Doles császár — ennek is már több mint másfél ezer éve — elrendelte, hogy az orvosok csak addig kapjanak fizetést, míg azok, akiknek egészségügyi felügyeletét ellátják, egészségesek maradnak. A ginszeng több ezerféle formában került és kerül felhasználásra a keleti gyógyító tudományokban, az egyes kezelési módok azonban egészen a legutóbbi időkig szigorúan őrzött titkok maradtak. Csak egyetlen dolgot lehetett megtudni az idegeneknek is hozzáférhető kínai orvosi könyvekből : a vadon növő ginszenggyökerek húszéves koruk után elvesztik gyógyhatásukat, elöregednek. Az európai gyógyászat hosszú ideig szkeptikusan kezelte a ginszenget. A 60-as években azonban a vegyészek és gyógyszeripari kutatólaboratóriumok megkezdték a különböző területekről származó fajták beható elemzését. Ezek megerősítették a korábban is ismert tulajdonságot — a ginszeng kiváló adaptogen, azaz jelentősen segíti a szervezetet a különösen nehéz körülményekhez való alkalmazkodásban. Hosszú képletek tartalmazzák a gyökerekben kimutatható hatóanyagokat. Állítólag a ginszeng úgy serkent, hogy semmiféle káros mellékhatást nem okoz és különösen ,emberek esetéiben alkalmazható , hatásosan mint vitalitásfokozó. Hatása egyenletes, tartós. Eddig már sok gyógyszert állítottak elő a ginszeng, nagy kielemzett hatóanyagai egyikének, másikának felhasználásával. A ginszenggyökeret sokáig „ember-gyökérnek” is nevezték Európában, sajátos formája miatt. —km— BAZ megye blues (Sznobok és álpolgárok ne olvassák tovább!) Szmolnij, óh áldott Szmolnij! — sóhajt Pintyőke az ózdi vagány. Sörünkben „betéttel” egy pofa rummal - bénán bámulunk a Szmolnij cigarettafüstös levegőjébe, zsebünkben munkakönyv. Orosz úr, a tulajdonos azért Szmolnij a városi csónakázótó partján megbúvó fakocsma, mert orosz a tulaj - szemrehányóan néz ránk. - Nem kell a reklám - suttogja, majd újratölti a poharainkat. Két barna képű szesztestvér lép be. Tiszták és józanok, így helyük van a Szmolnijban. A rumtól összeesik a sör habja, a színe pedig olyan hetednapos, lópisi szín lesz. - Papám - hajó a fülemhez Pintyőke. - Döglött város ez... - Az - mormogom, miközben a zsibbadó agyamat Hobó bombázza. A fülem érti csak, hogy mit is mond: „Lenyomtam két évet katonaként Ózdon. Éhbérért melóztam még ötöt Miskolcon. Szakadt Trabant alatt röhög a kövezet. Egy seggfej a falra itta: cigánymentes övezet." - Látod, már a románoknak sincs kedvük vigadni — bök a két cigányfiú felé Pintyőke. - Most kaptuk meg a munkakönyvünkön - recseg az egyik. - Hát minek őröljünk? Otthon három gyerek ... - és isznak. Hobo hangja egyre reménytelenebb: „Kihűlt a kohó is. Nem ad vasat, munkát. Nem látsz a környéken se rendőrt, se kurvát. Állok a konyhánál. Ez az ingyenes. Hol a nyugodt erő? A tömeg ideges." Papám, — fogja meg Pintyőke a vállam. — Tudod mik vagyunk mi? Egy nagy lóf. . . Egy nagy büdös lóf... A munka a dicsőség és a becsület dolga! Nesze neked Munka Vörös Vándorzászló! Nesze neked becsület .. . Könyvjutalomban részesülsz, közben meg nem tudod, hogy mi van . .. Már a nők sem kellenek, mert elittad az eszedet, meg a f.. .az. Most meg önként és dalolva előre... a piacgazdaság felé... Jé! Hát még nem vagyunk berúgva, ha eztet ki tudtam mondani . .. Hobo ismét ott zakatol közöttünk: „Fenn, a hegyek alatt salakdombok állnak. Odaviszem este a babámat. Sokfélét játszhatunk, leginkább egymással. Itt nem találkozunk se úrral, se elvtárssal." - Papám csuklik Pintyőke. — Jó helyen élünk. Tudod, hogy a városban hova van munkaerő-felvétel? Nem? Hát sírásókat, kukásokat, meg polgármestereket keresnek... Tel Nem megyünk polgármesternek? Vagy akkor már inkább miniszternek... Isszuk a ,,betétes" sörünket. A Szmolnij, az ezerszer áldott Szmolnij, a keblére ölel. Csak Hobo riogat: „Fekete leves fekete habbal, fekete álom fekete nappal, fekete humor, fekete rúzs, fekete dal a BAZ megye blues." — Papám, a Hobóval is csak egy gondom van, — vigyorog Pintyőke. — A kocsmaoperát 380-ért vesztegetik. Egy kazetta 380! Itt, ahol ingyen kellene osztogatni, mint az óvszert... Na, ja! És tényleg: óvszer van nálad? Megyünk a salakdombra, mert nem igaz, hogy nincsenek kurvák ebben a kib . . .tt városban... Csak azok vannak . . . Iszunk. Hallgatunk. S várjuk Hobót, hogy kimondja azt, ami a szánkat feszegeti. Szemén László