Kákay Aranyos: Még ujabb fény- és árnyképek (Budapest, 1878)
Jókai Mór
13 Kevés emberről beszéltek és beszélnek többet mint felőle; ha mindazt leírná róla az ember, egy vaskos könyv kerekednék ki, mely azonban még kevésbé adná vissza az ő élethű arcképét; őt az ösmerheti legjobban, aki még sohasem látta és sohasem hallott felőle, csak a regényeit olvasta. Most aztán meg van fejtve hogy azért lesz regényíró, mert valamennyi alakjába a saját énjét önti. És ezzel egy füst alatt az is meg van magyarázva, miért nem élet hívek az alakjai. ■K Nagy humorista. Majdnem a legjelesebb Európában és kétségkívül a legkedvesebb. Mint kiváló szellem nagyobb a többi embernél egy fejjel, de mint humorista, komoly, politikai ügyekben kisebbnek látszik a komolykodóknál két fejjel. Több szelleme, nemesebb szive van, mintsem egészen odaadó mameluk lehessen, s kevesebb komolysága, hogy önálló meggyőződéshez ragaszkodhassál Csoda-e tehát, ha azt mondják róla, hogy rész politikus. De nem-e hihető az is, hogy épen ez a rész politika, a legjobb politika tőle?