A Pesti Hirlap Nagy Naptára, 1930 (40. évfolyam)
NAGY-MAGYARORSZÁG TÜKRE - Szemelvények a korszak irodalmából - Justh Zsigmond: A falu ajándoka
Tavaly télen, hogy Palermóban szegény Benedek szolgámn meghalt, az én jó falusi népem levelet íratott a falu szeniorja által nekem, arra kérve, hogy ezután vegyek közülük valakit mellém, „ki távoli és veszélyes útjaimban mindig és mindenütt elkísérhessen”. A levél nagyon meghatott. Elfogadtam ajánlatukat s hat hónap elteltével, hogy hazatértem, elfogadtam azt, kit erre a „misszióra” kiszemeltek. Iványi István volt a legény neve, zömök, izmos, sápadt fiú, összenőtt, sülű szemöldökökkel, hatalmas bajusszal, mely beárnyékolta négyszegletes, markirt állat, elfödte piciny, ritka, hegyes fogait. Kékesszürke szemeivel, hogy helybe állott, sötéten, elszántan nézett a szemeim közé, mint aki nagy veszedelemmel néz szembe, de ki egyúttal tudja, hogy ezt legyőzni hivatása. Ünnepélyes lassúsággal, kimérten mozgott. Tudja Isten, de sehogysem tudtam első látásra kiokosodni belőle. Rokonszenves-e vagy nem? Azért néz-e oly sötéten, dacosan rám, mert csupa ellenségtől, veszedelemtől lát környékezdve, s attól akar megvédeni, akár az élete árán is; vagy tán nem a saját akaratából lépett a szolgálatomba s ellenem is dacot érez? Nem tudtam. Délben fogadtam fel és már délután oda jött ki hozzám az iskolába, hol néhány napot töltöttem a tanítónk családjánál, addig, mig a falusi lakomat rendbe hozták. Sötét, finoman zsinórozott kartoly ruha fedte kissé négyszegletes testét, amely még ünnepélyesebbé, még komorabbá tette megjelenését. — Aztán — kérdeztem este, midőn a pusztán keresztül átkisért kertembe — van-e hibád, István? Jó ezt tudni előre, ezzel mindig be kell ám számolni. Ezt kérdem legelőbb attól, ki szolgálatomba lép. Szeretem ismerni a gyenge oldalait annak, akit felfogadtam. — Nincs, — felelte nyugodtan, mint aki a legtermészetesebb dolgot mondja. — Nincs-e? Hogy mondhatsz ilyet! — Nékem nincs, — s katonásan összeütve bokáját, glédába vágta magát. —Jól van; lehet, hogy nem tudod. Hisz minden embernek van hibája, de még nem is egy, hanem több. De nem A FALU AJÁNDOKA 26* JUS TH ZSJGMOND ^=^s> a nyolcvanas évek végén tűnt fel a francia realista írók hatását mutató elbeszélésekkel és regényekkel és néhány esztendei tündöklés után, harmincegy esztendős korában meghalt. Élete, amely 1863 és 1894 között viharzott el, csak keveset termelt ki a dús invenciójú lélekből. Két fő oka volt ennek: betegeskedése volt az egyik, az ennél is fontosabb pedig az, hogy nem a puszta cselekmény, a történés, a mesemondás izgatta, hanem az életet irta meg, a folyton erjedő életet, amelynek jelenségeit érlelni kell megírás előtt. Kontemplatív író volt Justh Zsigmond és komoly programja volt írásaival. Első művei után, amelyekben még nem alakult ki egyénisége, a magyar parasztot és kiselemest rajzolta meg realisztikus szenekkel, de bizonyos lelki finomsággal, kíméletességgel. Ekkor már fölszabadult a párizsi esztendők, hatása alól. Későbbi könyveiben a magyar főnemesség életét írta meg igen találóan, nagy jellemző erővel. Halála után — fájdalom — nagyon hamar elfelejtette a közönség, éppen иду, mint egyenlő értékű kortársát: Iványi Ödönt, a nagyváradi írót, akinek „A püspök, atyafisága“ című regénye jelentős eseménye гюЫ a magyar szépirodalomnak.