Pajtás, 1970. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)

1970-03-12 / 10. szám

album MAKSZIM GORKIJ rjz LENINRŐL „Arcképét nehéz megfesteni. Lenin kifelé csupa szó, mint ahogyan a hal is csupa pikkely. Egyszerű és őszinte volt, mint mindaz, amit mondott. Nem tudok elképzelni másvala­kit aki ennyire magasan állva az emberek fölött, távol tartotta volna magától az önhittség csábítását, és nem vesztette volna el az „egy­szerű emberek” iránti élénk érdek­lődését Volt benne valami delejesség, vonzotta a dolgozó emberek szívét, rokonszenvét. Bámulatba ejtett a belőle áradó élniakarás, s az élet törtelmének rendkívüli gyűlölete; gyönyörköd­tem abban a fiatalos merészségé­ben, amellyel mindent eltöltött, amihez csak nyúlt Lenyűgözött em­berfeletti munkakészsége. Mozdu­latai könnyedek, ügyesek voltak, s kevés, de heves taglejtése teljesen összhangban állt beszédével, me­lyet ugyancsak kevés szó és sok gondolat jellemzett.” 1922. SZEPTEMBERÉBEN A LÁBADOZÓ LENINT GYAKRAN FELKERESTE GORKIJ IS. KRUPSZKAJA TÁRSASÁGÁBAN GYAK­RAN VÍVTAK NAGY SAKKCSATÁKAT ORVOSAI TANÁCSÁRA A MEGFESZÍTETT MUNKÁBAN MEGBETEGEDETT LENIN A MOSZKVA-KÖZELI GORKIBA UTAZOTT GYÓGYKEZELÉSRE. A NEMESI HÁZ PARK­JÁBAN KÉSZÜLT EZ A FELVÉTEL

Next