Pajtás, 1984. január-május (39. évfolyam, 1-20. szám)

1984-01-05 / 1. szám

ahogy bizonyára tudjátok — a Kossuth rádió sugározza ked- '' den 10 óra 5 perctől, amit szer-­­íj­dán 15 óra 28 perctől megismé- - telnek. A konferencián készí­tett összeállításukat december­­­­­végén már hallhattátok is. Vagyis megelőztek bennün­­­­ket. De nincs féltékeny­kedés, sőt örülünk. Ahogy tetszett a munkamódszerük is. Meggyőz­­ő­ződhettünk, nem kell attól tar­­­ tani, hogy a riporteri munka­­ egyik ősi hagyománya (ne hagyd lerázni magad!) kihal. Amikor például meglátták Ja­­nikovszky Éva írónőt kilépni­­ a konferenciaterem ajtaján és sietősen elindulni, Móger Lali­nv már ott is loholt a nyomában.­­­­Aztán Borcsiczky Dóra és Bús­ó Mariann is. Közrefogták az író­nőt, hellyel kínálták és már rá-­­­poroztak kérdéseik. Janikovsz­­ky Évát faggatták, de egyik­­­­ük arra figyelt, mikor tűnik fel a folyosón Fejti György, a­­ KISZ KB első titkára, hogy mikrofonvégre kaphassák. Lát­­hattuk: igyekeztek mindent, ami fontos, hangszalagon meg­­örökíteni.­­­A hívogató Miskolcon énekszó volt, akik fújták: a helyi 2. számú általános iskola kórusának tagjai. Ott álltak, minden szünet végén a miskolci pártház modern épületének tanácstermében és csengő hangjukkal jelezték: vége a röpke pihenőnek. Amikor meg a felnőttek dolgoztak, ők pihentek, vagy inkább készültek az újabb produkcióra. Ami, mesélte Szabó Béláné kórusvezető, ma már megszokott dolog a hétéves kórus életében. Fellépé­sek, ünneplések, rádiófelvételek nem jelentenek különleges eseményt a 68 diáknak. Mégis, ez a mostani fellépés más volt, mint a többi. Jelkép volt a miskolci diákok ének­szava: dalukkal ők kérték fel újabb tettekre a felnőtteket — a gyerekekért. HÍVOGATÓ ÉNEKSZÓVAL ■­* témája is. A másodikban pél­dául,­többek között a családdal való együttműködésről, a pártoló tagság helyéről és szerepéről, az ötödikben az úttörőélet belső de­mokratizmusáról, a hatodikban a szabad időről és eltöltésének le­hetőségeiről, az úttörőnyárról volt szó. A szekciók (a szekció magyar­ra fordítva azt jelenti, hogy vala­milyen intézménynek, egyesület­nek, szervezetnek a tagozata, osztálya, feladata az volt, hogy az írásos beszámolókat, javas­latokat és a plenáris (teljes) ülé­sen elhangzottakat egymáshoz tartozó részekre bontsa és meg­vitassa. S hogy javaslatokat dol­gozzon ki. Tehát itt is rólatok és értetek szóltak, vitatkoztak a fel­nőttek. A szekciók összejövetele órákig tartott és az éjszakába nyúlt, mert addig nem tértek nyugovóra, amíg minden felve­tődött kérdésre választ nem ta­láltak. Ez így igaz az 1. számú szék- 4 c­óra is, ahol megfogalmazták­­ — egyetértve a konferencia alap-­­ dokumentumainak megállapítá­­r­saival —, hogy az úttörőszövetség gyerek és felnőtt tagjainak egy- X aránt érdekvédelmi, érdekkép-­­ viseleti szerve. Elsősorban azon- X ban a hat—tizennégy éves korosz­tály érdekeivel kell törődnie, s ér­dekvédelmét ellátnia. Vf Sf Jf Vf J/ r ÁLMOK GYŰJTEMÉNYE Születése­k jogán mindenki művész: ahogy kitárulkozik előtte a világ, még jó ideig él benne a vágy, hogy amit megismert, amit fölfedezett, elújságolja másnak is, megmutassa mindenkinek. Ehhez pedig minden lehetséges eszközt szívesen megragad. Beszélni sem tud még rendesen (hát még énekelni), de a ceruzát már boldogan szorítja ma­rokra, ha másért nem, „rajzolni” kriksz-krakszokat, hiszen ezzel is bir­tokrészt hasít ki magának a nagy isme­retlenből. Jó lenne bizony, ha a közlésnek ez a vágya később sem veszne el kézen­­közön. Legalább azért, mert akinek mondanivalója van, nem feledi el a kíváncsiságot sem, az érdeklődést a másik iránt. Alighanem több örömünk lenne, ha felnőve sem fordulnánk el attól, aki valaha voltunk. Nyilván ezért is hirdetik meg a világ annyi országá­ban a híres és kevésbé híres nemzetközi gyermekraj­z-versenyeket, -pályzatokat, amilyen az indiai és az angliai, hogy csupán két példát említsünk. És, hogy el ne feledjük: a magyar, amelynek gazdája egy olyan intézmény, ami páratlan a világban. Éppen az úttörővezetők konferenciájának idején ünnepelte tizedik születésnapját a Balatoni Úttörővárosban működő Gyer­mekalkotások Galériája. A mára már hétezerötszáz nyilvántartott alkotásból álló képzőművészeti gyűjtemény a mis­kolci konferencia-palotában kiállított száznyolcvan válogatott művel köszön­tötte az évfordulót. леи»­

Next