A Pesti Hirlap Nagy Naptára, 1927 (37. évfolyam)
IRÓK ÉS KÖLTŐK - Bontempelli, Massimo: Budapesti kaland
Budapesten találtam egy köz-sof- sfőrt, aki latinul beszélt. Természetesen lehetőleg őt fogadtam föl, noha édes-keveset tudott latinul, ez mégis csak könnyebben ment, mint a magyar. E kedvenc soffőröm más furcsa tulajdonságokkal is rendelkezett. Tartózkodó volt egész a félénkségig. Egyetlen nyelven sem tudott káromkodni, ezért sohasem haragudott meg a más köz-, vagy magánautók vezetőire, hanem vitás esetekben megállóit és higgadtan, a logika és a rendszabályok segítségével igyekezett velük megvitatni a kérdést. Mert nemcsak rendkívüli bölcs volt, hanem töviről-hegyire ismerte a közlekedési rendszabályokat is s példás aggályoskodással meg is tartotta őket. Mikor siettem (ha taxit veszünk, általában sietni szoktunk), ezek a tulajdonságai olykor bosszantottak. Egyik sarkon a jó Ferenc (igy hivták) lassított és tülkölt, és ha a mássik oldalon is tülköltek, akkor nyomban megállt és semmi áron se akart tovább menni mindaddig, míg a másik autó el nem haladt, azt mondta, így írják elő a rendszabályok. Néha jobb szerettem volna, ha összeütközünk, de hol lelek egy másik közsoffőrt, ki latinul tudja megmagyarázni, mennyit mutat az a bonyodalmas taxaméter? * Egy szép napon visszatértem Olaszországba. Ferenc eljött értem a szállodába, hogy az állomásra vigyen. Szerencsémre előre küldtem a csomagjaimat. A Déli Vasútnál kellett fölszállnom, ha nem tévedek, a Krisztina-körúton jártunk. És már a célhoz közeledtünk, de mikor ahhoz az útkeresztezéshez értünk, melyet a körút, ha jól tudom, a Markó-utcával alkot, az én Ferencem szokása szerint lassít és megnyomja a tülköt. Aztán még inkább lassít és megáll. Kitekintek és hallom, hogy csakugyan valaki más, egy másik autó is tülköl a Markó utca felől. Beletörődtem, hogy várok, míg a másik, még láthatatlan autó elhatározza magát és menni engedi. De nem ment. Ferenc tülkölt. És a másik, még mindig láthatatlanul, szintén tülkölt. Bizonyára ez is bolondja volt a rendszabálynak, ez is megállt. Ferenc füske mélyebb, brummogóbb hangot adott, amazé, C* BUDAPESTI KALAND MASSIMO BONTEMPELLI ^^s. Született 1883-ban Turinban. Klasszikus tanulmányokat folytatott, a latin és görög nyelv tanára lett, évekig működött a tanári dobogón. Versekkel kezdte. Ezeket a költeményeket, melyeken már őrzik egyéni verese, Fernando Pelazzi így jellemzi: „Igen gyors átmenetek, igen merész elhallgatások, a díszletek mellőzése, élénk színkeverés, képek bősége s végül rím és ritmus, mely nem bír engedelmeskedni, közönyösen ott maradni a régi metrika hagyományai által kijelölt helyén, hanem mindig az ihlet indítását, forrongását követi, hogy ezzel központosítsa a költői lázat, a bensőséges zeneiséget”. Ez a költő ma az új olasz próza egyik mestere. Számos színdarabot irt, több regényt, melyek közül A jövendő Évája a legkiválóbb. De igazi egyénisége kis elbeszéléseiben nyilatkozik meg, ahol az ő pontos, könyörtelen éleslátása az emberi logika ellenmondásait, az élet gyarlóságait, képtelenségeit ad absurdum vezetve, térzképszerűen tünteti fel. Humoristának tartják s az is, de a blesáidosság humoristája. Pirandelloval együtt az új olasz misztikusokhoz tartozik. Rajzait és elbeszéléseit Az álmaim aszszonya című pompás kötetében gyűjtötte össze.