Pajtás, 1980. szeptember-december (35. évfolyam, 23-37. szám)
1980-10-02 / 27. szám
- Remek. Bármelyik pillanatban kitörhet belőlem a szilaj röhögés. Addig is valamit a táplálkozás jövőjéről, ha nem tolakodás ... professzor úr? - Nem tudom, mióta szokás tréfálkozni egy idősebb tudóssal, amikor az éppen nyomja a szöveget... Szóval egy kisebb csoda, mint mondottam. Nemesített növények, nemesített állatok. Mesterséges trágyázás, mesterséges eső, mesterséges napfény. Gyümölcs, zöldség, vitaminok egész évben. Traubiszóda, a természet ajándéka ... vagy mit is beszélek. Ne tegyen tönkre, drága professzor úr!... Hát hogyan lesz ebből interjú, ha így áll a helyzet? — Miért? Talán csináljak közben delejes trükköket? — Majd egy más alkalommal, aranyos professzor úr. De most nem erről van szó. Hanem arról, hogy amit itt hamarjában elmondott, annál sokkal többet a jövőben sem lehet már kitalálni... Úgy. Szóval lebecsüljük a tudományt. — Semmi sem áll távolabb. Szóval tartogat még valamit a jövő a számunkra? — Hogyne! Gondoljon például a virslire, hehehe... Jó mi? — Nézze, tulajdonképpen minden a növényeken múlik. — Igen, igen, de azokat hiába kérdezem ... — Kár, pedig fecseghetnének. Mert tudnak valamit, amit rajtuk kívül egyetlen élőlény sem tud. — Nekem elárulhatja profeszszor úr. Köztünk marad. — A fotoszintézis, barátom! Gondoljon a fotoszintézisre! — Muszáj.. ? A virsli jobb ötlet volt. — Igen barátom. A növény az az élőlény, amely szervetlen anyagokból fehérjét képes előállítani. Minden élet alapját! — No, ez derék dolog tőle. És mégis ... hogyan csinálja? — Nos helyben vagyunk. Ez lesz a következő lépés, hogy ezt megtudjuk. Véleményem szerint még ebben az évtizedben. — És akkor mi van? Akarom mondani... mi ebben a diadal? — Óh, semmiség. Csupán annyi, hogy 2000-re esetleg feleslegessé válik a földművelés és a növénytermesztés. Mert a ma még növények által termelt fehérjéket ipari üzemekben fogjuk termelni mi magunk, tetszőleges mennyiségben. — Jó, jó ... de a minőség? Tabletták, porok, masszák ... Brrr!... Ki hiszi majd el nekem, hogy egykor virslit ettem? — Nem kell mindjárt begyulladni. Ami a tablettákat, porokat és masszákat illeti, ezeket továbbra is a gyógyszertárakban fogják tartani. A táplálkozás sohasem lesz pusztán a létfenntartás eszköze, az továbbra is megmarad kellemes szertartásnak. A gyárakban termelt fehérjékből ugyanis olyan növényt rakunk össze, amilyet éppen akarunk. Sőt, akár állatot is ... Elvégre ez az elképesztő változatosság, ami a növény- és állatvilágot jellemzi, mindössze a fehérjelánc szerkezetéből fakad. Azt pedig már manapság is meglehetősen jól ismerjük. — öö ... már aki. — A következő lépcsőfok az lesz, amikor ezek a gyárak afféle utcai automatákká válnak. Az ürge bedob a nyíláson egy lyukkártyát, amelyen rajta van, hogy éppen most mennyi fehérjére, zsírra, szénhidrátra, vitaminra, meg a jóég tudja még mire van szüksége, és hogy mindezt — mondjuk — a töltött káposzta ízével szeretné magához venni. Rövid zakatolás, és kijön a megfelelő összetételű és ízű táplálék. — Hát ez maga az őrület. Hogyan lehet mindezt fokozni? Mit fogunk enni 2100-ben .. ? — Semmit. — Öö ... mintha nem jól értettem volna, tündéri professzor úr. — Jól értette barátom. Az égvilágon semmit. Magát az emberi szervezetet fogjuk megtanítani arra, amit ma még csak a növények tudnak. Képesek leszünk napfényből, vízből és széndioxidból szerves anyagokat előállítani. El fogjuk sajátítani a fotoszintézist! Nem mondom, lehet hogy valamivel talán zöldebbek leszünk, ám a kajára többé nem lesz gondunk. Csak kifekszünk napozni egy cseppet, és már jól is laktunk. — Köszönöm a beszélgetést, professzor úr... És addig is együk meg végre ezt a virslit... Cser Gábor Látogatóban Fiktív professzornál