Pajtás, 1953 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1953-01-07 / 1. szám

A A DOLGOZÓ NÉPÉRT A HAZÁÉRT - RÁKOSIVAL ELŐRE? A DISZ KÖZPONTI VEZETŐSÉG UPM­ USTÜHÖK ÉS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA VII. CN­F., 1 SZ. ARA 10 FILLÉR­­ 1­­ VNII .­R 7. MÄK® S JUELVTAR­S ( A­ SZ­UHAKALLÓI BÁNYÁSZOKNÁL ) Oll. ahol a napfén­y vakítóan csillogtatja a hivat, hazánk egyik legmagasabb pomjia épült a galyatetői üdülő. Népünk legjobbjai: é.munkások, Kossuth-díjasok, sztahanovisták üdülnek ill. Ma ebéd u­tán nem pihentek le a vendégek. Izgatollait várakoznak az előcsarnokban. Minden szem az alagsorra tapad. Ott van az LIB-szoba, ahol az üdülő legkedvesebb ven­dégeivel, a sz­uh­a­ká­­lói bányászokkal már művfél órája beszélget Rákosi elv­társ. Drága percek, miért nem lehet m­egnyújtani őket? Már ötödik napjukat töltik itt a szuhakál­ó­ bányászok. Vendégtársaik eddig nem zaklat­ták őket kérdéseikkel, hagyták, hadd pihen­jenek. De most körülveszik őket, mindenki szeretné tudni, miről beszélgettek Rákosi elv­társsal, és­ bár a mentés minden mozzanatát ismerik az újságból, mégis kérik Vrábik elv­­társat, mondja el, mit éreztek, amikor a bá­nya mélyén meghallották Rákosi elv­társ hangját. Egyik vendég közbekérdez. ..Most vi­ták az elvtársak Rákosi elvtársid?” A bányászok mosolyognak, szívesen vála­szolnak. Olyan nagy öröm Rákosi elvtársról beszélni. Gelbert, a legrégibb bányászok egyike szólal meg először: „Vártuk, h­a­ ne vártuk volna és mégis nagyon meglepett bennünket. Mikor az­­JB-szobába szólítottak, azt hittük, hogy a minisztériumból jött va­laki. Nyílik az ajtó — és Rákosi elv­társ áll előttünk. — No, most mit mondasz, Gelbert? — kérdeztem magamtól. A következő pilla­­natban már köztünk ült és ahogy megszólalt, eloszlott minden félénkségünk, úgy éreztük, hogy édesapánk beszélget gyermekeivel.” Vrábik elv­társ veszi át a szót. Amint be­szél, a vendégek úgy érzik, hogy eltűnik Galyatető, az üdülő barátságos termei, lent vannak a szuhakállói bánya mélyén. Fog­lyok, a bányavíz foglyai már három napja. Azóta nem éltek, alig van már erejük. Kijut­nak-e innen? Érz­i-e mégegyszer a nap me­legét? Láthat­ják-e mégegyszer szeretteiket? Folytathat­ják-e mesterségüket, adhatnak-e még szenet a hazának? És felcsendül Rákosi elvtárs nyugodt hangja. ..Nektek élni kell! Ne adjátok fel a reményt!” — Rákosi elvtárs szavára keményen, fe­gyelmezetten harcoltunk életünkért —­ foly­tatja újra Gelbert elvtárs. — Harminckét év óta vagyok bányász, amikor odakerültem ko­csisnak, tizenkét éves gyerek voltam. Akkor­­ öregnek éreztem magam­, most pedig na­gyon fiatalnak. Most újjászülettem. Igen, csak hajszálon függött az életünk. Ezt most már Rákosi elvtárs is megmondta. Nagyon aggódott értünk. Csak úgy, mint mi, India, milyen sok veszély fenyeget bennünket. Éj öt­­nappal ránk gondolt, félóránként kért rólunk híreket. — Most pedig újév napján meglátogató­­ bennünket — mondja Szaniszló elvtárs. — Nem is tudom, mivel háláljam meg Rákosi elvtárs szeretetek Azaz tudom: ezentúl még jobban dolgozom, még több szenet adok hazámnak. Szűcs Zsuzsa diszkta, huszonegy éves, tíz hónapja dolgozik a bányában. — Hogy ez a Szerencsé­lenség történt, nem fél vissza­menni a bányába? — kérdik tote. — Most már nem félek, mon szereti m­*g igazán a bány­át. Meggy*''ön' le* ta­nác­saimat is: ne féljenek a bányától. Rákosi elv­társ éppen most mondta. ..Nem engedem, hogy a nők nehéz munkát végezzenek a bá­nyában, csak olyat, ami szervezetüknek va­ló.” Majd beszélek az úttörőkkel is, hogy mi­nél többen készüljenek bányásznak. — Most már biztos, hogy sok pajtásból lesz bányász — mondja mosolyogva Vrábik elvtárs. — Rákosi elvtárs eml­telte a­­ pók­ban különösen sok levelet kapott az úttörők­től. Azt ígérték, hogy bányászok fő­dnek, a szuhakállói példa buzdítja őket: hazánkban nincs mitől félniük a bánya mélyén. Rákosi elvtárs jó egészségben találta újév napján a szuhakállói bányászokat, jó egész­ségben találta az egész magyar népet. B­i­­tonságos életünket, szép jövőnket, a Magyar Dolgozók Pártjával, Rákosi elvtárssal ép­t­­jük. Köszönjük szerető gondoskodását. Rákosi elvtárs! Derzsi L­­i A DISZ Központi Vezetősége nagy újévi ünnepélyen látta vendégül a l­e­j­­­obb budapesti csapa­tárdistákat december 3- én. A Közgazdasági Egye‘*»r* gyönyörűen feldíszített termiben Petrák Lajos elvtárs, a DISZ Központi Veze­­tőségének titkára szeretettel üdvözölte a pajtásokat A csapitgárdisták a t­éli de utáni órákig vidám szórakozással. Játékkal töltötték az időt A legnépsze­rűbb művészek szórakoztat­ák őket és Télapó szép ajándékokat osztott a 3 leg­jobb­an dolgozó úttörök közö­t. Válsz a fWap, utfelőtt Drága Barátaim! .4 magyar úttörők lapjában, a ,,Pai­­ó •­­ult” paróhfiúnt tevése­ket. Nagy örömmel válaszolok rá. Mert három éve tanulok oroszal, azért még nem halok ezen a nyelven írni. Most sajnálom iga­zán* Jjogti nem készültem fel még szorgalmasabban az orosz órák­ra. ígérem, hogy ezután még k­o­­molyab­ban jár­ok hozzá a tanulás­hoz és nemsokára már oroszul írom levelem. Minket a Szovjet Hadsereg szabadí­tott fel a lökés uralom alól. Új gépekkel, vetőmaggal se­­­gítettek bennünket. Ma már olyan növények is vannak hazánkban, melyekről hét évvel ezelőtt még álmodni sem mertünk. Új­­ da­kát, új iskolákat, lakóházakat, napközi­­otthonokat, népboltokat, gyárakat kaptunk. Budapesten most épen a földalatti vasút. Az Aljáidon csa­­tározíb,­! Kiváljék. Minket is as­­szép, új úttörőházzal ajándékozott meg államunk. December 21-én, Sztálin elvtárs születésnapján avattuk fel. Ha majd megkezdő­dik benne az élet, akkor részlete­sen beszámolok­ munkánkról és elküldöm ül­­ nőházunk képét is. A mi városunk é­s iskolá­nk messze van tőleb­k, de az igaz barátság legyőzi a távolságot. Biztos vagyok abban, hogy leve­leinken keresztül még jobban megismerünk és megszeretünk benneteket, még szorosabbra fű­ződik a szovjet pionírok és a ma­gyar úttörők barátsága. Kiss Mária, Nyíregyháza, Géza­ u. 23. „ A LEGFONTOSABB „F.n. a Magyar Népköztársaság ifjú úttörője — pajtásaim színe elött fogadom, hogy minden körül­­ménnek közeli hűséggel szolgálom a dolgozó nép fi­gyét. Fogadom, úgy élek és tanulok." Irott­ hazám hasznos építője, a béke védelmezője váljék belőlem. — A fidl­gozó népért, a hazáért — Rákosival előre!" Szerint az országban ezer és ezer csapatgárdist­a is­mételgette ezeket a szavakat a csapatgárdista-talál­­kozón. Ezer és ezer gárdista emlékezett vissza arra a napra, amikor úttörő lett Hogyan teljesítettük foga­­m­­almunkat? Hogyan tartottuk be szavunkat? Erre vál­a­­­zoltak gárdistáink a megyei találkozón és a csapa­tokban megtartott gárdistagyűléseken — Milyen jó, hogy felidéztük most, mit fogadtunk, amikor úttörők lettünk — mondt­a Nagy Magdolna kopp­ány monostori csapattanácselnök pajtás. — Sokan m­egfeledkeztünk róla. Megfogadtuk, hogy úgy élünk és tanu­lunk, hogy hazánk hasznos építője, a Iwice vé­delmezője váljék belőlünk Amikor sokan hiányoznak az osztályból, vagy késnek és nem tanulják meg a lec­két, akkor nem tartják meg fogadalmukat. A csapat­ban most újból beszélgetünk majd a fogadalomról és minden rajban kitesszük a fogadalom szövegét, hogy soll­­­el ne feledkezhessünk róla Milyen sokszor halljuk a pajtásoktól. Fogadom, h­ogy ezentúl jobban tanulok és nem késem el az isko­lából. Fogadkoznak, hogy jobbak lesznek ezután Sza­vukat adják a pajtások és néhány nap múlva elfeled­­keznek róla. Szabad e az úttörőnek játszania a szav­á­val? Szabad-e megfeledkeznie fogadalmáról? Nem. Ezt nem szabad tennie akkor sem, ha csak egymás között fogadkoznak és különösen akkor nem, ha a zászló előtt tett fogadalmukról van szó. Parragh pajtás,kiskunhalasi zajtanácselnök,csapata példaképe Amióta fogadalmat tett és vörös nyakken­dőjét megkapta, egy percre sem feledkezett meg foga­dalmáról. Amikor tanul, vagy úttörőmunkáját végzi, mindenkor arra gondol, hogy megfogadta: minden munkájával a dolgozó nép ügyét szolgálja. Tanulás, vagy vasgyűjtés? Parragh pajtás egész rajával élen­jár a munkában. Fegyelmezetlen egyik-másik pajtás? Parragh pajtás, a rajtanácselnök nem a nyakkendő elvonását javasolja, hanem arról beszél, hogy mit je­lent az adott szó. Megértik őt a fegyelmezetlen pajtá­sok is, mert érzik, hogy csak az lehet úttörő, aki tel­jesíti, amit vállalt Sok szó esett a gárdistagy­űléseken a vörös nyakken­dőről. Van olyan csapattanács, amelyik, ha valaki nem úgy viselkedik, mint ahogyan kellene, elveszi a nyak­kendőt A pajtás ilyenkor nagyon­­búsul, de amikor látja, hogy rajában, csap­­éiban csak néhány pajtásán van nyakkendő, úgy érzi, hogy „úgy sem tudják, raj­tam miért nincsen nyakkendő, nem is olyan nagy baj, hogy elvették". Némely csapattanács úgy véli, versennyel lehetne a pajtásokat „rábírni", hogy mindenki viselje a Visca nyakkendőt. Aki igazán úttörő, aki egész szívével é­li, hogy mit fogadott a zászló előtt, amikor úttöró lett, az büszkén és boldogan viseli nyakkendőjét. A csapatgárdisták ezrei újb­ól fogadalmat tettek a gárdistatalálkozón és gyűléseken, hogy minden pajtá­suknak elmondják újbóól és újból, mit jelent az úttörő­­fogadalom, mit jelent az adott szó. Nagy Szilárd almásfüzitői csapattanácselnök így beszélt a találkozón: „Most látom csak igazán, mi le­het az oka annak, hogy a mi csapatunkban sok a hiba. A legfontosabbról feledkeztünk meg, fogadalmunkról. Sokan már nem is emlékeznek arra, hogy mit fogad­tak. Ebből adódott a fegyelmezetlenség és­ az, h­ogy kisebb dolgokban sem tartottuk meg szavunkat. Foga­dom, hogy csapatomban ezentúl úgy dolgozom, hogy valamennyi pajtásommal együtt hazánk hasznos építői, a béke védelmezői váljanak belőlünk." Gárdisták! Úttörök! Beszéljétek meg az őr-.ben, r­ajban, mire kötelez benneteket az úttörőfogadalom, az adott szó. Ha va­laki elfelejtette volna, tanítsátok meg a fogadalom szövegére. Az új esztendő h­ozzon valamennyi csapatnak ftj. Jó eredményeket a tanulásban és úttörőmunkában .

Next