Pajtás, 1968. július, december (23. évfolyam, 26-51. szám)
1968-10-31 / 43. szám
állandóan helyezgették egyikről a másik helyre. Ugyanis folyton a sarkunkba ért a front. Még egy hasznom lett a kényszerű világlátásból: egész életemre a béke őszinte híve lettem. — Mi történt veled a háború után? — Amint tehettem, hazajöttem. Beültem újra az iskolapadba és 1946-ban sikeresen leérettségiztem. Érettségi után pedig sokmindent csináltam. Dolgoztam erdőirtáson, sampiontenyészetben, még lószőrfelvásárló is voltam, s ilyen minőségben biciklin, gyalog és szekéren össze-vissza barangoltam egész Baranyát. Ennek az érdekes utazgatásomnak később láttam hasznát, amikor megírtam „Kincses Baranya” című könyvemet, amelynek képeit Reismann János fotóművész készítette. De hogy valamiképpen ki ne feledjem foglalkozásaim sorából, gyógyszertári laboránsként is dolgoztam. Közben — már akkor volt rá időm — beiratkoztam az egyetemre, „mezei jogásznak". — Már húsz esztendőt elmondtál az életedből és még sehol sem bukkant föl az író benned. — Pedig ebben az időben már írtam egy füzetet, ami ráadásul meg is jelent! — Hogy értsük ezt? — Úgy, hogy első „művem” szociográfiai tanulmány volt. Szülőfalum, Barcs múltját írtam meg Barcs község szociográfiai adattára címmel. 1950-ben aztán meghirdettek egy országos filmnovella-pályázatot, amelyen több, mint hatszázan indultunk el és én a negyedik lettem. Magyarból gyakran kaptam pedig elégségest és nem voltam valami híres jó fogalmazó sem. Az is igaz, hogy bármelyik osztálytársamnál többet olvastam és mindegyiküknél jobban tudtam a történelmet. És még valami! Örökké álmodozó voltam. Engem az írásra is a történelem újra és újraálmodása serkentett, biztatott, s végül: kötelezett. A nagyjelentőségű pillanat akkor következett el az életemben, amikor a Magyar írók I. Kongresszusa után Pécsett is megalakult a helyi írócsoport, összeszedtem a bátorságomat, hónom alá csaptam díjnyertes filmnovellámat, meg még néhány írást és beállítottam a pécsi írók Széchenyi téri helyiségébe. Szántó Tibor titkár Csorba Győzőhöz küldött, aki elolvasta az írásaimat és őszintén közölte velem: ezek még nem árulnak el semmilyen tehetséget! Furcsa volt: atyai barátként, hallatlan szigorúsággal bírált, ám lesújtó kritikája mégsem vette el a kedvem a további próbálkozásoktól. Végre megszületett „Nanica néni” című elbeszélésem, s erre Csorba Győző már azt mondotta, hogy: „Ez már novella, öregem!" Kettőjüknek és Sarkadi Imrének köszönhetem a legtöbb segítséget. — Olyasig furcsa hallanom, hogy mindig novellákról mesélsz, pedig színdarabíróként kezdted el jЩ **• Igazán a pályafutásodat! Hogy kerültél be Thália templomába? — Kicsiny kölyök koromban úgy alakult az életem, hogy szüleim beköltöztek Pécsre és én már négy-öt esztendős koromban — mulatságos, tudom, de így van — rendszeresen jártam színházba. Még nem jártam iskolába, de már ismertem a Hamletet, az Ember tragédiáját no meg a Bizáncot, Ocskay brigadérost. Elmondhatatlan áhítattal csodáltam a különös masztikszagú világot, mégis csak akkor fordult figyelmem a színpad felé, amikor a pécsi írószövetségben rendszeresen találkoztam Szendrő Józseffel, a színház igazgatójával és Várady Györggyel, a főrendezővel. „Nézzétek, fiúk. Mi nagyon szeretnénk új magyar darabokat bemutatni, de alig van. Próbáljatok írni, mi pedig megpróbáljuk bemutatni őket — mondták. — De ehhez az kell, hogy megismerkedhessetek a színházzal, a színészek világával, a darabírás technológiájával, a színpadi hatás fegyverének használatával!” Első hívószóra elmentem és... 1953. április 4-én bemutatták színdarabomat, a „Testvértüzek”-et, amelyet az albán nép hős fiáról, Szkander bégről írtam. 1959-ben pedig a Madách Kamara adta elő a „Fekete ventillátor” című darabomat. — A televízió mikor hódított el a színháztól? — A „Kapitány” bemutatóján Mészöly Tibor biztatott, hogy írjak tévéjátékokat. Első művem „Az utolsó pillanat”, egy árvízi történet, Alexandriában a Zsűri különdíját kapta meg. 1961-ben „A pékinas lámpása” következett, 1963- ban az „Epheros-akció” került filmszalagra. Ez 1964- ben a monte-carlói tv-játék fesztiválon a legjobb eredeti forgatókönyv „Arany Nimfa”-díját nyerte el. Ezután következett az első magyar tévéjáték-sorozat, a Tenkes kapitánya, majd az „Oly korban éltünk”, s legutóbb a „Princ, a katona” tévéjáték-sorozatot bocsátottuk útjára. Közben megjelent egy regényem, a Déryné Színház is előadott néhány darabomat, írtam két nagy játékfilmet a „Négyen az árban” úttörőtörténetet és „A Patyolat akció”-t, Bodrogi Gyulával a főszerepben. Legfrissebb tv-filmem a „Holtágban” ezekben a napokban kerül dobozba. A Pajtás folytatásokban közölte „Az őrség kapitánya” című új regényemet. A Móra pedig kiadta könyv alakban a „Tenkes kapitányá”-t. — És min dolgozol e pillanatban? — A költő Zrínyi Miklós életéből írok egy kétrészes tévéjátékot. Úgy gondolom, osztatlan közönségsikert aratott eddigi munkásságával; öreg és fiatal egyforma örömmel üti fel a könyvet, kapcsolja be a tévékészüléket, ha a borítólapon, illetve a képernyőn ezt olvassa. ... ..írta: Őrsi Ferenc.” HUNYADY JÓZSEF