Pajtás, 1971. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1971-04-08 / 14. szám

20 A glodowkai sportbázis a lengyel harcerek (pionírok) egyik büsz­kesége. A Zakopanéi sípara­dicsom keleti részén, 1400 méter tengerszint feletti ma­gasságban épült, kétemele­tes turistaház télen-nyáron sportolási lehetőségeket nyújt az ország minden tájáról ide­­sereglő harcercsoportoknak. Glodovka a maga nemében egyedülálló szépségekkel di­csekedhet. A kristálytiszta le­vegőben a Tátra csúcsai kö­zelinek és az első pillantás­ra inkább törékenynek, mint hatalmasnak látszanak. Körös körül sípályák szüntelenül szorgoskodó felvonókkal. A­­ kanyargó szerpentineken­­ hömpölygő folyamként köze­lednek a turistákkal megra­kott autók és autóbuszok. Mindezt azért írtam le ilyen részletességgel, mert ér­zékeltetni akartam, milyen nehéz volt végigülnünk a Ci­­mea elnöksége idei ülését, anélkül, hogy egyszer is sílé­cet kötöttünk volna. A Cimea elnöksége ebben az összetételben most tanács­kozott először tavalyi - a har­madik közgyűlésen történt - megválasztása óta. Gondolom, nem kell részletesen bemu­tatni a Cimeát. A Pajtásban elég gyakran olvashattak széles körű nemzetközi tevé­kenységéről, annyit talán mégis elmondanék emlékez­tetőül, hogy a haladó, de­mokratikus gyermek- és ser­dülőszervezeteket egyesíti magában. Befolyása ötvennél Csehszlovákiában rendezik meg a VI. Nemzetközi Szoli­daritási Úttörőtábort, ahova természetesen a magyar út­törők is meghívást kaptak. A francia pajtások az idén is megtartják híressé vált nem­zetközi kavalkádjukat. Az új kezdeményezésként megren­dezendő ún. Frankadán Franciaország húsz tájegysé­géből 500 pajtást hívnak össze, hogy találkozzanak húsz európai, afrikai és ázsiai ország úttörőivel, köztük a magyar gyermekekkel is. Ro­mánia a nemzetközi négytu­sa versenynek ad otthont jú­lius folyamán. A kibővített programban már technikai sportok — modellezés stb. — is szerepelnek. A Cimea el­nökségének az az elképzelése, hogy 1974-ben valamennyi fontosabb sportágban ver­senyre hívja az európai gyer­meksportolókat egy Gyer­mek­olimpia keretében. Több fontos nemzetközi ta­nácskozás színhelye lesz Pá­rizs, Berlin és Moszkva. A Ci­mea valamennyi tagszervezete megünnepli a párizsi kom­­mün 100 éves, a Szovjetunió Lenini Pionírszervezete meg­alakulásának félévszázados, a magyar úttörőmozgalom huszonötéves, a vietnami „Li Shi Minh" pionírszervezet har­mincéves jubileumát. Nagy­arányú nemzetközi mozgalmat indít Kopernikusz születése ötszázadik évfordulójának méltó megünneplésére is. Az 1973-ban sorra kerülő ünnep­ségsorozatból a magyar út­törők is jelentős részt vállal­nak. A lengyel harcerek évek óta készülnek a nagy évfor­dulóra. Kopernikusz városát - Fromborgot - szinte újjá­varázsolták. Évente háromezer harcer dolgozik a nagyarányú építkezésen. „Az ifjúság vá­dolja az imperializmust" vi­lágakció keretében az úttö­rők is segítséget nyújtanak egy vietnami kórház felépíté­séhez, és más olyan akció­hoz, amelyekkel megkönnyí­tik a háború sújtotta vietnami gyerekek életét. A szovjet pionírok javasla­tára határozat született arra, hogy az úttörőszervezetek „Mindig süssön a Nap" cím­mel egy közös könyvet adnak ki, amelybe természetesen gyerekírások, fogalmazványok, versek, rajzok, fényképek ke­rülnek majd. A pályamunká­kat a szovjet pionírszervezet moszkvai címére kell elkül­deni. A Pajtás kellő időben részletesen tájékoztat majd benneteket a feltételekről. A Cimea elnöksége arról is döntött, hogy megalakítja a Cimea Gyermekbarátainak Társaságát. Felszólítottak ha­ladó gondolkodású írókat, művészeket, tudósokat, poli­tikusokat, hogy szervezetten is vegyenek részt a gyerekek érdekében végzett munkában. Olyan híres, jelentős szemé­lyiségekről van szó, mint pél­dául Pierre Gomarra, a hí­res francia író vagy Indira Gandhi. Ez a mozgalom a mi országunk, a megyék vagy községek gyakorlatára lefor­dítva azt is jelenti, hogy mi­nél több pártoló tag segít­ségét kérjétek csapatotok, rajotok munkájához. Ez a néhány példa is érzé­kelteti, milyen fontos, sokol­dalú munkát végez a Cimea,­­ a gyerekek boldog, békés életéért, a gyerekek érdeké­ben. VASVÁRI FERENC több szervezetre terjed ki. Százmilliónál jóval több gye­rek képviseletében tevékeny­kedik. A Cimea székhelye Budapesten van, főtitkára - a Magyar Úttörők Szövetsé­gének képviseletében - La­katos Tibor elvtárs. Elnöke a francia úttörők képviselője, Renée Vincent, alelnöke pe­dig a szovjet pionírokat kép­viselő Ljuba Czigankova. Rajtuk kívül az elnökség tag­jaként részt vett a glodovkai tanácskozáson a lengyel, a finn, a mongol és a ciprusi úttörőszervezet képviselője is. Értekezlet... napirendi pontok ... határozati javas­latok ... tudom, hogy számo­tokra nem hangzanak valami túl érdekesen ezek a szavak,­­ de ha arra gondoltok, hogy a háromnapos tanácskozás minden egyes mondata a ti érdeketekben hangzott el, ak­kor nem lapoztok tovább ad­dig, amíg végig nem olvas­tátok ezt a tudósítást. Döntés született például arról, hogy ebben az évben HUGI N71

Next