Pajtás, 1969. július-december (24. évfolyam, 26-50. szám)

1969-08-14 / 32. szám

hátta volna, hogy ilyen időben „a kutyát sem szabad kizavarni.” Popej, a fekete kutyus úgy 2 hónapos lehet, és fehér nyakken­dőt visel. Jutott a hátára száraz ruha, és a „keresztelőt” is meg­tartottuk, még Tokajban. Reggel újra vízreszálltak az egységek, de Popejt parton akar­ták hagyni. A kis vendég ijedt ugatással téblábolt a behajózó gyerekek lába alatt, míg végre elhatározta magát és vinnyogva beugrott egy imbolygó kenuba, nekünk — a Csontbrigád tagjai­nak. Amikor szidnak bennünket, hogy sehol sem vagyunk a többi hajó nyomában, rákenjük a dol­got a kanyargós Tiszára: „Csak a kanyar takar el bennünket”!... Hogy mi az a „Csontbrigád?” Egy kenu teljes személyzete. A vezérevezős egy lány, a kormá­nyos a doktor, evezősök pedig mi, rádiós, sajtós, vagyis vendég­emberek vagyunk. Megkaptuk a nevünket az első napokban, pedig a Nagy Fehér Varázsló — látván „egyetemi szintű felkészültségünket” — már másnap jó félórával indulás előtt vízre tett bennünket. És az ered­mény: utolsónak bár, de mindig befutunk a táborhelyre. Igaz, a rossznyelvek szerint csak a Tisza hoz bennünket. A KORELNÖK A tiszaligeti szabadnap már vé­géhez közeledett, amikor az egyik sátor előtt lekopott orrú kislány házijára Kecskés Tóni egy adag A HAJÓT A KORELNÖK HAGYJA EL UTOLSÓKÉNT A HORDÁR „NEM AKART PARTRASZÁLLNI", ÍGY AZ EVEZŐSÖN A SOR AHOL AZ EVEZŐKET GÚLÁBA ÁLLÍTJÁK, TÁBOR LESZ . „CSONTBRIGÁD Ahogy a monda tartja, így szólt az Úr a Tiszához: „Gyere a nyo­momba, hé!” Azzal ökröt fogott az eke elé és nekiindult, baráz­dát vágott a folyónak. De az ökör igen megéhezett a nehéz munká­ban és az Istennek sem hagyott volna elmaradni egyetlen közel­ben látható kórót sem. Idekapott, odaszaladt, így lett a barázda, vagyis a Tisza medre ennyire ka­nyargós. Könnyű lett hát a dolgunk­­ .

Next