Pajtás, 1981. szeptember-december (36. évfolyam, 20-34. szám)

1981-09-03 / 20. szám

Bocs, de most inkább nem szólok közbe. Azt hiszem, hiába is pró­bálnék, nem sikerülne. Hi­szen a szünidei élményeitek­ről szóló beszámolók áradat­ként söpörnék el a hangomat. Legyen hát most először tiétek a szó! Egészen bizonyos, hogy a nyári, napfényes hónapok alatt, a pihenés idején, a seregnyi szó­rakozás, játék, sportolás, kirán­dulás közepette is „nyitva” tar­tottátok a szemeteket. Gondo­lom, találkoztatok, sajnos, olyan jelenségekkel, amelyek láttán elgondolkodtatok, esetleg meg­hökkentetek, sőt, talán fel is háborodtatok. Nos, ha felfigyel­tek ilyesmire, akkor tulajdon­képpen már el is indultatok azon az úton, amelyet végig kell járni ahhoz, hogy mindazt megszün­tessük, ami mérgezi napjainkat. Menjünk együtt! Közösen ta­lán rövidebb­ úton, hamarabb célba érünk, írjátok meg mind­azt, ami véleményetek szerint fonákság volt a nyáron, ami bosz­­szantott benneteket, ami eset­leg egy egész közösség — kisebb, vagy nagyobb — érdekeit sértet­te. A nyilvánosság előtt bátran szólni emberi hibákról, gyenge­ségekről, hogy ne mondjam: vétkekről nem árulkodás, ha­nem szinte kötelesség. Ugyanis ez az egyik leghatásosabb módja annak, hogy közösen orvosoljuk „bajainkat”. Ezért várjuk türelmetlenül beszámolóitokat. (bocs) „SZEMEZNI" NEHÉZ Az idén Gödöllőn rendezték meg az úttörő mezőgazdászok országos vetélkedőjét, ami a tudományos­technikai úttörőszemlének ebben az ágazatában éppen a tizedik volt. A gondosan előkészített jubileumi vetélkedő döntőjén a megyék kép­viselői műszaki és mezőgazdasági feladatokat oldottak meg. A Fejér megyei Csákvárról, a Szabolcs-Szatmár megyei Dögéről és a Pest megyei Isaszegről érkezett versenyzők remekül szerepeltek, mi sem bizonyítja ezt ékesebben, ők vitték haza az aranydiplomákat, amit elég nehéz volt megszerezni. Különösen a keresztezés, a szerzés bizonyult meglehetősen bonyolult­nak számukra. MEDVE UTCA: 10 000 FORINT Nagy sikerrel zajlott le június 7-én a Pajtás futás, amelyet szerkesztősé­günk és a FUTAPEST klub közösen rendezett a Margitszigeten. Temérdek ajándék talált gazdára a résztvevők között. A fődíjat, amit a legtöbb részt­vevőt mozgósító iskola részére írtunk ki, a tízezer forintos ajándékutalványt a II. kerületi Medve utcai Általános Is­kola nyerte. Ötezer forintos ajándék­­utalványt szerzett a XI. kerületi Bocskai úti Általános Iskola. A díjakat szeptember 8-án 15 órakor adják át a győzteseknek a Pajtás szerkesztőségé­ben. A FUTAPEST klub következő nagy eseménye szeptember 12-én lesz a Pesthidegkúti repülőtéren. A DEIT- futást három kategóriában rendezik meg. A felnőttek 15, illetve 7 kilométe­res távon, a gyerekek 3 kilométeren tehetik próbára edzettségüket. A rajt 16 órakor lesz. A futófesztivál színhe­lye az 56-os autóbusszal, illetve az 56- os villamossal közelíthető meg. T KERÉKPÁROS 1x1 Egy időben teljesen eltűnt. Nem bír­ta a versenyt a gyors és kényelmes autókkal, a többszáz köbcentis moto­rokkal. De a világ most újra hódol a kerékpárnak. Nyilván rájöttek az em­berek, hogy túlságosan is szeretik a kényelmet, s ezt az érzésüket még fo­kozta a benzinárak hallatlanul nagy emelkedése is. Nyilvánvaló, hogy ti is szerettek bi­ciklizni, sokan saját kerékpárral is rendelkeztek. Az Országos Testnevelé­si és Sporthivatal nemrég jelentette meg „Kerékpáros 1x1” című kiadvá­nyát, amely a kerékpártípusoktól kezd­ve a közlekedési szabályokon át egé­szen az országúti versenyzés formájá­ig, szinte mindennel foglalkozik, ami a bringázással kapcsolatba hozható.

Next