Pajtás, 1973. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-17 / 42. szám

— Lyukas óra lesz! — esik be az ajtón a kis Galla —, jön Gábor bá­csi! — kiáltja meg, és úgy huppan a helyére, mintha egy fél perccel ko­rábban nem is a folyosó végén leste volna a tanárt. Elhal a diadalordítás, és a belépőt már néma csend fogadja. — Dohán Orsi, ezt a csomagot vidd el az úttörőelnökségre — for­dul rögtön az egyik gyerekhez a ta­nár —, az óra végére bőven vissza­érsz. A ti őrsötök jelentkezési napló­ja is benne van... — Tanár úr! Hadd segítsünk el­vinni mi is! — ugrik Gergely István — mert Gallával mi már jártunk ott nemegyszer! Igazán Gábor bácsi! Kerti Gábor csapatvezető átlát a szitán, de azért legyint : — Jó, lógjatok egy kicsit ti is. Az osztály ajtaja alig csukódott be mögöttük, a Gergely gyerek szinte lehengerli a kis Orsit: — Na, ide az­zal a csomaggal, és örülj, hogy ve­lünk jöhetsz! A vézna, szőke Galla Gabi és a „nehézsúlyú” István öles léptekkel rója a fehérvári Fő utcát, a kis pöt­töm szőke lány meg szinte fut utá­nuk. Amikor az iroda elé érnek, a két fiú lecövekel és bevárja Orsit. — Na Törpe! Beviheted a csoma­got. Orsi fitymálva végigméri a két hőst, kopog és bemegy. Talán egy perc se telik bele, már jön is, de az ajtóból visszaszól: „Köszönöm szépen a cso­kit!” A két fiú orrát szimatra buzdítja a töltött csokoládé illata, de Orsi ki- KÖZBELÉP méletlenül szétharapja, és egyes­­egyedül megeszi. — Elmegyek a Török házhoz — közli az utcára érve savanyú dühvel István —, leszedték a török fejet, megnézem! — Azzal választ se várva indul fel a lépcsőn. A másik kettő megdöbben, áll, mint akit leragasz­tottak. Végre Gabi feleszmél: — Hé, Dugó! Várj, én is megyek! Micsoda! Dugó? Istvánt mintha hátbalőtte volna a szó, előbb meg­torpan, aztán fordulásból akkora po­font indít útnak az éppen odaérkező Galla képére, hogy az jobbnak látja, ha lehajol. A lendület nagy volt, István velemegy, s mire rendezné so­rait, a fürge Galla rajta lovagol, és markában tartja a fülét Már Orsi is a küzdőtéren van. István éppen most tudatja Gabi ba­rátjával, hogy: — Megállj te nyam­vadt Galuska, ma még megfojtalak! És valóban. A következő pillanat­ban már olyan jól szorítja a szőke fiú nyakát, hogy az szépen vörösö­­dik mint rák a zsírban. — Hagyjátok abba örültek, hagy­játok abba! — kiáltozik Orsi és csíp­ve, marva, ráncigálva őket pillana­tok alatt szétválasztja a két kakast. Elment a kedvük a Török háztól. Mogorván ballagnak az Országalma felé. „Én voltam a hibás — kesereg magában Orsi —, felhergeltem őket a töltött csokival. De mit csinál­jak, ha nem tudom elviselni vissza­vágás nélkül, ha kihasználnak!” Most hirtelen új ötlete támad: — Ha kibékültök, kaptok tőlem egy-egy nápolyit! — ragyog a két fe­kete gomberem. István rögtön döntött, de még csak a szeméből látszik, hogy most újra verekedne, ha barátja elütné őt a citromos nápolyitól. A békét megkö­tötték, de Gabit más dolog tette most búskomorrá: „Mégis nagyon rendes ez a lányi — vitatkozik önmagával —, ha nem húzza le rólam Dugót, bizony kibuggyan belőlem a vissza­fojtott ordítás! Az egész iskolát telekürtölte volna, hogy már engem is rojtosra vert, mint Liszt Ferenc a zongorát. Bizony nem bírtam volna már sokáig a szorítását. Kár, hogy ez a Törpe nem fiú, megállná a helyét a mi őrsünkben is! Úgy őgyelegtek kirakattól kiraka­tig, mint akik nem is ismerik egy­mást. „Jó, hogy jött a Törpe! ” füstöl- Tűz lappang a hamu alatt A feladatot több-kevesebb sikerrel végrehajtottuk, egy kis kitérő nem ért meg!

Next