Pajtás, 1963 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1963-04-17 / 15-16. szám
„A rakéta indítása előtti perceikben vagyunk. A földi irányító központ vezetői újból meggyőződnek arról, hogy minden rendben van-e. Aztán jelzés érkezik a kilövőpályáról: a rakéta a levegőbe emelkedett. Levált az első lépcső... Majd újabb jelzés: a szputnyik rátért a Föld körüli pályára. A megfelelő pillanatban onnan indul majd tovább a Hold felé. Az űrrepüléseket figyelő önműködő rádiólokációs állomások egymás után veszik fel az érintkezést a szputnyikkal. A mérések adatait roppant sebességgel dolgozó számítógépek rejtjelzik és továbbítják a repülés központi vezérlő rendszeréhez...” Így kezdte riportját a Komszomolszkaja Pravda tudósítója abból a hatalmas rádióirányító központból, ahonnan az április 2-án felbocsátott Luna 4. holdrakéta útját vezérelték és ellenőrizték. A Luna 4. azóta már befejezte küldetését, sok-sok fontos méréssel, műszerrel és televíziós kamerával végrehajtott észleléssel gazdagította a Holdról szóló emberi ismereteket. A tudósok mindenütt a világon egyetértenek abban, hogy a Luna 4. jelentősége ennél sokkalta több: felröppenése ugyanis azt adta hírül, hogy megkezdődött az 1963. év kozmikus tavasza. ,,’A Szovjetunió új támadást indított a Hold ellen. Másfél tonna súlyú rakétája ragyogó felderítő program kezdetét jelzi. Ennek a célja: egyengetni az utat a szovjet űrhajósok előtt, hogy biztonságban érhessenek a Hold külső kérgére” — írta az Evening Standard című angol lap. A szovjet tudósok szerint a Hold felszíne szivacsos, porózus anyag, hasonlatos a tűzhányók kitörésekor keletkező salakhoz. Szityinszkaja, leningrádi csillagásznő úgy véli, hogy mivel a Holdat nem burkolja légkör, minden egyes meteorrészecske teljes, kozmikus sebességgel csapódik a felszínbe és valósággal robbanást idéz elő. A meteoritkövek felizzanak és fekete, porszerű salakká változnak. A tudósok már most igyekeznek megállapítani, hogyan viselkednek majd a földi fémötvözetek , amelyekből az űrhajók épülnek — akkor, amikor a Hold felszínével találkoznak. A szovjet tudósok a következő módszert javasolják: különleges rakétákat kell eljuttatni a Hold különböző pontjaira. Olyan rakétákat, amelyek a Hold felszínével öszszeütközve önmagában színtelen, de a környező anyagok gőzének hatására színessé váló lángoszlopokat idéznek elő. Ugyanakkor szputnyikokat bocsátanának fel színképvizsgáló berendezésekkel, amelyek megállapítanák, a Hold felszíni anyagának kémiai és fizikai tulajdonságait. A Hold-utazásnál felmerülő másik, ugyancsak fontos feladat a megérkező űrhajó utasfülkéjének biztonságos elzárása. Szovjet vegyészek kétféle tervet dolgoztak ki. Az egyik szerint: a Holdra érkező űrhajó körül különböző gázrétegekből hatalmas habzó gömböt alakítanának ki. A másik terv szerint a leszállás helyét levegő- vagy hidrogénfelhővel borítanák. A gázrétegek, a levegő- vagy a hidrogénfelhő kialakítását maga az űrhajós végezhetné el, amikor gépe szinte teljesen megközelítette a Hold felszínét. A vegyészek kísérletei és számításai azt mutatják, hogy a javasolt habos felhő megvédené az űrhajósokat a nagy hőmérséklet-különbségektől, a Nap káros sugárzásától és a Hold felszínén található anyagok veszélyes hatásaitól. Az egész világon nagy feltűnést keltett a Luna 4. súlya. Az a szovjet rakéta, amely a Venus bolygó irányába indult, még csak 643,5 kg-os volt, a Mars felé kilőtt világűrhajó 893,5 kg-os, a Luna 4. súlya pedig 1422 kg. Rómában néhány héttel ezelőtt a Szovjetunió és Amerika egyezményt kötött közös űrkutatási programról. Időjáráskutató mesterséges holdakat bocsátanak fel közös erővel. A Szovjetunió részt vesz bizonyos amerikai műholdak megfigyelésében, és a két ország közös kozmikus távközlési kísérleteket végez. A békét szerető emberek mindenütt nagy örömmel üdvözölték ezt az egyezményt. A kozmikus tavasz kezdetén sokan kérdezik: vajon mi várható az ember közvetlen s egyelőre Föld-körüli pályán végzendő űrrepüléseiben. Erre vonatkozóan sok a találgatás. Szó van olyan űrhajók felbocsátásáról, amelyeknek fedélzetén már nemcsak egy pilóta tartózkodik, és szó van arról, hogy két űrhajóval közvetlen összeláncolást hajtanak végre a kozmoszban. Nyikolajev és Popovics Vosztok űrhajói 1962 nyarán már végrehajtották az első űrrandevút. Űrhajóik erősen megközelítették egymást és az ,,égi testvérek’’ közvetlen rádióösszeköttetést is teremtettek egymással. Nem lehetetlen, hogy az egyik legközelebbi lépés az lesz, hogy két űrhajót a szó igazi értelmében összekapcsolnak keringés közben. A tudósok ugyanis a világűrbe való behatolás céljaira kozmikus támaszpontokat terveztek. Ezeket az űrben kapcsolnák össze különálló elemekből. Gimes György Április 17: Űrhajósok napja. KAPUVÁRI BÉLA: AZ ELSŐ Mire a földet egyszer megkerülte , ismerte nevét az egész világ! Nagyobb hódítást tett a tömzsi fülke hajósa, mint a vasármádiák. Nem vitt bombákat. Fegyvere az ész volt, mégis megrettent, bármilyen merész volt, mikor először szánta el magát, hogy onnan nézze szülőcsillagát. Milyen hosszú is az a pillanat a horpadt fényű csillagok alatt, mire a szem ott kinn, a végtelenben műszertáblákról az ablakra rebben. Színek villódznak, megszalad a vér, amíg a látott kép az agyig ér. Mit várt az ember? Mit remélt? egyetlen képbe fogva az egészet: tengerek s felhők partjával szegett szigetté törpült nagy földrészeket. Milyen színűnek várta ő vajon a földgolyót a zengő űrhajón — zöldnek, ezüstös-szürkében talán, mint távol tölgyet a hegy oldalán? Vagy rózsaszínűnek, — akár a gyalog elénk poroszkált nyári hajnalok? Sárgának-e, mint a tábortüzet, mit el nem olt két elszállt évtized? Vagy rózsaszínnek, akár a gyalog a föld koromban s ködben térdepel, s kibarnul itt-ott, mint seben a vatta, hiszen már annyi-annyi vér itatta?... Fényesnek várta-e, vagy fénytelennek, reménykeltőnek, vagy reménytelennek, s milyen színűnek látta meg a bolygót? Tudom — sóhajtott. És tudom — mosolygott, már bizakodva dobbant újra szíve: — kék volt a Föld! S a kék — a béke színe! Mit érzett.