Papp János (szerk.): Justh Zsigmond parasztszínháza - Bibliotheca Bekesiensis 9. (Békéscsaba, 1973)
Elek László: Justh Zsigmond
Elek László JUSTH ZSIGMOND A századvég egyik legszínesebb, legösszetettebb írói egyénisége minden bizonnyal a 75 évvel ezelőtt, 1894-ben elhunyt Justh Zsigmond volt. Befejezetlen életműve, amelyről Németh László azt állapította meg, hogy „egyszerre világított rá dilettantizmusára és nagy írói adottságaira”, a maga humanizmusával, hitelességre törő társadalombírálatával a Nyugat elődeivel foglalkozó irodalomtörténészek és kritikusok szeretetét és őszinte tiszteletét érdemelte ki. Maga Németh azt írta róla, hogy az író félbemaradt munkássága „a krími háború és a Háború és béke közt álló Tolsztojt juttatja eszébe, annak voltak ilyen gazdag élettartalékjai, annak a dilettantizmusa volt ilyen emberfeletti”. Horváth Zoltán, a magyar századvég legalaposabb ismerőinek egyike pedig a 36 éves korban meghalt Thury Zoltánra, a 32 évet élt Papp Dánielre és a náluk is fiatalabb fővel távozott Justhra emlékezve mondotta ezeket: „Kidőlésük a magyar irodalomból olyan űrt hagyott, amelyet ha egyáltalán valaha sikerült pótolni - csak nagyon sokára, elkésetten és fogyatékosan. Megmaradt kevés művük esztétikailag még nyilván magán viseli a kiforratlanság jegyeit, de volt bennük valami, amit más helyettük nem adhatott: nyugtalan, rossz 73