Pajtás, 1948 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1948-01-01 / 1. szám
Gyermekszereplők a „Valahol Európában" című filmből Suszterinasból filmszínész Az egész város napok óta a ,,srácok vol, a ..Valahol Európában’* című filmszereplőiről, a nyolc-, tiz-, tízemnnégyéves épülten, anyádban árvákról/ a szegény munkásszülők gyerekeiről beszél- Azokról, akik soha nem jártak színiiskolába, mégis remekül megállták helyüket a filmfelvevőgép előtt. A huszonöt gyerek az életét játszotta, ezért is viselkedtek olyan természetesen- Azt az életet, amely a városszéli nyomortelepeken indult, amely léte volt nélkülözéssel s amelyet a háború kegyetlen vihara még jobban megtépázott. Jó félóra villamoson, míg az ember Pestszentlőrincre, az Állami lakói de pro ér. Az ifjú filmszínészek közül kilencen laknak itt. Bezörgetünk a 4-os épület 11-os számú lakásába. A „művészúr’, Penderik Sándor a konyhában fogad. Szülei nincsenek. Rokonok nevelték föl. Sohasem merte álmodni, hogy valaha filmszínész lesz. De nem is vágyott rá. — Cipésznek készültem — mondja, — de épp akkor, mikor el akartam szegődni valahova, jöttk a filmesek, aztán mondták, hogy én megfelelő leszek. Száz gyereket szedtek O -SZ3 a telepről, azt rostálták, én azonban mindig bent maradtam. Büszkén mondja azok't, aé'gis nagyon szégyenlősen. Talán az rüsteli, hogy nincs cipője és rondos ruhája- Végül csöndesen még megjegyzi:— Én ezért mégis csak megmaradok e cipész szakmánál. * Kálmán Bi hi is filmszínész. Az idősebbek közül való. Tizennyolcéves és egyike a. legügyesebb ..srác*’ oknak. Neki sincsenek szülei s őt is rokonok nevelik. — Úgy tetszett a játékom a rendezőnek — mondja szerényen, — hogy külön is adott 50 forintot. Az é étetemet játszottam a felvevőgép előtt. Ugyanabban a ruhában voltam ott is, amiben innen. Talán ezért is nem izgultam soha. Nem vágyok vissza a fényes műterembe. Megélhetést keresek. Dolgozni szeretnék! ... Néhány lakással arrébb fiatal, szőke gyerek, a tizennégyéves Zsonbem Józsi áll előttünk. Nem is áll, na nem felül az ablakba és lábait is fölhúzza. — Nem járok iskolába, — mondja fölényesen. — Kirúgtak, mert meg akartam verni a tanót. Igazi kis vadóc- Olyan, mintha még mindég filmszerpet játszana. Nem tudja megérteni, hogy az elmúlt és vissza kell illeszkednie a hétköznapi ételbe. — Nincs kedvem tanulni se dolgozni, — mondja a búcsúzásnál. — Érzem, hogy lehetséges vagyok s majd egy nap újra eljönnek értem a filmesek. — — No-no, — intsük le. — Ha így gondolkozol, nem sokra viszed az életben. Tervezgessek tartják ébren a fantáziájá mindegyik gyereknek, aki előtt már megnyitotta a filmgyár kapuit a sors kifürkészhetetlen fordulás. Az ugyancsak tizennégy éves Ihász Antal azonban már reálisabban gondolkozik, ő is filmszínész akar lenni. Mint a rendezők mondják, van is tehetsége hozzá. De ő tudja, hogy még nagyon sokat kell tanulni és dolgozni addig, míg elérheti célját. — Bizony, mindannyiunknak remegett egy kicsit a lába — mondja, — mikor először kattant a felvételt jelző tábla. De aztán megszoktuk. Ma már kimondottan hiányzik nekünk a kiabáló rendező, a szaladgáló világosi,a munkások és a többiek. — Láttod-e már magadat a filmen?— keretezzük. — Ifi az hogy, már kétezer is, — válaszolja. — Olyan érdekes, mikor az ember saját magát látja a vásznon. Amikor elhagyjuk a dísznt, az utakon munkába siető emberekkel találkozunk. Odabent a szűk, szoba-konyhas lakásokban pedig néhány gyerek, a „csavargók*’ ábrándoznak a jövőről- Bokor László A három szita izgatottan, futva közeledett bölcs Sokrateshez egy barátja. — Sokrates, mint barátomnak el kell mesélnem ... — Várj! — szakította félbe a bölcs. — Átszűrted-e a mondanivalódat a három szűrőszitán? — Három síitán? — kérdi a másik csodálkozva. — Igen barátocskám, három szitán! Engedd megnéznem, hogy az amit mondani akarr, átmegy e azokon! Az első szűrő az igazság! Megvizsgáltad mondanivalódat, hogy az teljes egészében igaz-e? — Nem, én csak úgy hallottam és... — Hm, hm! No de biztosan megvizsgáltad a második szülőszitával. Ez a jó szitája. Mondanivalód, ha már igaznak nem bizonyult legalább jó? — Azt nem, éppen ellenkezőleg, — mondja habozva a másik. — Úgy — szakítja m meg a bölcs. Akkor végül talán térjünk a harmadik szitára és nézzük meg, kell-e, hogy közöld velem azt, ami láthatóan úgy izgat. — Nem fontos. — Tehát, — mosolygott a bölcs — ha a mondanivalód sem igaznak, sem jónak, sem szükségesnek nem bizonyult, felejtsd azt el s ne terheld vele sem magadat, sem engem. Fordította Paszternák Alfréd