Paksi Hírnök, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1989-09-01 / 1. szám

1989. szeptember PAKSI HÍRNÖK - 3 Szent István ünnepén (Folytatás az 1. oldalról.) így foglalható össze: tanuljunk és merít­sünk a Szent István-örökségből. Mi a történelmi háttér? A honfoglaló magyarság a Kárpát-medencében csak néptöredékeket talált. Az erős fejedel­mek és országok, amelyekről a későbbi krónikák beszélnek, csak a mondák vilá­gába tartoznak. Ugyanis a hajdan virágzó pannóniai kereszténység és a római kul­túra, melynek a nyomait napjainkban is megtalálhatjuk itt a sánchegyi ásatások­nál is, elpusztult. Géza fejedelem a Lech-mezei vereség után válaszútra kényszerült. Délről és keletről Bizánc már eddigre elfoglalta az egész Balkánt és ezzel Géza fejedelem­ségét veszélyeztette. Nyugatról sem volt felhőtlen a történelemnek az ege, mert a nyugatrómai császár - Ottó - a mai Ausztria elfoglalásával, ugyancsak itt állt az országhatárnál. Géza fejedelem számára akkor itt volt a dilemma: ha a nyugati világ szellemét és a nyugati hittérítőket engedi be az or­szágba, akkor a császárnak, ha Kelet felé tekint, akkor Bizáncnak lesz hűbérese és alattvalója. Géza fejedelem ezzel na­gyon súlyos örökséget hagyott a fiára, Istvánra. Viszont István éleslátása, politi­kai érzéke és hitében megélt lelki csi­­szoltsága abban nyilvánult meg, hogy nem Kelet felé fordult, hanem Rómán ke­resztül a nyugati kereszténység felé. Hogy nem egyik, vagy másik birodalom­ból, hanem Rómától kért koronát, Rómá­tól kért királyságot. Vagyis az egyházhoz fordult a megmaradás érdekében. Ez a bölcsesség aztán kinyittatta vele a nyu­gati kapukat, de nem mint alárendelt, ha­nem mint önálló uralkodó, ahonnan a hit­térítőkön keresztül beáradt az országba a kereszténység, a kultúra és a gazdag­ság. Itt addig nem tudott tartós állam kiala­kulni, ameddig ez a Nyugatra való igazo­dás nem történt meg. Európaiságunk, kultúránk, gazdaságunk és szellemi éle­tünk gyökere ebben rejlik. A nyugati orientációban! Ha akkor István király Ke­let felé fordul, ennek a népnek és ennek az országnak vége, mert elnyelte volna a bizánci birodalom, mint ahogy sok min­den mást is elnyelt. Mindezen túl nekünk, akik élünk eb­ben a városban, még van valamink, ami a Szent István-i örökséghez és az ő sze­mélyéhez köt bennünket. Mert az országos történelmi múlt mel­lett meg kell említeni, hogy nekünk, pak­siaknak nem is kevés kapcsolatunk van a Szent István-i múlttal. A honfoglaláskor az ősi Paksot Árpád vezér saját fejedelmi területének tartotta meg, így lett később Géza fejedelem, majd pedig Szent István király tulajdo­na is. István király 1009-ben megalapítja a pécsi püspökséget, amelyhez akkor hozzácsatolja az ő központi birtokához tartozó Paksot is. Majd egyházszervezői munkáját tovább folytatja Pakssal kap­csolatban, mert 1019-ben Pakson a tíz falu templomos helyévé teszi. Ez a vidék István királynak személyi birtoka volt, így magánbirtokai igazgatá­sára Paks és Kömlőd között, a Sánche­gyen, a régi római vár területén udvarhe­lyet tartott fenn. Ezért feltehetően gyak­rabban, több alkalommal is látogatást tett az első szent és magyar király Pakson. Személyesen kereste fel ezt a területet, hiszen ebben az időben nem volt annyira az uralkodó helyhez kötött. És mivel Szent István király Pakson ezen a terüle­ten járt, méltán elvárhatja a város, hogy róla elnevezett utca vagy tér legyen. Tisztelt Uraim és Hölgyeim! Szeretem, kimondanom! Szeretem Szent István királyt. Szeretem, mert neki köszönhetem, hogy népünk nemzetté lett. Neki köszönhetem, hogy népünk dolgozó ember lett. És ha kereszténynek vallom magam, akkor is rá kell gondol­nom. Ha hívőnek és magyarnak akarok ma­radni, akkor szolgálni kell ezt a Szent Ist­ván-i örökséget. Márton János Tisztelt ünneplő közönség! A Magyar Néppárt nevében szeretnék a Szent István-i tanulságok közül né­­hánnyal foglalkozni, néhány perc alatt ezen a helyen, ahol nemcsak Szent Ist­ván élt, hanem utána még a többi nagy­jaink is, vezettek seregeket a déli hatá­rainkra az ellenség ellen, vezettek sokan magyarok és nem magyarok zarándok­latokat, annak idején a Szentföldre. Ez a hely itt a Duna mellett, nyugodtan mond­hatjuk, hogy a népek országútja volt év­századokon át és ezen az úton sokszor jártak nem magyarok. Ezek hoztak értékeket, ismereteket, ta­nítható, megtanulható ismereteket, és nemegyszer vittek is értékeket. Nemcsak szellemi értékeket, hanem anyagiakat is innen. Nem is csoda, mert ez a hely még a ki­csi országunkon belül is, kelet és nyugat között fekszik, mondhatni majdnem az ország közepén. És ez azért is fontos, mert középről lehet látni legjobban az egészet. Márpedig úgy hiszem és a pár­tom nevében is mondhatom ezt, hogy ne­künk ma ez az egyik legfontosabb fel­adatunk, hogy az ország sorsának min­den részletét nézzük, ne csak a gazdasá­gát, hanem a kultúráját is, ne csak a kul­túráját, hanem az erkölcsét, a hitét az em­berségét és tisztességét is. És az előbbi szavakból talán folytatha­­tóan jól láthattuk, hogy a Szent István-i örökség a mi számunkra nemcsak esz­me és ideológia, nemcsak a nemzeti megmaradás kérdése, hanem az er­kölcs, a hit és talán ami a legfontosabb, az önbecsülés kérdése is. Ma, amikor már ha a magyar ember külföldre megy és tagadnia kell magyar­ságát, vagy szégyellnie kell, ha egy másik magyart lát és azzal találkozik, akkor már a gyökereinknél rág a féreg bennünket. És ez már sokkal több, mint amit gazda­sági bajoknak szoktunk nevezni. Éppen ezért, mi úgy hisszük, hogy a Szent István-i örökségből azokat a tanul­ságokat kell a mai napon elsősorban fi­gyelembe venni, amely tanulságok a mai idők kérdéseire adnak választ. Ezek közül talán az első helyen érde­mes megemlíteni, ami Szent István óta szinte egyfolytában hiányzó számunkra: a nemzet egysége, az, hogy közös aka­rattal és közös erővel próbáljunk meg to­vábbjutni. 1100 esztendővel ezelőtt mi magunkat bevittük Európába: vérrel szereztük ezt a földet és vérrel is tartjuk 1100 esztendeje meg. De azt nem mondhatjuk, hogy Euró­pa nekünk édesanyánk volt. Még 1945 után sem, de azelőtt sem. Mi amit Euró­pától kaptunk, anyagiakban és szelle­miekben, az utolsó fillérig megfizettük mind a kettőt, és mind a két módon, és ezután sem tartunk számot alamizsnára a könyöradományra, mert nem koldus­ként éltünk itt 1100 esztendeje és ezután sem koldusként akarunk tovább ittma­radni. És az, hogy ha szegények va­gyunk, annak sem mi vagyunk egyedül az oka, mert Keletre nem mi adtuk el ma­gunkat, hanem a Nyugat adott el oda bennünket, ahova soha Magyarország nem tartozott 1100 év alatt. Én azt hiszem, hogy ezt azért is mon­danunk kell, hogy a bűnös nemzet és a primitív nemzet bélyegét egyszer és min­denkorra vessük le magunkról. Egy ilyen ország, amelyiknek az egész (népe) nem több mint tízmillió, a környező magyar­sággal sem vagyunk többen 15-16 mil­liónál, nem egyedül határozhatja meg a sorsát. Sem azt, hogy semleges, sem azt, hogy egyik vagy másik európai ország­csoporthoz tartozik. Ezt a nála sokkal na­gyobb erők döntik el, és a mi számunkra csak az a lehetőség, hogy józanul, tisz­tességesen és mindig a népünk érdekei­hez alkalmazkodva fogadjuk el, vagy áll­junk ellent a nálunk nagyobb erőktől származó döntésekben. Én azt hiszem, hogy ebben a tudatban nem bizonytalanul nem önhittséggel, de nem is az önbecsülés hiányával nézhe­tünk a következő esztendők elé és ebben a gondolatban merünk olyan kijelentést tenni, hogy a következő sok tíz, sok száz, talán ezer Szent István-napon egy erő­sebb Magyarország fog ünnepelni. Horváth István Mélyen tisztelt paksi polgártársaim! Kedves vendégeink, Hölgyeim és Uraim! Szeretettel köszöntöm Önöket a Ma­gyar Demokrata Fórum nevében, Szent István napján, itt az újbóli Szent István té­ren. Az MDF helyi szervezete által kezde­ményezett és a megkérdezett helybeli lakók által is támogatott tér-visszake­­resztelési akció eredményeképpen a mai naptól jelképesen ezt a teret az eredeti néven úgy gondolom jogosan nevezte. Kérem, ne vegyék ünneprontásnak, de engedjenek meg egy mondatot, amely így szól: remélem, hogy a városi tanács e kérdésben tett bizonytalansága nem gáncsoskodás, hanem csak egy apró je­le, jellemzője a jelenlegi hatalmi gépezet bürokratikus működésének. Legelső gondolatom a Szent István­­nap alkalmából a felejthetetlen örök gon­dolata. Az örömöm az ünnepélyesség ér­zésével párosul, azzal a fajta ünnepi ér­zéssel, amely már-már kiveszett belőlem, kiveszettnek, megnyomorodottnak, puszta szabadnappá redukáltnak tűnt. A kommunista Magyarországon az ün­nepeket felülről vezényelték még nem is olyan régen is. Remélem, hogy végleg a feledés ho­mályába vész a munkahelyekről kiirányí­tott, hurráhangulatra gerjesztett, a magas apparátus előtt elvonuló tömegünneplés látványossága. A következő gondolatom a részvét és a tiszteletadás. Részvét azokkal az erdélyi magyarok­kal, akik ma nyilvános helyen odaát, an­­­nyit sem mondhatnak, ma Szent Istvánt ünnepeljük. Mellőzés, megszégyenítés, verés jár érte. Csak a legmélyebb tiszteletadás hangján tudok szólni azokról a paksi polgártársaimról, akik nemcsak ma, de évekkel és évtizedekkel ezelőtt is hango­san kimondták, leírták: óriási tévedés, hi­ba, primitív gondolat száműzni nagyjain­­kat az utcákról és a terekről. Akik megün­nepelték Szent Istvánt helyettem is, akik­nek a víziparádé, a légi bemutató, a tűzi­játék csak egy cirkusz volt a sok közül, amellyel a rafinált politika olyan ügyesen elterelte a figyelmet az államalapítóról, a zseniális uralkodóról, a szentről. Legyen a mai nap számunkra elégté­tel, bár tudom, hogy sokan sajnos nem élhették meg. Dr. Kovács Jenő Tisztelt egybegyűltek, kedves paksi polgárok! Szent István királyunk államot alapított ezen a vidéken és ez az állam ezeréves története során sok jót és sok rosszat nyújtott. Ez az állam ezer éve adót szedett és adót vet, és ezért nem szerették és nem szeretjük. Ez az állam ezer éve hadsereget tartott fenn, jó és rossz küzdelmekbe vezette a magyarságot. Hol azért, hogy szabadságunkat és függetlenségünket megvédjük, hol azért, hogy néha - sajnos áldással - idegen or­szágok területére törjön be és magyarok százezrei hullassák a vérüket idegen ér­dekekért. De mégis, ha ez az állam nem lett vol­na, akkor mi már nem itt élnénk. Nem len­ne magyarság, nem lenne Magyaror­szág. S hogy most a szocialisták és má­sok, politikai ellenzékünk, új államot akarnak teremteni, ez azt jelenti, hogy ta­nultunk a múltunkból és tanulunk a múl­tunkból. Olyan államot, olyan országot szeret­nénk mi szocialisták is, amelyben az ál­lampolgár, a nép mondja ki a döntő szót és nem úgy, ahogy sokan ma gon­dolják kerekasztaloknál és szögletes asztaloknál. Hogy majd egymás között, a nép pén­zén elosztják egymásnak a bársonyszé­keket. Ez nemcsak a régieknek a kedvenc hajlandósága, hanem az újaké is. Még meg sem gyökereztek a magyar valóság­ban, még szervezetüket ki sem építették, de már sokan gondolkodnak azon, hogy lehet egymillió embert, vagy másfél mil­liót, szocialistákat, feleségüket, család­tagjukat kiszorítani Magyarország életé­ből. Kiszorítani fizikailag és kiszorítani poli­tikailag és szellemileg. Mi nem hiszünk ebben a kivárásban, meggyőződésünk, hogy új magyar álla­mot, új magyar államiságot, demokráciát, helyi önkormányzatot, igazi helyi önkor­mányzatot, valóságos demokratikus szo­cializmust ez a magyar nép csak együtt és együttesen tud megteremteni. Mi ezért fogunk dolgozni, és ugyan megszégyení­teni, megtiporni és meggyalázni nem hagyjuk magunkat, de nézetkülönbsége­ket is félretéve, együtt fogunk dolgozni minden józan magyar emberrel azért - pártokkal és mozgalmakkal - hogy ezen a földön a XXI. század követelményeinek megfelelő Magyarország és magyar ál­lam jöjjön létre. Jákli Péter Tisztelt ünneplők! Kedves Barátaim! Mielőtt eleget teszek szép megbízatá­somnak, jelképesen megszegem a város kenyerét, engedjék meg, hogy hangsú­lyozottan és legnagyobb hálával és tisz­telettel szóljak azokról a parasztembe­rekről, azokról a magyar parasztembe­rekről és azokról a paksi parasztembe­rekről, akik közreműködtek az új kenyér előállításában. Éppen az ő példájuk, az ő munkájuk ad okot és reményt arra, hogy ma itt ünne­peljünk és reménykedjünk egy szebb Magyarországban. A mai szónoklatok engem ismét meg­győztek abban, hogy a jövőben még job­ban kell tisztelnünk egymás gondolatvi­lágát. Meggyőztek abban, hogy együtt kell működnünk, együtt kell munkálkod­nunk hívőknek és ateistáknak, MSZMP- tagoknak és más pártok tagjainak egy működőképes társadalom létrehozásá­ban. Kolbert Mátyás azt mondta, hogy fe­jünket nemcsak Kelet felé kell fordítani, hanem körbe kell forgatnunk Nyugat felé is. Én még ehhez azt szeretném hozzá­fűzni, hogy a fejünket nemcsak forgatni kell, hanem egyenes tartásra, egyenes gerincre és a múlt bűneitől való megtisz­tulásra van szüksége mindannyiunknak, ennek az emberiségnek aki ebben a vá­rosban él. Nincsen szükségünk új bálványokra, nincsen szükségünk új köpönyegforga­tókra, nincsen szükségünk igaztalan tap­sokra és igaztalan emberekre. Én az együttműködésre helyezném a fő hang­súlyt és Paks példája bizonyítja, hogy le­het együttműködni, lehet közös célért ös­­­szefogni és akkor az eredmények sem maradnak el. Ezen gondolatok jegyében szegem meg jelképesen a város kenyerét, kívá­nom, hogy ez a kenyér a jövőben is min­dig ilyen szép piros és ropogós legyen és kívánom, hogy a mindennapi kenyerünk­ből jusson mindenkor mindenkinek az asztalára, és ebből soha senki ne szen­vedjen hiányt. Lussoniumi játékok ’89 A dunakömlődi Bottyán-sánci ásatá­sok már évek óta folynak és az ez évi eredmények - leletek - azt igazolják, már 40-50 tájékán római település volt ezen a helyen. Később jelentős római erődítménnyé fejlődött ez a település, amely a Lusso­­nium nevet kapta. Ez év nyarán a közel 1900 évvel ezelőt­ti események felelevenítésére vállalko­zott a Família Gladiatoria váci művészeti csoport. A volt római kori várfalon belül, az igen szép kilátást nyújtó löszfennsíkon mutatták be gladiátor- és hadijátékokat. A városi tanács hagyományt szeretne te­remteni, ezért évente, hasonló időpont­ban meg kívánja rendezni ezeket a játé­kokat. Természetesen a látványosságok sorát bővíteni szeretné minden évben. Kezdve azzal, hogy a területet füvesíti, asztalokat és padokat kíván elhelyezni, mert még a paksiak is meglepődtek azon a csodálatos panorámán, amely a domb­ra felkapaszkodók előtt feltárult. A rekkenő hőség ellenére közel ezer ember volt kíváncsi Jákli Péter tanácsel­nök megnyitó szavaira és dr. Visy Zsolt egyetemi tanár - az ásatás vezetője - előadására, melyben a jeles régész fel­vázolta a hely fontosságát, felvillantva a jelenlévők előtt, hogy milyen nagy lehe­tőség van Paks és Dunakömlőd tulajdo­nában, hiszen európai hírű eseményso­rozatot indíthatnak el. Az ünnepélyes szavak után következ­tek a kemény és kegyetlen fegyvercsör­gések és csapások. A váci csoportnak sikerült élethűen bemutatni a korabeli ró­mai fegyvereket, azok alkalmazását, és az ember-ember elleni küzdelmet. Pél­dát kaptunk a helytállásból, a küzdeni tu­dásból és abból, hogyan kell tudni vesz­teni a megaláztatás elkerülésével. Meg­láthattuk, hogyan kell és lehet győzni úgy, hogy közben tisztelem a legyőzöttet. A hangulatból ítélve jól szórakozott a közönség, nem bánta meg, hogy eljött. A műsor után mindenki arról beszélt - kis csoportokat alkotva - hogyan lehetne és kellene ezt a helyet és eseménysort to­vábbfejleszteni, idegenforgalmi látvá­nyossággá formálni. Reméljük a sok-sok ötletből egy pár meg is valósul és a következő nyári játé­kok még látványosabbak lesznek.­ ­ Ibrányi - Ember ember ellen

Next