Pajtás, 1971. július-december (26. évfolyam, 26-52. szám)
1971-10-14 / 41. szám
A LEGIFJABB KISDOBOS A budapesti Ш. kerületi Tímár utcai zenei tagozatú általános iskola 20. sz. Leövey Klára úttörőcsapatának képviselői — Szabó Edit csapatvezető tanárnő vezetésével — részt vettek a Néző szülők szemefényének meghitt hangulatú névadó ünnepségén. Ajándékokkal halmozták el az ünnepeltet, és felkerült a kék nyakkendő Néző Andrea nyakába, aki a feszes vigyázz-állás helyett anyukájának térdén ülve fogadta az avató pajtást. Е НИИ VICCÜNK Áll a bál a klubban. A falról majd lehullanak a képek, olyan remek formában van az erőejtő. Egy ingerült hang. — Ki az a madár, aki énekel? — Góliát, a nyolcadik béből. — Ja úgy, persze — Juhászati meg a hang. — Nem véletlen, hogy mindjárt a pacsirtára gondoltam. .JEGYES P RÍMEK Meseműsort felnőtt is kap. Hogyha éppen nem is kedvest. Diák meséli be otthon Azt, hogy miért kapott egyest. • • • Sok tárgyból áll bukásra már Sulijában Fészkes Fidél. Bátyja így szólt: Ha még felelsz. Bukósisakot is vigyél! Hidvéghy Ferenc A PTI A „Harsán a kürtszó” c. rádióműsorban szeptember 21-én érdekes körkapcsolást bonyolítottak le Kubinyi Ferenc szerkesztő és munkatársai. A IX. kerületi úttörőházban összegyűlt pajtások kérdéseket tehettek fel néhány olyan intézmény — a Pajtás, a Móra Ferenc Könyvkiadó, a Bábszínház stb. — vezetőinek, amely az Ifjúság kulturális szórakozását szolgálja, ds ők azonnal „élő” adásban válaszoltak. Képünkön: Szigeti Piroska, a Pajtás rovatvezetője Alpár Helga riporter mikrofonja előtt. MODELLEZŐK TALÁLKOZÓJA A Vietnami Demokratikus Köztársaság különféle nemzetiségeihez tartozó több mint száz gyerek vett részt a Laodalban rendezett modellezőversenyen. Ez a kép is érzékelteti, hogy a vietnami nép életkedvét és erejét semmiféle megpróbáltatás nem töri meg. (Fotó: Phan Lang) JELENTI TETSZIK ... hogy évek óta gyümölcsöző kapcsolatot tart fenn az V. kerületi Sütő utcai általános iskola 2367. sz. Vasvári Pál Úttörőcsapata az Út- és Vasúttervező Intézet (UVATERV) KISZ-szervezetével. A nyolcadikos pajtásoknak különösen sokat fog jelenteni ez a kapcsolat, hiszen ők élénk érdeklődéssel kísérik, hogyan alakul a KISZ-élet. Most, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség közelgő vín kongresszusa előtt még nagyobb jelentősége van ennek: az úttörők jól megismerhetik a KISZ célkitűzéseit, szervezeti szabályzatát, programjait. Az Út- és Vasúttervező Intézet KISZ-vezetői rendszeresen előadásokat tartanak az iskolában az ifjúvezetőknek, az úttörőég kisdobosavatásokon pedig azzal pecsételik meg a barátságot, hogy a mezesek adományozzák a pajtásoknak a kék és vörös nyakkendőket. A képen: UVATERV- esek a csapatnál. Apagyi Melinda, a KISZ Végrehajtó Bizottság gazdasági felelőse és Meleghegyi Anna a Geodézia 5. KISZ-csoportvezetője Ambrus Katival, Farkas Györgyivel, Baranyai Klárával és a Radnóti Miklós őrs vezetőjével,Takács Zsuzsival beszélget.