Pajtás, 1968. július, december (23. évfolyam, 26-51. szám)
1968-10-31 / 43. szám
Fegyvergyár! Kinek nem dobbanna meg a szíve, ha e szót hallja? Képzeletünkben titokzatos műhelyek jelennek meg, ahol az „ördöggel cimboráló” mesterek földöntúli erőt lehelnek az élettelen vasba. S ki nem vágyik körülnézni e sejtelmes világban? A Torony utcai iskola szemfüles riportereinek megadatott... Hősöket kerestek és találtak. Megismerkedtek a Pável Popovics szocialista brigáddal (a mai nemzedék zászlóvivőivel) és rábukkantak egy történelmi igazgyöngyre is. E gyöngy fénye máig sem homályosult. Az idők rostája sok mindent kiszitált az emlékezetből, de a veteránok ma is oly frissen emlékeznek a gyár 1918-as forrongó napjaira, mintha tegnap történt volna. A fegyvergyáron —öltögette az első szavakat kissé vontatottan Feri bácsi — rajta tartotta szemét a háborús kormányzat. Katonai alakulatot vezényeltek az üzembe. Nem is tétlenkedtek a „rendfenntartók”. A gyári fogdának mindig akadt lakója, s megszokott dolog volt, hogy valakit váratlanul katonai szolgálatra hívnak be, vagy nyomtalanul eltűnik ... Mégsem bírtak a munkásokkal! Az „osztályharcban vasba öltözött” kollektíva egyre fenyegetőbben lépett fel jogaiért, majd politikai célkitűzései eléréséért. 1918 szeptemberében úgyszólván mindennapos eset volt a munkamegtagadás. Kiépítették a riadóláncot, s ha a bizalmi testület úgy döntött, hogy leállnak, máris „szétspricceltek” az összekötők, ki-ki a maga műhelyébe. Egy szemvillantás és negyedórán belül megbénult az élet. — A gurítóhoz! — adták ki a vezényszót, s a tér hamarosan feketéllett az emberektől. A hatalmas vaskorong a gyáróriás közepén feküdt. Ezen forgatták a vagonokat a raktárhoz, széntárolóhoz, a főkapuhoz vezető vágányokra. Az igazgatóság ilyenkor nagyon „tapintatosan” viselkedett: messze elkerülte a forró levegőjű tájékot, Ilosvai alezredes úr, katonai parancsnoknak esze ágába se jutott megzavarni a gyűlést. (Le is váltották hamarosan.) Utódja se boldogult a „lázongókkal”. — Ha nem veszik fel a munkát! — fenyegetődzött egyszer — megtizedeltetem magukat! Néhányan megszeppentek, de a zöm farkasszemet nézett a dühösen ágáló tiszttel. — Mi is ott leszünk! — mondták eltökélten. Többen még biztatták is gúnyosan: — No rajta, mire vár? összesúgtak a bizalmiak is és hamarosan megfogalmazták a választ: — Fegyverre fegyverrel válaszolunk — mondták sokat sejttetően. — Továbbá feldúljuk a gyárat és felkoncoljuk önöket. A parancsnok elsápadt, s megtorpant. Fegyvergyárban volt, ilyen helyen kockázatos dolog a kenyértörés. Még egyszer megkísérelte, hogy ura maradjon az eseményeknek, de az a próbálkozás is balul ütött ki.A tüntetni készülő munkások előtt eltorlaszoltatta a főbejáratot, elé állította fegyvereseit és megparancsolta, hogy ha „bárki is megtámadná őket” tüzeljenek. A furfangos ifik azonban túljártak az eszén: ráfordítottak a gurítón egy vagont a főbejáratra, megtaszították, s e hatalmas alkalmi faltörő kossal pozdorjává zúzatták a barikádot, kaput, mindent. Ilyen és ehhez hasonló tettek voltak előzményei október 29-ének, a híres, fegyvergyári sztrájknak. Munkában a Pavel Popovics szocialista brigád • Kiss Gábor brigádvezető a klubszobában az őrs „brigádnaplójával" ismerkedik A két veterán „fegyveres" a forró napokról mesél