Pajtás, 1966. július-december (21. évfolyam, 23-43. szám)

1966-08-04 / 25. szám

így látta a bajnok­csapat belső hármasa Az Asztalos János ifjúsági parkban ta­lálkoztam a Dugonics utcai úttörőcsapat „Sport” rajával. Nem véletlenül kapták ezt a nevet. Labdarúgásban megnyerték a táborbajnokságot. Eredményesen sze­repeltek kézilabdában és atlétikában is. Velük beszélgettem az angliai labdarúgó világbajnokságról. — Számomra az volt a legtanulságo­sabb — mondta Szabó Pista —, hogy nem kell félni az esélyestől, ők is kerek lab­dával játszanak, őket is meg lehet verni, így volt a magyar—brazilon is. Bene, Farkas, Mátrai és a többiek nem ijed­tek meg a nagy nevektől, és igazuk volt! A táborbajnokság döntőjén nem mi vol­tunk az esélyesek, mégis biztosan győz­tünk. Igen, a reményt nem szabad fel­adni, küzdeni kell. A mi válogatottunk meg tud küzdeni. Kovács Jóska, a nyurga középcsatár: — Esténként izgatottan ültünk a tv-nél. Tyűk, hogy szurkoltunk Albertéknek! Apu, amikor megtudta elsők lettünk a táborban, gratulált, majd tréfásan azt mondta, hogy most már Albertéken a sor. Albert Sanyi mostanában sokat derül azon, hogy Albert Flóriánnak, a váloga­tott középcsatárának nagyszerű játéka nyomán, elkeresztelték „Flórinak”. — Nem mondom jó érzés, de jót is ne­vetek ezen. De az is igaz, kevés Flóri­­hoz hasonló focista van a világon. Min­den vágyam, hogy egyszer majd jó lab­darúgó legyek. Tudom, ez nem megy másképp csak sok edzéssel, munkával. Számomra a magyarok szereplése nem meglepetés. Bebizonyították, hogy he­lyük van a világ legjobbjai között. K. I. NYARA Mit volt mit tenni, fogtuk a hangszere­ket és dalsejtelmektől gyötörve a lányok után eredtünk. Ahogy Gombóc észrevett minket, nyomban sürgős dolga akadt­­ volna, ha meg nem fogjuk a gallérjánál és félre nem húzzuk: — Miféle cirkuszba kevertél bennün­ket? — Fiúk, a barátságunkra kérlek benne­teket, most az egyszer húzzatok ki a pác­­ból! A bátyám a hibás. Valóban meg­ígérte egy pesti zenekar, hogy föllép, de az utolsó pillanatban lemondták. Ha ez most kiderül, oda az est sikere. Ő gondolt arra, hátha mi lennénk a pesti zenekar. — De hiszen jól tudod, az együtt-zené­­lés még egyáltalán nem a legerősebb ol­dalunk. Két perc alatt észreveszik ! — Fiúk ... a barátságunkra ... Mit tehettünk: végig kellett csinálni, ha belekerültünk. Az est — bármennyire reméltük is, hogy nem jön el — eljött. Az első rész végén szerepeltünk. A vetélkedő pompásan per­gett, az ajándékok sorra gazdát kaptak —, mikor Gombóc bátyja egyszercsak megszakította a programot és bejelen­tette, hogy még szünet előtt sorra kerül az ígért meglepetés, az Est Fénypontja: a pesti zenekar! Nohiszen!. .. Kivonultunk a színpadra. Tapsvihar. Dobogóra álltunk, hogy jobban lássanak. Lassan, meggondoltan láttunk a gitárok és erősítők összekapcsolásához, a huzalok eligazításához. Mindezt vérfagyasztó csöndben. Százötven szempár vigyázta éberen minden mozdulatunkat. Hosszan hangoltunk. Aztán játszani kezdtünk. Nem csináltunk belőle problé­mát, ki-ki akkor lépett be a szólamával, amikor jónak látta. A fontos, hogy szól­jon. Hát szólni szólt. Még tapsot is kap­tunk érte. — Azt hitték, ez még mindig a hango­lás volt — súgta Kitűnő. Hozzáfogtunk a második számhoz. Igaza lehetett —, mert ezután már vajmi kevés tapsot, viszont annál több füttyöt kaptunk. — Rájöttek, hogy nem tudunk játszani — csillogtatta humorát Kitűnő. — Most az a kérdés, néhány paradicsommal meg­­ússzuk-e, vagy meg is vernek? Ekkor azonban csoda történt. Gombóc odalépett az erősítőink­hez, és a harmadik szám előtt kikapcsolta belőlük az ára­mot. — Megörültél? — sziszegtem. — Ha nem hallanak semmit, még rosszabb ! — Játsszatok! — sziszegte vissza. Mit tehettünk, játszani kezdtünk, és vártuk közben az utolsó ítéletet. De ehe­lyett e pillanatban csodajó gitárszám hangzott fel a teremben! Akkor értettük meg a lemezjátszóval babrálás okát: a színfalak mögött most valaki lemezt tett föl, az szétáradt a terem hangszórójából, mi meg úgy tettünk, mintha mi játsza­nánk. A terem földerült, és bár csurgó verí­tékkel, de a kis csalás árán vastapssal mehettünk le az öltözőbe. Vége. „JOLLY JOKER” VOLT AZ ELSŐ... Augusztus 30-án kezdődik a VIII. Atlé­tikai Európa-bajnokság a Népstadionban. Már 30 ország mintegy ezer versenyzője küldte el a nevezését. Az atlétikát joggal nevezhetjük a sportok királynőjének. 1934-ben Torinóban bonyolították le az első Európa-bajnokságot, mégpedig ma­gyar kezdeményezésre. A sportág fejlő­dését bizonyítja, hogy ma már a labda­rúgás után a legnépszerűbb a világon. A Népstadion jóhírű, több szenzációs eredményt látott salakján, dobókörében, ugrópályáján olimpiai bajnokok, világ­csúcstartók, Európa-bajnokok csapnak össze — gazellalábú villámen­berek, pom­pásan hajrázó hosszútávfutók, a szert hihetetlen messzeségbe hajító dobók, gumilabdaként pattanó magasugrók mér­kőznek meg az aranyéremért. Nagy ne­vek, a sport csillagai. És a magyarok? Első aranyérmünket még 1934-ben nyerte az örökvidám, Jolly Jokernek becézett Kovács József a 110 méteres gátfutásban. Azóta sok magyar siker született az Európa-bajnokságokon. Reméljük Zsi­­vótzky, Varjú Vili, Nagy Zsuzsa, Mecser és a többiek a Népstadion közönségének nagy örömére folytatják ezt a szép ha­gyományt. R­ajtas a Magyar Úttörők Szövetségének Köz­ponti lapja. Főszerkesztő: Bakó József. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Fe­lelős kiadó: Tóth László igazgató. Szer­kesztőség: Budapest, V., Beloiannisz u. 16. Telefon: 121-780. Kiadóhivatal: Buda­pest, VI., Révay u. 16. Telefon: 116-660. A beküldött kéziratokat és rajzokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a Posta Központi Hírlap Irodánál. Előfize­tési díj egy hónapra: 4.— Ft, negyedévre: 12.— Ft. Csekkszámla egyéni 61 253, közü­leti 61 066 (vagy átutalás MNB 3-as számú fiók folyószámlájára). Index: 25 695 — 66.1130 Egyetemi Nyomda mélynyomása, Budapest

Next