Pajtás, 1956 (11. évfolyam, 1-42. szám)

1956-01-05 / 1. szám

»Vi, X. ÉVF. 52., XI. ÉVF. 1. (kettős) szám. ÁRA 60 FILLÉR Magyarország az ENSZ tagja Minden becsületes magyar ember szíve feldo­­bogott erre a hírre. H Hosszú éveken keresztül kö­­veteltük, hogy hazánk is elfoglalhassa helyét a világ népeinek nagy szervezetében, s onnan is felemelhesse szavát a békéért és a barátságért. Népi demokratikus államunk az elmúlt tíz esz­tendő alatt mindig úgy cselekedett, hogy az összhangban legyen az ENSZ alapokmányában leszögezett magasztos elvekkel. Védelmeztük szabadságunkat és függetlenségünket, s békére törekedtünk a világ valamennyi országával. So­kat tettünk azért, hogy méltóvá váljunk az ENSZ tagságára. Egyes államok küldöttei azonban évről évre megakadályozták ezt. Csak h­ogy barátunk, a Szovjetunió állt ki következetesen hazánk és sok más állam felvétele mellett. Harcát és har­cunkat most siker koronázta. Sliába acsarkodott Csang­ K­aj-sek ENSZ-beli figurája, negyven­négy perces szavazás után világgá röpülhetett a nagy hír: immár nem hatvan, de hetvenhat tag­ja van az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Újra győztek a béke erői. Hisszük, hogy az ENSZ ezután még jobban betölti hivatását, amelyet alapítói tűztek elébe a fasizmus leverése után: a békés együttélés biz­tosítását. S ebben a munkában most már népünk küldöttei is részt vesznek. ) r( V­­ ? A DOLGOZÓ NÉPÉRT. A HAZÁÉRT­­ ELŐRE! A GISZ KÖZPO­­TI ÚJ ÉVET, GYEREKEK! ^^K3S5srae?se^g^5swistS5ass3SKSs^!Sía VÍZI löste LAPJA ÚTTÖRŐK ÉS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 3SEK3SE5S 1955. DEC. 29., 1956. JAN. 5. ÚJÉVI JÖVENDŐMONDÁS Tudjuk, hogy a tudo­mány a jövőbe lát. Meg­kértük Bölcsesség doktor bácsit, jósoljon valami jót az iskolásoknak 1951­-ra. — Szívesen! — mondotta. A kikalapált kettest meg-« tüzesítitek a szorgalom pa­­razsán és hármast hajlít­­tok belőle. Ezt a kalapácsot „Szedd össze magadénak hívják» A tavalyi egyeseket mind kikalapálhatjátok vele. A hármasok ezek után az alapos felkészülés für­dőjébe kerülnek, edzésre. Rövid idő alatt acélos né­gyes válik belőlük. Aki idáig eljutott, az már valóságos vasgyúró. Puszta kézzel hajlít a né­gyesből ötöst. — És ez a jóslat bizto­san beválik? — kérdeztem. —• Hát az már nem tő­lem függ! — nevetett dok­tor Bölcsesség. — Csakis tőletek! SZEMFÜLES GERGŐ ti a'.-Síik ■ ^ t.Í-JL r Il t­ öl­in­M lilegeldtenírja a múltat Néhány évvel ezelőtt a régi úttörők egy kis várat építettek iskolánk elé. Téglából készítették és kaviccsal rakták ki a bástyáját. A főépítőmes­­terek — Szögi Béla, Bo­d­­olai Jani és Gondol­­ Béla — már felnőtt em­berek. A kis várat azon­ban megviselte az idő.­­ Már a romjaiból is alig­­ maradt valami. Bajommal elhatároz- t ták, hogy a régi úttörők I emlékére „kors'zt-'"',"en“ évben. ^IPN­pÉ Van nekem egy jó­ H MBK­ cimborám, a negyedikes Varga Pista. Az ő nagy­bátyja pedig a B. Rákoczky Lukács bácsi, aki na­gyon ért az építéshez. Pista megkéri, segítsen ra­junknak. Az ügyes rajzolók elkészítik a tervraj­zot. A lányok kis zászlót csinálnak. 10 szál virá­got hímeznek rá. Amikor felépül a vár, kitűzzük, a tornyára.N­AISZ IMRE rajtanácselnök, Nagycsecse Ijjú Sírül II Egy szem dió nem nagy értele, de egymillió szem már nyolc-tízezer kilogramm súlyt nyom. Ennyi dió körülbelül kétszázötven-háromszázezer forintot ér. Ha pedig az egymillió diót elültetjük­, egy év múlva egymillió diócsemete lesz belőle. Ennyi diófát lehetne évente elültetni, ha min­den magyar úttörő­­egy évben egyszer egy szem diót adna erre a célra. A diófa Magyarország legértékesebb fája. Min­denki szereli a dióst ész­lát, dióskalácsot. A bú­toriparban is nélkülözhe­tetlen. Milliméternél is vékonyabb szeletekre vágják és ebből készítik a legszebb bútorborító lemezt. A dióbélből sajtolják a legértékesebb növényi olajat. A héjából festő- és cserzőanyagokat készítenek. Az újpesti pajtások elhatározták, hogy az út­törő­ mozgalom tizedik évfordulójának emlékére minden pajtás ad egy szem diót. Csapatonként ösz­­szegyűjtik és tavasszal elvetik. Ezekből lesznek majd a jubileumi emlékfák. 1966-ban, amikor az úttörő­szervezet húszéves fennállását ünnepeljük, ezek a fák már legkevesebb két-három kilogramm diót teremnek. Ha a jubileumi évben egymillió diófát elültetünk, öt év múlva két-háromezer nagy vasúti kocsit tudunk termésükkel megtölteni. Ha a magyar úttörők mind csatlakoznak az új­pesti úttörők mozgalmához, akkor Magyarország nemsokára gazdag diótermő ország lesz. SZABÓ JÓZSEF az újpesti technikai állomás igazgatója A napokban a régi naplók között keresgéltem. Nevek, arcok elevenedtek meg előttem, s az út­törőélet sok-sok kedves mozzanata. A csapattal együtt el­határoztuk, hogy közös munkával felkutatjuk a csapat történetét. A leg­fontosabb állomásokról készült fényképeket, fali­­újságcikkeket, iratokat, összegyűjtjük. Egy al­bumban megelevenítj­ük az úttörőélet legszebb eseményeit. Kitüntetése­ket, okleveleket, fényké­peket kutatunk fel a ré­gi úttörőknél. Képeken keresztül azt is megmutatjuk, hogyan fejlődött a sport csapa­tunkban, és azt, hogy egy-egy évben hogyan ün­­nepelték meg a felszabadulás ünnepét, május 1-ét a pajtások. Az úttörők lelkesen kutatnak őseik munkásai élete után. Ha megismerik, hogyan alakult, fejlő­dött csapatunk 10 éven keresztül, még büszkébben,­­még nagyobb örömmel hordják majd a vörös nyakkendőt. SZALAI BÉLÁNÉ csapatvezető, Rákoscsaba Sem alszik a tizenkét pont Örsünk elhatározta, hogy a jubileumi évben megismerkedünk a működési szabályzattal, Mojzes Márta jó raj­zoló. Őt bíztuk meg, hogy rajzban elevenítse meg az egyes pontokat. Az első pont magyarázat­képpen szülőföldünknek, Visegrádnak a tájképét festi meg. Azután sorba vesz minden pontot s erről megrajzol egy-egy jellemző eseményt, vagy jelenetet, így például a hetedik pontról megfesti azt a jelenetet, ahogyan éppen a facsemetéket ül­tetjük, vagy nagy buzgalommal gyűjtjük a va­sat. A képeket szépen bekeretezve kifüggesztjük az osztályban. Örsi összejöveteleken majd egy-egy képről beszélgetünk. Az első összejövetelt még a szünidőben meg­tartjuk. Ezen a ,,Keresztül kasul szép hazánkon** című könyvből is olvasunk részleteket. Ha majd a tizenegyedik ponthoz érünk, meg­rajzoljuk az úttörő-jelvényt, a zászlókat, a rang­jelzéseket és ezeket is kifüggesztjük a falra. Azt akarjuk, hogy a tizenkét pont ne aludjon a kis könyvünkben. A jubileumi évben megeleve­nítjük őket. RÁBA RÓZSA őrsvezető, Visegrádi felépítjük a jubileumi JBL Kalló! Itt Kossuth-rádió, Budapest... Gárdisták, figyeljetek! December 29-én, január 5-én és január 12-én pontosan 9 órától 9.40-ig nektek ad műsort a Kos­­suth-rádió. December 29-én A magyar úttörőszervezet tíz évéről, harcairól, fejlődéséről, legfontosabb eredményeiről lesz szó. Január 5-én „A baráti úttörőélet titka*’ címmel sugároz adást a rádió. Sokan hallgattátok az igazi úttörő­­barátságról szóló vitát. Jónéhányan hozzá is szól­tatok. Ebben a műsorban felolvassák a hozzászólá­sokat. A vitát indító pajtások is megjelennek a mikrofon előtt, sőt, egy érdekes őrsi összejövetelt tartanak ott, az egész ország füle hallatára. Január 12-én Hallgassátok meg a rádiónak „Ki a jó csapat­­gárdista?­’ című műsorát. Bemutat egy kiváló gár­distát, akit most az egész csapat példaképének te­kint, de bemutatja azt is, milyen nehézségek, küz­delmek árán tanulta meg a vezetés művészetét. Megelevenedik előttünk egy gárdista élete negye­dikes korától nyolcadikos koráig. A találkozó napjain hallgassátok meg közösen ezeket a műsorszámokat. Beszélgessetek az ott el­hangzottakról, munkátokról, össze­jövetelei­tekről és cseréljétek ki tapasztalataitokat. «inniHiiiiiunuDuiimtunHiiiinunHHninninniHmniininiiniHmnnaiiHnHWiuMniHnimnniHwmniumnM«

Next