Pajtás, 1971. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1971-04-08 / 14. szám

valóra vált álmok... D­er Paul” („A Pál”), — így nevezte őt Stefi gróf, ha a fő­­­­­­városnak akkor még körvonalait sem mutató Pesten, a Kaszinóban róla beszélt. Azért így, mert akkoriban az arisztokraták egymás között szívesebben beszéltek németül, mint magyarul, habár már meg­kezdődött a mozgalom, hogy az urak ne német nadrágban jelenjenek meg a bálokon, hogy hölgyeik a hazai ipart gyámolítandó magyar posztót, magyar szőttest vásároljanak; maga Stefi gróf pedig igazi hu­szárkapitányi virtussal bir­tokainak egy évi jövedel­mét ajánlotta fel a magyar nyelvet ápoló Tudományos Akadémia alapítására. A mágnásklub „Stefi”-je ma Széchenyi Istvánként ismert; nevéhez fűződik a Lánchíd, a folyamhajózás, a vasutak é­s „a Pál”. Vá­sárhelyi Pál, barátja, talán egy kicsit tanára is volt. Amit Széchenyi lángoló szavakkal megidézett, ami­hez összegyűjtötte az anya­gi támogatást, amire a lel­keket mozgósította, azt Vá­sárhelyi, a reformkor nagy­szerű mérnöke formálta va­lósággá. • „Zúgva, bőgve törte át a gátat, El akarta nyelni a világot!” — írta Petőfi a szelíd és mégis makrancos Tiszáról. Vásárhelyi Pál ér­deme, hogy a Tisza föladta szeszélyeit. — Tudod — mondta Vá­sárhelyi, amikor egyszer Széchenyivel karonfogva, nagy vitatkozásba merülve a pesti parton sétáltak, ahol emlékművet állítottam...” (Horatius)

Next